A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Közlemények az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára - Kiss Gábor Iván: Egy osztrák kőedénygyár az első világháborús osztrák-magyar-német propaganda szolgálatában
Egy osztrák köedénygyár az első világháborús osztrák—magyar—német propaganda... 455 ideig Wilhelmsburgban készültek, majd 1969-ig már csak az engelhofi üzemben. A cég neve azt követően is megmaradt, hogy tulajdonjogát 1967-ben átvette a svájci Keramik Holding AG Laufen konszern. Az edénygyártás Wilhelmsburgban végleg 1997-ben fejeződött be, mikor is a termelést áttelepítették Csehországba. Az Osztrák Cégkönyvből a cég nevét 2003- ban törölték. Mi teszi a Wilhelmsburgi Kőedénygyár termékeit számunkra érdekessé? Mindenekelőtt az a hozzávetőleg két évtized (1895-1918), mely alatt betört a magyar piacra, többnyire igénytelen, de olcsó és jó technikai minőségű edényeivel elárasztotta az egész országot, térdre kényszerítve több, hozzá képest hátrányos helyzetben működő magyar gyárat (Miskolc, Murány, Telkibánya), elfogadottá téve az emberek ízlésvilágában a tömegtermelés sematikus tárgyait. A 19. század közepétől több külföldi kőedénygyár próbálta a lábát megvetni Magyarországon. Cseh, lengyel, német gyárakban (Carlsbad, Hornberg, Schramberg, Altrohlau stb.) egymásra licitálva készültek az erőltetetten magyaros paraszttányérok, sokszor siralmas minőségben, és szerencsénkre kevés eredménnyel. Ezen a pályán jelent meg a század végén a wilhelmsburgi gyár, jött, látott és győzött. Mi is volt a siker titka? Először is — és ezt el kell ismerni — gyártmányaik jó minőségűek voltak, mázuk kemény, repedésre nem hajlamos, jól bírta a használatból eredő igénybevételt, kevéssé volt sérülékeny. A tányérok, tálak alapszíne tiszta fehér volt, ami abban az időben a magyar gyáraknál egyáltalán nem volt általános, de a vásárlók szemében jelentős értéket képviselt. Másodszor az amúgy is fejlettebb és központilag is támogatott osztrák ipar olcsóbban termelt, amihez még hozzájárult a Magyar Királyi Államvasutak kiterjedt kedvezményrendszere az osztrák szállítmányok továbbítására. (Eközben a hazai vállalkozások „természetesen” semmilyen kedvezményt sem élveztek.) Sikota Győző: A holllóháp kerámia című (Budapest, 1961) könyvéből tudjuk, hogy egy wilhelmsburgi tányér ára szállítással együtt 9 fillér volt, miközben Hollóházán egy tányért kb. 20 fillérért tudtak (volna) haszonnal értékesíteni. A harmadik ok magában a tárgyak dekorációjában rejlik. A minták 90% fölött sablonnal, de pontosan, tisztán, elcsúszás és lefolyás nélkül készültek. Sokan akkor (és most is) többre becsülték a hibátlan/tökéletes díszítést, mint a kézi munkából fakadó pontatlanságokat, szabálytalanságokat, kisebb hibákat, egyéni bájt. Na és a minták: ha magyaros, sőt magyarosch dekorációt szeretnénk látni, nézzünk wilhelmsburgi tányért. Tobzódó piros—fehér—zöld szalagok és zászlók, kis ház, gémeskút, lovak, vadászt kísérő puskás nyúl, mulató parasztok, „Húzd rá cigány”, „Éljen a magyar”, „Éljen a Haza”, „Éljenek a keczeli leányok”, „Éljen a magyar tulipán”, „Éljen a Szabadság”, „Szeretetből”, „Emlékül” és így tovább akár oldalakon keresztül. Bizony a falusi vásárokon nem csoda, hogy a vásárlók belebódultak ebbe a nagy-nagy magyarságba. A gyár ebben az időszakban jellemzően egy benyomott jegyet használt: A jegy leírása: az Ausztriai Uralkodóház címere, rajta a császári korona, alatta ívesen WILHELMSBURG felirat. Egyéb jelzések: benyomott számok Méret: 16 x 25 mm 2. kép. A leggyakoribb gyári jelzés Fig. 2. The most frequent mark Ritkábban, de készültek Wilhelmsburgban egyedi, máz feletti-, vagy máz alatti festésű darabok is. Kiemelhető egy nagyobb tál, mely egyértelműen az ebben a korszakban készülő apátfalvi tálak motívumát másolja, egy kicsit hidegebb színekkel. Még érdekesebb egy máz felett festett tányér, melynek témája felirata szerint ÁBRAHÁM ÁLDOZATA {3—4. kép). Az ószövetségi jelenet naiv bájjal, teljesen kézzel festett. Több hasonló kidolgozású tányér is ismert még, pl. mely huszárt ábrázol, vagy Hunyadi Jánost a csatában. A leírtak fényében nem meglepő, hogy a wilhelmsburgi gyár az első világháborút népszerűsítő tányérsorozattal is előállt, igaz, valószínűleg felsőbb helyről érkező inspirációban sem lehetett hiány. (Magyar kőedénygyártól nem ismerünk ilyen terméket.) Talán Wilhelmsburgban is úgy gondolták, nem okvetlenül fontos a nevüket adni a háborús propagandához, ezért ezekről a tányérokról hiányzik mindenféle jelzés, pusztán a tányérok alján találunk enyhén kidomborodó koncentrikus köröket. Mivel ilyen körök és peremminták megjelennek a gyár más termékein is, így kellő tárgyismeret mellett a készítési hely beazonosítása nem jelenthet problémát. A háború kezdeti idején jelenhetett meg az a tréfás tányér, melyen a kakas-tiszt azt kiáltja: ÉLJEN A HADSEREG. Előtte három csibe menetel, magyar
