A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Történettudomány - Kiss Gábor Iván: A hollóházi keménycserépgyár második periódusának (1920-1948) edényjegyei
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve Lili (2014), 287-310. A HOLLÓHÁZI KEMÉNYCSERÉPGYÁR MÁSODIK PERIÓDUSÁNAK (1920-1948) EDÉNYJEGYEI Kiss Gábor Iván építész, magángyűjtő, Budapest Absztrakt: A hollóházi kőedénygyár 1920-as újraindulása, majd megszakítással ugyan, de folyamatosnak tekinthető működése az 1948- as államosításig, a magyar kerámiaipar történetének jelentős, meghatározó momentuma. A Trianont követő évtizedekben már csak három keménycserép gyár maradt talpon (Hollóházán kívül még a városlődi és a kispesti GRANIT gyár), és próbálta kielégíteni a magyar lakosság egyszerűbb dísz- és használati tárgy igényét. Hollóháza, ha minőségben nem is, de sokszínűségében, hihetetlenül széles termékpalettájában biztosan felülmúlta versenytársait. Szakmáry Károly bérlősége idején a gyár újra fejlődésnek indult, de az ígéretes folyamatot az államosítás végérvényesen megszakította. Hollóháza edényjegyeinek eddigi feltárása és feldolgozása sok kívánnivalót hagy maga után, számos jelzés maradt az ismeretlenség homályában, és az eddig ismert edényjegyek mérete, a jelzés technikája sem került még rögzítésre. Tanulmányunk célja megkönnyíteni az államosítást megelőző időszakból származó edényjegyek azonosítását, korának meghatározását. E tanulmányban a hollóházi kőedénygyár 2. periódusából, és azt követő néhány évből 4 különféle benyomott- és 9 gumibélyegzővel pecsételt alapjegyet, valamint 4 benyomott- és 6 gumibélyegzővel pecsételt kiegészítő jegyet sikerült azonosítani. Kulcsszavak: kőedény, fenékbélyeg, népies, Szakmáry, Károlyi A hollóházi keménycserépgyár első periódusának (1831—1918) edényjeleit taglaló tanulmányunk a Herman Ottó Múzeum LII. Évkönyvében látott napvilágot (Kiss 2013, 245—267), és a kezdetektől a gyártás 1918-as átmeneti szüneteltetéséig vette sorra a Hollóházán használt jelzéseket. A jelenlegi tanulmány célja a gyár 1920-as újraindításától az államosításig terjedő időszak edényjegyeinek feldolgozása, és kísérlet az államosítás utáni néhány év még nem publikált jelzéseinek feltárására. Munkánk során továbbra is alapvetően a fennmaradt gyártörténeti dokumentumokra és adatokra támaszkodunk, segítségül híva a látókörünkbe került tárgyakat, különös figyelemmel egy-egy évszámmal is ellátott tárgyra. Munkánkban a gyár történetének vezérfonalát ezúttal is Dr. Sikota Győző a Hollóhá^i kerámia című, 1961-ben megjelent monográfiája szolgáltatja, míg néhány további adalékot Pálfy és Simkó az irodalomjegyzékben említett munkájából vettünk át. A kérdéses időszak edényjegyeinek számbavételéhez múzeumaink gyűjteménye szinte semmilyen támpontot nem nyújt, hiszen a hollóházi gyár utolsó bő 25 éve a lecsökkent iparművészeti teljesítmény, valamint korban közelisége miatt már kívül esett/esik a tudományos és művészettörténeti érdeklődés fősodrásán, sőt többnyire a magángyűjtők érdeklődési klórén is. Ezért itt különösen nagy lehetőség nyílik új jelzések és kiegészítő jegyek feltárására. A KORÁBBAN PUBLIKÁLT HOLLÓHÁZI JELZÉSEK A fellelt edényjegyek részletes vizsgálata előtt tekintsük át, hogy az eddig a hollóházi gyár jelzéseit számba vevő szakírók a tárgyalt periódusból hány jegyet közöltek. A máig publikált legjobb jegykönyv, Csányi Károly munkája öt hollóházi jelzést ismertet, melyből a vizsgált periódust kettő érinti (Csányi 1954, 687 és 690). Grofcsik János Reichard Ernővel közösen írt könyvében nyolc gyári jegyet mutat be, kormeghatározással. Ebből a tárgyi időszakot három jelzés képviseli (Groi'Csik-Ri-ichard 1973, 285). P. Brestyánszky Ilona kerámia könyvében most is a Csányi által közölt öt jelzést veszi át (Brestyánszky 1976, 2346 és 2569). Katona Imre összefoglaló művében négy hollóházi jegyet gyűjtött össze, ebből egy vonatkozik a 2. periódusra (Katona 1978, 251). Csiffáry Gergely tanulmányában Katona Imre jegyrajzait veszi át (Csifi áry 1999, 218).
