A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Művészettörténet - Pirint Andrea: Borsod vármegye panteonja
Borsod vármegye panteonja 339 Ahogy az a Reviczky-portré történetéből fentebb kitetszett, nemcsak a kép, de az azt övező ráma is jelentőséggel, sőt nagyon is említésre méltó értékkel bírt. A fennmaradt festmények — a Habsburg-port- rék kivételével — mára elvesztették eredeti képkeretüket. Többségükben utólagos rámában alkotják részét jelenleg két állandó kiállításnak,19 díszítenek egy közhivatalt,20 illetve raktározódnak a Herman Ottó Múzeumban. Az uralkodó-portrék — Keresztesy nyomán — egy miskolci asztalos által kapták meg sarkaikon aranyozott rozettával díszített egyenkeretüket. A díszteremről fennmaradt, ez idáig egyetlen dokumentumfotó segítségével ismerjük meg az 1868-as Palóczy-portré eredeti — mélyen profilozott, aranyozott, ökörszemes — képkeretét, amelyet galériánkban a 19. századi nagy magyar hazafiak portréit övező általános rámatípusnak vélhetünk.21 A századvégi Vay-portrék eredeti keretei meglehetősen leromlott állapotban maradtak meg, funkciójukat régen elveszítették. A három egyforma rámát körben szorosan egymás mellé rendezett plasztikus akantuszlevelek mintázzák, melyek elvékonyuló, kissé visszahajló levélcsúcsai a keret külső peremét cifrázzák. A következő század terméke a Tisza-képmás, melynek eredeti képrámájáról levéltári dokumentum segítségével alkothatunk fogalmat. A portrét festő Halász-Hradil maga intézkedett a képkeret ügyében, amelynek saját kezűleg papírra vetett tervrajzai a vonatkozó megyeházi irat-együttesben megmaradtak.22 Mint megtudjuk, a gazdagon profilozott, levéldíszes rámát Hoffmann Ferenc budapesti kereskedésében rendelték meg, de annak aranyozását és antikolását a festő maga végezte el. A keret pontosan negyedébe került a festményért kifizetett összegnek. A képráma mindazonáltal - képletesen szólva is — csupán illően díszes keretet biztosított az arcképnek, melynek valódi lényege az ábrázolt által közvetített eszme. Ahogy azt Lévay József a Szemere-portré leleplezésekor kifejezésre juttatta: „Arcképét emlé19 Egy miskolci nemes az országos politikában. Szemere Bertalan pályaképe és pályatársai. Állandó várostörténeti kiállítás. Herman Ottó Múzeum, Miskolc 2013. május 11-től; A Szép és a Jó. Kazinczy és a művészetek. Állandó kiállítás. Kazinczy Múzeum, Sátoraljaújhely 2013. október 26-tól. 211 A Herman Ottó Múzeum tartós letétjeként eredeti helyükön, a Megyeházán (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ónkormányzat Székháza). 21 Mint utólag rekonstruálható, a rendkívül nehéz és robosztus keretekből a könnyebb kezelhetőség érdekében bontották ki a festményeket. A keretek egy része - szétbontva — a múzeumi raktárban ma is megvannak. 22 MNL BAZMLt IV. 809/b. 3307/1923. kül s emlékeztetőül állítjuk magunk elé. Merítsünk tehát erőt, és buzdítást törekvéseink között annak szemléléséből. Sorakozzunk, példája szerint, áldozatkész munkássággal, egyesített erővel a haza oltára körül s adjunk folytonos életet az ő elveinek r erényeinek tetteink által.m A szavak mestere, az aranytollú főjegyző szónokolt a Vay-főispánok ünnepén is. A vármegye egykori arcképgalériájának bemutatását Lévaynak egy ekkor elhangzott, a Habsburg és a magyar oldal értelmezését egyaránt megvilágító gondolatsorával zárjuk: „Itt hol életük java részét a megye és a haza javára szentelték [ti. a három Vay — a szerző], itt van illő és állandó lakásuk. Itt hol eme régi fejedelmek sötét képei hallgatva is arra intenek, hogy őrködjünk a nemzet jogai felett, míg Deák, Pa ló egy és Sgerne re társasága nemcsak őrködésre, hanem csüggedetlen küzdésre, kitartásra és tevékenységre ösztönöz■ Itt van ag igagi otthonuk ebben a kicsiny, de ágért előttünk nem kevésbé kedves és sgent Pantheonban, hol körül lebegik őket hagafias munkásságuk s igag és ősginte honsgere- tetük emlékei és ha valaha megfeledkegtek volna önérdekből e terem éjjeli csendességében is, sgemökre terítné agt egy láthatlan sgellem. ’24 A PANTEON ÉPÍTÉSZETI KÖRNYEZETE Az arcképgalériát mintegy száz éven át magában foglaló vármegyei székház, amely a nemzeti öntudat legitimált megtestesüléseként a portrégyűjteménynek voltaképp okát, értelmét, egyáltalán puszta létezésének feltételeit adta, az 1720-as évek közepétől álló, a század végére már használhatatlan székház helyén épült fel közel három évtized során. Az építkezések 1836-ra fejeződtek be, de megerősítésekre, felújításokra, átalakításokra és bővítésekre a későbbiekben is sor került. Magát a tanácstermet az 1843-as nagy tűzvész után újították fel először, amikor is újjáépítették a megrokkant mennyezetet, s egyúttal karzattal osztották meg a nagy belmagasságú teret, javítva ezzel az akusztikán is. A következő nagyobb, immáron képzőművészetileg is jelentős beavatkozásra 1910—1913 között került sor. Ez alkalommal nem csupán a mennyezet gerendázatát cserélték ki újból, de a tanácsterem feldíszítésére, igazi díszteremmé történő átalakítására is gondot fordítottak. A helyiség csillárokat, két Zsolnay-cserépkályhát, ornamentális díszítőfestést, a karzat alá gipszkonzolokat, mennyezetére pedig pannókat kapott. A tanácsterem felújításának krónikáját a korábbi szakirodalom oly részletességgel tárgyalja (Seresné Szegőfi—Tóth 1982, 31—34), hogy a következőkben csupán a szorosan 2j Szemere Bertalan emlékezete. ... Lévay József főjegyző beszéde. Miskolcz, 1870. 7. (HÓM HTD Ltsz. 53.2648.1.) 24 MNL BAZMLt IV. 803/a. 22. köt. 68/1893.
