A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Régészet - Bacskai István: Tézisek, kérdések, gyakorlati tapasztalatok. Műszeres leletfelderítés a Bükkábrány-lignitbánya kitermeléséhez kapcsolódó régészeti feltáráson
230 Bácskái István a célravezető. Egy beruházáshoz kapcsolódó megelőző feltárás esetén alapvető tudományos igény, hogy a lelőhely történetéhez tartozó, a humuszban található valamennyi fémtárgyat felgyűjtsük. A szisztematikus kutatás lényege, hogy a kutatásra kijelölt területet 1 méter széles sávokban a kis tárgyak megtalálására alkalmas keresőfejjel átvizsgáljuk, majd ezt követően az ellentétes irányban is átkutatjuk a területet, de most egy nagyobb mélységbe lelátó keresőfejjel. így a másmás mélységekben levő tárgyakat nagy valószínűséggel összegyűjthetjük. Lassan, 30—40 centiméteres lépésekkel haladunk, ügyelve arra, hogy az átkutatott felületek minden irányban átfedjék egymást. Ha a kijelölt sávban a kutatásunk nem vezetne eredményre, akkor az előbbiekben ismertetett módszerrel másik területet vizsgálunk át a lelőhely ígéretesebbnek tűnő részén. Természetesen feltárás előtt a teljes területet át kell vizsgálnunk, tekintet nélkül arra, hogy találunk-e leletet vagy sem. A negatív eredmény is információ- hordozó lehet. Ez az egyik fontos momentum, amely megkülönbözteti a kincskeresést a régészeti feltáró munkától. Napi viszonylatban, 8 órás munkaidőt figyelembe véve egy 50 x 50 méteres terület kutatható át a régészeti kutatás jellegének megfelelő alapossággal (NéGYESI 2002, 43). Tudomásul kell vennünk, hogy a szakszerűen elvégzendő műszeres leletfelderítéshez megfelelő mennyiségű időtartamot kell biztosítani. A műszeres leletfelderítéshez hozzátartozik a megfelelő dokumentáció készítése is. Az átkutatott terület nagyságát, lelőhelyen belüli elhelyezkedését a kézi GPS készülék által rögzített tracklog mutatja. A kiemelt tárgyak helyzetét pedig útvonalpontokként rögzíthetjük, amelyek térképre vitele kiváló áttekintést nyújt a fémleletek szóródásáról. A humuszolás megkezdése előtt, a fémkereséssel egyidejűleg az érdekesebbnek tűnő kerámiát is összegyűjthetjük, és azok pontjait is rögzíthetjük. Ezeket a fém és kerámiatalálási pontokat 1:10 000-es méretarányú digitalizált térképre szerkesztve már a feltárások megkezdése előtt kimutatható, hogy hol várható a lelőhelyen az objektumok sűrűsödése. Ennek az információnak a birtokában már célirányos feltárást végezhetünk. A leletek számából és jellegéből adódóan kijelölhetjük a lelőhely azon területét, ahol — ha erre egyébként nem lenne lehetőségünk — mindenképpen réteges humuszolást kívánunk alkalmazni. A műszeres leletfelderítéssel azoknak a fémtárgyaknak, amelyek a gépi humuszolás áldozatává váltak volna, akár a 70— 80%-át sikerül megmentenünk! Az intenzív leletkoncentrációjú lelőhelyeken a detektoros humuszkutatást, leletgyűjtést és dokumentálást a bolygatott humusz réteges eltávolításának kellene követnie. Sajnos, a nagyberuházásoknál költség- és időtakarékossági okból ez nem valósítható meg minden esetben. A HUMUSZOLÁS A régészeti feltáró munka egyik legfontosabb eleme a humuszolás. A munka folyamán eltávolítjuk a régészeti objektumokat elfedő, a legtöbb esetben már a talajműveléssel bolygatott humuszréteget. A munka elvégzése kézi vagy gépi erővel történhet. Ma már teljesen elfogadott, hogy a nagyfelületű, több ezer m2-es feltárások esetén a felső, humuszban gazdag talajréteget erőgépekkel távolítjuk el az altalajban kirajzolódó régészeti objektumok fölül. A nagy felületű beruházásoknál, mint esetünkben a bükkábrányi lignitbányában a feltárandó területek mérete és a feltárásra fordítható idő rövidsége miatt kizárólag a gépi humuszeltávolítás jöhet csak szóba. A kézi munka a gépi humuszolás nyomainak a finomítására, vagy a korábban már előkerült, de egyéb okok, legfőképpen az eső miatt elfedett objektumok felületének a megtisztítására és az objektumok feltárására szolgál. Még nem sikerült nyugvópontra jutni azonban abban a kérdésben, hogy a gépi humuszoláshoz milyen típusú munkagép a legalkalmasabb. A régészeti feltárásokon az iszapoló kanalas forgó kotró és a szkréper- láda is elő szokott fordulni. A forgó kotró legnagyobb előnye az, hogy tolatva halad, így maga mögött nem járja össze a letisztított felületet, amely így viszonylagosan síknak és a régészeti megfigyelések szempontjából tisztának mondható. A forgó kotró alkalmazásával azonban a humuszréteget vastag, akár 50—60 cm vastag rétegekben távolitják el. A vastag rétegekben történő humuszolás azonban a régészeti információk elvesztéséhez járul hozzá (1. kép). A leendő bányaterületen a lelőhelyek kiterjedésének pontosítására a következő módszert alkalmazzák. Szkréperládákkal egyenlő hosszúságban, párhuzamosan egymástól egyenlő távolságra „ládaszélességű” (körülbelül 2,5 méter) mélyítésbe kezdenek. Az eszköz adottságainak megfelelően megközelítőleg 20 centiméteres vastagságban távolítják el a humuszréteget. Ezt a folyamatot addig ismétlik, amíg a régészeti objektumok nem jelentkeznek. Gyakran adódnak olyan helyzetek, amikor egyes objektumok magasabb szinten jelentkeznek a többinél. Ilyenkor, ha lehetőség van rá, akkor kikerülik, ami a szkréperládáknál nem egyszerű; vagy megemelik a láda vágóélét, és az objektum felett nem folytatják tovább a talaj el távolítást. Sok régész idegenkedik ettől a munkamódszertől. Tegyük hozzá, hogy joggal. Kevés humuszolási
