A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Tanulmányok a Herman Ottó emlékév tiszteletére - Bartha Lajos: Herman Ottó csillagai
Herman Ottó csillagai 399 Könyvében közölt felsorolása (és a Mándoki László által közölt gyűjtési naplók) — a napszakok, égtájak, valamint a Nap és a Hold megnevezését leszámítva — 91 csillag nevet tartalmaz (Herman 1914, 624—631; 1980, 393—403). Ez a szám természetesen nem jelenti azt, hogy a nép ugyanennyi különálló csillagot vagy csillagképet ismer. Egyazon konstellációnak az ország különböző tájain más és más a megnevezése, sőt néha egy helyen is több megnevezés ismert (pl. Bugacmonostoron egyazon csillagcsoportot Püspökpálcának és Juhászbotnak is nevezik). Saját gyűjtése szerint a pásztorok a 19. század végén 11 azonosítható csillagképet, ill. egyes csillagot tartottak számon: a Göncöls^ekeret (Nagy Medve törzse), az Oriont (Kaszásként), külön az Orion övét (8, s, £ Orionis), a Hattyút, a Cassiopeiát, a T'ejutat. Egyes csillagok közül a Siriust (Nagy Kutya alfája), a Sarkcsillagot (Kis Medve), a Göncöl rúdjának középső csillaga melletti halványabb csillagocskát, az Alcort (g Ursae Maioris), Vénusz bolygót (külön, mint esti és mint hajnalcsillagot). Hat csillagnevet nem sikerült azonosítania a hivatalos csillagképekkel. Egy-egy gyűjtési helyen azonban, a Göncölszekér kivételével csak 11 -nél kevesebb csillagot tartottak számon. A legismertebb még az Orion (Kaszásként, 17 helyen) a Fiastyúk (Pleiadok, többféle megnevezéssel, 16 helyen), és a Sirius (Sántakata, Sánta Kata, 14 helyen). Az Alcort (Béres, Kisbéres néven) és a Sarkcsillagot (Fúrónak nevezve) csak két helyen, a Cassiopeiával azonosított, Félkenyér-nek nevezett csillagképet pedig csak egy gyűjtés helyén (Hajdúhadházon) ismerték. Ez az utóbbi azért is érdekes, mert a Félkenyér csillagkép-nevet más néprajzkutatók is leírták, de nem tudták azonosítani. (A „hivatalos” konstellációval való azonosítása továbbra is tisztázásra vár.) Herman Ottó gyűjtésének értékét növeli, hogy helyenként idézi az adatközlő megjegyzéseit, például a Puszta-angyalházi Tóth Samu „öreg számadó csikós” szerint a Korösgtcsillag elnevezéssel ismert Hattyú „mindég jeljár és mindég az országút mentén halad”. Az Országút a Tejutat jelenti, amely valóban hosszában átszeli a Hattyút, maga a csillagkép pedig az év nagy részén át látható, vagyis tavasztól őszig „feljár”. (A Tejút „Országuta” neve országosan ismert.) Herman Ottó csillagnév gyűjtéséből azonban az az érdekes tény is kiolvasható, hogy nem csak egyazon csillagnak volt vidékenként eltérő megnevezése, hanem fordítva: más és más évszakban látható, két különböző csillagképnek azonos népi nevet adtak. Mándoki feldolgozása tévesnek ítéli, hogy Herman szerint a Püspökpálca vagy Pásztorbot „május 29-én culminaP. Indoklása szerint ez a megnevezés az Orion csillagkép közepének három, egy vonalban levő csillagára vonatkozik. Ezek pedig télen látszanak. De valójában a mai néprajzkutató tévedett. Az ország egyes vidékein valóban az Orion „övét” nevezik Bírópálcának, Püspökbotnak. De Juhászbotnak nevezték el egyes helyeken a tavasszal, nyáron látható Sas (Aquila) csillagképet is, amely valóban május végén éjféltájban áll magasan (Bartha 2010, 560—564). De ahol a Sast ismerték Juhászbotnak, nem tudták az Orion övének „bot” jelzőjét. Érdekes, hogy Hermannak ezt az adatát Mikszáth Kálmán egyik novellája, „Az elveszett nyáj” — amelynek csillagkép-adatai bizonyára hiteles tájékoztatáson alapulnak — szintén megerősíti, az ország egészen más vidékén (Szegeden) ismert népi névvel (Bartha 2015, 60-63). Herman Ottó csillagnév gyűjtését a magyar népi csillagismeret egyik értékes forrásának tekinthetjük. Értékessé teszi, hogy valóban a huszonnegyedik órában végezte az adatgyűjtést, amikor még a ridegpásztorok körében élő volt az égbolt ismerete. A 20. század néprajzkutatói többnyire már csak szájhagyományból származó, elhalványuló, néha eltorzult információkat kaphattak. Csak sajnálhatjuk, hogy „az utolsó magyar polihisztor” korábban, a magyar halászat emlékeinek gyűjtésekor még nem foglalkozott a vízen élők csillagismeretével. Akkor még bizonyára e területen is kaphatott volna olyan tájékoztatásokat, amelyek a következő évtizedekben kikoptak a nép ismeretéből. IRODALOM BAEDEKER’S 1882 Baedeker’s Schweden und Norvégén. (2. kiadás) Karl Baedeker’s Verlag, Leipzig. BARTHA Lajos 1969 Hell Miksa és a napparallaxis kérdése. Csillagászati Évkönyv, 146—163. 2010 A csillagképek története és látnivalói. (Szerk. Vizi Péter.) Geobook Kiadó, Szentendre. 2015 A csillagok közt bolyongó juhász. Meteor 45. évf. 3. sz. 60—63. HERMAN Ottó 1891a Hell Miksáról. Természettudományi Közlöny 23. Pótfüzetek 2, 51-64. 1891b Hell Miksáról. 1 asárnapi Újság 38. évf. 1. sz. (1891. jan. 4.) 1893 Az északi madárhegyek tájairól. Természettudományi Könyvkiadó Vállalat, Budapest. 1914 A magyar pásztorok nyelvkincse. Természettudományi Könyvkiadó Vállalat, Budapest. 1980 Halászélet, pásztorkodás. Gondolat kiadó, Budapest. (A magyar néprajz klasszikusai)
