A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Régészet - Szolyák Péter - Lengyel György: A Miskolc-Bársony-házi "szakócák" kutatástörténete és techno-tipológiai vizsgálata
26 Szolyák Péter—Lengyel György (= metariolit!), ezért jellemző tulajdonsága, hogy a természetes aprózódása és feldarabolódása sem feltétlenül csak a palalapok határfelületei mentén megy végbe. Ezért szilánkolható jól! Ha a kőzetben az ütő által előidézett ütközési energia egy palalapon belül, vagy csak kevés palalapot keresztezve tud továbbterjedni, akkor hosszabb szilánkot nyerünk. Ha az ütközési energia már rövid úton sok palalapot keresztez, akkor a szilánk biztosan hamarabb kifut, esetleg a palalapra merőlegesen eltörik vagy csapottan (réfléchi) végződik, azaz rövidebb lesz (10. ábra). A hátlapon az 5—6. generációs leválasztások az élek közelében, négy egymástól távol eső szakaszon sorakoznak. A formálás rekonstruált sorrendje, elölnézetből értelmezve (!), az alábbi: 1. baloldal előlap, 2. baloldal hátlap, 3. jobboldal hátlap, 4. jobboldal előlap, 5. a hátlapon bal és jobb oldal alsó és felső rész, 6. végső (él)formálás retussal elsősorban a hátlapon, döntően a jobb élnél. A csúcs kialakítására a pattintó már a folyamat elejétől törekedett. Erre utal, hogy a leválasztások nagyobb része a 3. generációtól kezdve rézsútos, azaz vagy a csúcstól a bázis felé vagy fordítva 10— 83°-os szöget zár be az eszköz kereszttengelyéhez viszonyítva. A kisebb, tompa csúcsú „szakóca” esetében is jól látszik, hogy a felső rész felé haladva már a 2. generációs leválasztások többsége szöget zár be a vízszintes tengellyel (19—79°), tehát a készítéskor a csúcs legalább részleges kidolgozása mindenképpen szempont volt (11. ábra). Az előlapon, a másik darabhoz hasonlóan felfedezhetünk némi balra húzó felületi aszimmetriát, különösen az alsó részen, a bázis közelében. Itt a negatívok csaknem minden esetben szabályosan egymással szemben futnak és tengelyük közel párhuzamos az eszköz vízszintes tengelyével. A hátlapon lévő leválasztások iránya koncentrikus, már-már a diszkóid jellegű magkövek felületét idézi. Az aszimmetria itt teljesen hiányzik. A szilánknegatí- vok időbeli sorrendje és térbeli helyzete az elő- és hátlapon egyaránt arra utal, hogy a pattintó a kinagyolás szakaszában, a másik „szakócához” viszonyítva nagyobb „ugrásokkal”, bátrabban végezte a formálást. A kevésbé jellemző aszimmetria, valamint a hátlap hatalmas, sekély szilánknegatívjai eleve arra utalnak, hogy ez a nyersanyagtömb a másiknál könnyebben megmunkálható volt. Palalapjai valószínűleg alig vagy egyáltalán nem zártak be szöget a megmunkálás előtti természetes felületével, azokkal többnyire párhuzamos síkokban rendeződtek. A formálás rekonstruált sorrendje, elölnézetből értelmezve (!), a következő: 1. bal és jobb oldal felváltva az előlapon, 2. teljes perem körben, csillagalakzatban a hádapon, 3. végső (él)formálás retussal az előlapon, kisebb megszakításokkal a teljes perem mentén. Metrikus jellemzők és mintádat A bifaciálisok a nagyszámú formáló leválasztás miatt általában alkalmasak arra, hogy készítésük folyamatát és az alkalmazott technikát a leválasztott szilánkanyag megléte nélkül is csaknem teljes egészében rekonstruálhassuk. Ugyanez egyetlen szilánk- vagy pengeeszköz esetében, ha nem áll rendelkezésre az eredeti magkő és a többi leválasztott szilánk, nem lehetséges. Elméletileg két vagy több különböző bifaciális szi- lánknegatívjainak száma, a negatívok egymáshoz és a kész eszközhöz viszonyított pozícióinak, méreteinek, méretarányainak, valamint leválasztási irányainak rendszere sajátos, egy kultúrára, egy csoportra, vagy, véleményünk szerint, akár egy személyre jellemző mintát adhat. Ez a minta azonos vagy egymáshoz közeli kőeszköz-típusoknál annál inkább felismerhető, minél inkább hasonló méretűek és minőségűek a kiindulási nyersanyagok. Ehhez jön még változóként a pattintó(k) tudása, képességei és a hagyomány, amelyet átvett. Mivel a miskolci „szakócák” esetében a nyersanyagon felül a lelőhely és a rétegtani helyzet, valamint a rétegen belüli pozíció is megegyezik, a technológiai elemzésünkben e minta keresésére külön hangsúlyt fektettünk. A metrikus adatok felvételéhez méretarányos és mm-pontos rajzokat készítettünk a leletek mindkét felületéről. A rajzokat, térképekként értelmezve őket, az ESR1 ArcMap 10.0 szoftver segítségével georeferáltuk. Ez lehetővé tette, hogy a mértani szempontból szabálytalan alakzatoknak, a kőeszközöknek és szi- lánknegatívjaiknak a területét pontosan megmérjük. Ezt követően a szilánknegatívokon láthatópattintási stigmák (Holló et al. 2004) alapján meghatároztuk a kinagyolás szakaszához kapcsolódó leválasztási irányokat. Harmadik lépésként a „szakócák” azonos felületein (elő- és hátlapjain külön-külön) beazonosítottuk azokat a szilánknegatívokat, melyek a pozíció, a leválasztás iránya és/vagy a méret alapján egymással párhuzamba állíthatók. Mivel e három szempontnak egyszerre nem minden negatív feleltethető meg, a pozíciót tekintettük az első, a leválasztás irányát, de legalábbis tengelyét pedig a második legfontosabb kritériumnak.
