A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Közlemények az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára - Kiss Gábor Iván: Egy osztrák kőedénygyár az első világháborús osztrák-magyar-német propaganda szolgálatában
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve Lili (2014), 453—459. EGY OSZTRÁK KŐEDÉNYGYÁR AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚS OSZTRÁK-MAGYAR-NÉMET PROPAGANDA SZOLGÁLATÁBAN Kiss Gábor Iván építész, magángyűjtő, Budapest Absztrakt: A wilhelmsburgi (Alsó-Ausztria) kőedénygyár története az 1795-ös alapításáig nyúlik vissza. A termelés sokáig kis tételben folyt, egészen 1883-ig, mikor is a bécsi Heinrich Lichtenstern vette meg az üzemet. Ezt követően a gyár hamarosan megszerezte a privilégiumot, majd komoly fejlődésnek indult. A cég terebélyesedése és ügyes gazdasági manőverek következtében 1919-ben már három gyár volt a Lichtenstern család birtokában. Az első világháborút követően a gyár piacai egy részét elvesztette, de új exportpolitikával és termékfejlesztéssel (szaniter, porcelán) egészen 1997-ig talpon maradt. A 19. század végén a wilhelmsburgi gyár meg tudta vetni a lábát Magyarországon is. Mi volt sikere titka? Gyártmányaik jó minősége, a tárgyak tiszta fehér alapszíne, az olcsóság és a hangsúlyosan magyaros díszítés. Az első világháború kitörésével a gyár a háborút népszerűsítő tányérsorozattal is előállt. „Éljen a hadsereg”, hirdette az egyik tányér felirata, másokon az osztrák-magyar és német fegyverbarátság a fő motívum, mosolygó, kezet fogó katonákkal, máshol a közös hadsereg erejét hivatott demonstrálni egy-egy hatalmas ágyú, vagy löveg. A békebeli hangulatot csak egy ábrázolás töri meg, mely egy fejsérülést szenvedett katonát ápoló nővért ábrázol. A wilhelmsburgi gyárnak a háború szörnyű valóságát hamis színben feltüntető tányérjaival sikerült ugyan üzleti sikert elérnie, de a háború elveszett, a wilhelmsburgi kőedény is végleg kiszorult a magyar piacról. Kulcsszavak: kőedény, osztrák, magyaros, propaganda, háború Alsó-Ausztria szövetségi tartomány fővárosa, Sankt Pölten központjától délre, kb. 12 kilométer távolságra fekszik a 6400 lakosú kisváros, Wilhelmsburg.1 Területén az első telepesek még 850 táján jelentek meg. A várossal kapcsolatosan feljegyzett első személy egy frank nemes, Wilhelm volt. A fejlődésnek induló településen hamarosan lerakták a vár alapjait, majd valószínűleg a 10. században megépült első temploma is. Először 1083-ban említik Willehalmspurch néven. Története során két török ostromot is átvészelt 1529-ben és 1683-ban. Az ostromok a települést többé-kevésbé megkímélték, nem úgy Napóleon hadai, melyek 1805- ben és 1809-ben is kifosztották. A városka iparosodása 1830 körül indult be, 1837-től van postahivatala, 1877-re készült el vasútállomása. Egyik fő nevezetessége a Wilhelmsburgi Edénymúzeum, melyet 2007- ben nyitottak meg. A múzeum kizárólagos feladata az 1795-től 1969-ig itt gyártott wilhelmsburgi kőedény és az 1950-es évekbeli „Lilienporzellan” (liliom-porcelán) sorozat bemutatása. 1 A várostörténet forrása: http://de.wikipedia.org/wiki/Wil- helmsburg_Niederösterreich (2015. 02. 10.) felbomlott a Monarchia, jött Trianon, s végül ennek következtében A kőedénygyártás a 18. század végén (1795) kezdődött meg Wilhelmsburgban.2 Az első közel egy évszázadban a termelés nem ért el számottevő mennyiséget, egészen 1883-ig, amikor is a bécsi Heinrich Lichtenstern vette meg az üzemet. Ezt követően gyára hamarosan megszerezte a privilégiumot, azaz a területi szinten kizárólagos gyártási jogot, a „k.u.k. privilegierte Wilhelmsburger Steingut- und Porzellanfabrik” címet. Amikor Heinrich Lichtenstern fia, Richard (1870— 1937) vette át a gyárat apjától, azonnal komoly fejlesztéseket indított be, melynek eredményeként a helyi jelentőségű kisüzemből száz munkavállalót foglalkoztató, prosperáló, középkategóriás vállalkozást jött létre. A modernizációs intézkedések része volt 1901-ben a vasútállomástól az ipartelepig vezető iparvágány kiépítése is (/. kép). 1909-ben Richard Lichtenstern megvásárolta a „Rudolf Ditmars Erben” céget, mely a morvaországi Znaimban (ma Znojmo, Csehország) működő kőedénygyár tulajdonosa volt. Ezt követően, 1913-ban 2 A gyártörténet forrása: http://www.wilhelmsburgersteingut. at/ (2015. 02. 10.)
