A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Néprajz - Viga Gyula: Dél-Zemplén háziiparának néhány történeti-néprajzi jellemzője
310 Viga Gyula anyagból készült kosár, háti-5 6 * és kézikosarak,b a szekérre rakott portékát védő, leginkább gyékényből fonott ekhó, az áruló sátor letakarását, és a portékának a talajra való kirakását segítő gyékénylapok éppen úgy ide sorolhatók, mint a tárolást és a mérést szolgáló dongás faedények jelentős része, vagy az áruszállításra is használt, gúzzsal kötött bödönök, fa puttonyok. A Bodrogköz és a Tisza mente falvaiban előszeretettel használták szállításra a kétfülű gyékényszatyrokat, például a halászok (Paládi-Kovács 2001, 884). A 18-19. századi vásárok forrásanyaga szerint a bodrogközi falvak különféle háziipari termékeket: fűzfavessző kosarakat, gyékény lábtörlőket, szakajtókat, méhkasokat, a hegyköziek fa evőeszközöket és használati tárgyakat, tek- nőket, valamint mezőgazdasági faeszközöket hordtak a hegyaljai vásárokra és piacokra (Hőgyf. 1981, 94). II. Egyes háziiparok ismerete és készsége ma is jelen van Tokaj-Hegyalja településein és a környező tájak falvaiban. Jószerével ma is minden településen élnek olyanok, akik tudnak kosarat kötni, gyékényt fonni, de ez a tudás csak piaci igény esetén alakul termelő tevékenységgé. Tokajban 2011-ben a Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt létrejött vállalkozás tanít be munkanélküli fiatalokat a kosárkötésre. Az alábbiakban részben recens adatok és tárgyi emlékek alapján veszem számba az egyes háziipari tevékenységeket. /. Famunka A fából készült háziipari készítmények esetében hangsúlyosan kell megemlékeznünk a Felföld és a magyar Alföld közötti gazdasági kapcsolatokról, arról, hogy a hegyvidék háziiparos falvainak nagyon sokféle készítménye jelent meg nagy távolságokról is Tokaj- Hegyalja térségében. Ennek oka részben a Tisza-völgy közismert kereskedelmi útvonala volt, de ezen kívül is számos adat szól a felföldi vármegyék népének hegyaljai kereskedelméről (Gaul 1902). Összegezve, kijelenthetjük, hogy Ung, Bereg és Máramaros megyék faiparának termékei mellett, Felső-Borsod, ill. a Bükk vidék, valamint Kishont és Dél-Gömör készítményei 5 A hátikosarak elterjedése Eszak-Magyarországon kelet felé elérte a Bodrog vonalát (vö. Paládi-Kovács 1973, 514). Zemplén vármegyében főként a hántolatlan fűzből fonott, teljesen kör alakú hátikosarakat használták. A Zempléni-hegység egyes falvaiban nem pántokkal, hanem kötéllel, hosszú kendővel vagy batyuzó ponyvába kötve vették a hátukra (vö. Paládi-Kovács 2001, 884). 6 Ide sorolható a leginkább hársfakéregből készített, leginkább a gyűjtögetett javak szállítására szolgáló ka^up. Ember András sokat idézett 18. század végi leírása a sárospataki piac kapcsán „Hoty- káról gombákat hordó ku^upos”-1 említ (Kiemelés tőlem. Hosszú 1992, 158; Hőgyf. 1981, 96-97). is eljutottak térségünkbe a 18—19. század folyamán. Takács Péter és Udvari István meggyőzően igazolták, hogy a Tokaj-Hegyaljával szomszédos tájak népe a dongahasítástól és az abroncsvágástól a szőlőkaró hasításáig jelentős famunkával szolgálta ki a történeti borvidék szőlőültetvényeit és borforgalmát. A vízrendezés előtt számolnunk kell ebben a vonatkozásban a vízjárta tájak galériaerdőinek, ártéri tölgyeseinek faanyag bázisával is. A háziiparos jobbágy-paraszt népesség famunkája jelentősen kiegészítette és kiszolgálta a hegyaljai mezőváros faiparosainak tevékenységét (Takács-Udvari 1989a; 1989b, 210-216; Viga 1990, 39, 44—45). Nemcsak a szőlő és a bor igényére kell persze gondolnunk, hanem a gazdálkodás, az építészet, a lakáskultúra és a háztartás nagyon változatos kellékeire is, az építőfától és a zsindelytől az apró- cseprő konyhai eszközökig. Hunfalvy János, Gömör vármegye monográfusa 1867-ben részletezően írt arról, hogy a Balog, a Ratkó és a Murány völgyének felső részeiből — az erdővidéket főleg szlovákság lakta — fakészítmények, főleg fakanalak, rocskák, dézsák, kádak, hordóabroncsok, kosarak keltek útra, egyebek mellett a Tisza vidékére is. Mint jelzi, ezek előállítása a lakosságnak inkább mellék, mint rendes foglalkozása, s ezek a cikkek csak a téli hónapokban, más munka hiányában készültek (Hunfalvy 1867, 309—312). Tokaj- Hegyalja volt a felvevő területe a Zempléni-hegység kiterjedt erdőségeire települt fafeldolgozó iparnak is. Az elsődlegesen megmunkált fa egy részét a hegyaljai mezővárosokban dolgozták fel. A faipar telephelyei szakosodtak: pl. Göncön és Erdőbényén a hordókészítés, Tokajban a bárka-, csónak- és szekérgyártás, Sárospatakon és Sátoraljaújhelyben a bútorgyártás, a szőlőművelő falvakban pedig a karóhasítás volt a jellegadó ágazat (Frisnyák 1985, 102—104). A feudális korban több település szolgálatai közé tartozott, hogy szőlőkarót adott a földesurának. A hegyközi Hutákban, Kovácsvágáson, Pusztafaluban és Pálhágán eladásra faragtak különféle mezőgazdasági eszközöket, szőlőkarókat, hordódongákat, keréktalpakat, küllőket és zsindelyt, amelyek legfőbb vásárlója Tokaj-Hegyalja népessége volt (Petercsák 1981, 53; 1982, 390—391). Zemplén vármegye erdővidékeinek faanyaga és fatermékei mellett, Tokaj és Hegyalja más felföldi vármegyék faanyagát, és háziipari termékeit is befogadta: a Tiszán jelentős forgalom zajlott például Máramaros, Ung és Bereg fenyőzsindelyével is.8 Tokaj-Hegyalja 1614. évi szőlőrendtartása megszabta a forgalomba hozható szőlőkarók méretét, minőségét, és limitálta azok árát (Petercsák 1986a, 234). 8 Lehoczky Tivadar monográfiáját idézi: Cseri 1986, 207.
