A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925)
Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925) 291 Hungarizmus! Mi ez? A hungarizmus a múlt, jelen, jövő, magyar sors. A hungarizmus vér, faj, történelem, öröm, bánat. Hungarizmus: a Mátyás király, Rákóczi, Bethlen, Bocskay, Kossuth lélekjárása. Hungarizmus: magyar élet, magyar lélek, magyar levegő, magyar sajátosság. Hungarizmus: Isten gondolata magyar kiadásban, hungarizmus: magyar kultúra! Vegyék csak, hasonlítsák csak össze, mi volt a nemzeti gondolat és érzés 1848-ban és mi volt 1918-ban! A nemzet: ideál, amiért vért, életet, mindent áldozni kellett, és amelynek nagysága előtt egy Kossuth Lajos és vele az egész Magyarország térdet hajtott, a nemzet magyarsága előtt.59 1918-ban a nemzet: molyette kucsma, kopott gondolatok, a nemzet: igazán levegő, az az elhasznált történelmi levegő. 1848-ban a nemzet: a vér, egységes lelkesedés, hatalmas iramlás, bátorság, bizalom, 1918-ban: a nemzet igazán népkaloda, a nemzet valami olyan elvont gondolat, mely ko- lonca az igazi haladásnak, mely szégyene a demokráciának. A nemzet 1848-ban, amelyet a liberalizmus mindenféle új gondolataival meg kellett támogatni, hogy feljebb emeljük az égig. 1918-ban a nemzet valami halálra ítélt történelmi alakulás, amelyet aztán ki is kellett végezni azon a vörös posztóval elrútított Ország-téren, amellyel azután két olyan csámpás lábú hóhér, a nem-magyar demokrácia és a nemmagyar kommunizmus, ez végzett is. És ez a destrukció, ez a nemzetellenes gondolkodás, érzés, tovább űzi játékait. Csak nézzék meg: ahol moccan valami, ami nacionális egész Európában, ami nemzeti akar lenni, hogy pergőtűz alá veszi a zsidó sajtó! [Úgy van! Úgy van!] Es varangyméreg fecskendezés alá veszi mindazt, ami nagy a nacionalizmus értelmében, légyen az akár Mussolini, akár Hider, akár Ludendorff, legyen nálunk a magyar fajvédelem, ébredő magyarság, mindent lemángorolnak, lecse- pülnek.60 Miért? Mert nagy érdekszövetségük érdekkörei ellen van! Hogyha a magyarságban megmozdul valami, akár szellemi, akár gazdasági felszabadulás érdekében, természetesen rögtön ott vannak azok az érdekeltségek, amelyeket bátran bankokráciának lehet nevezni,61 és ha ezek nem boldogulnak, ha a kormány nem bír velük, és erélyesebben lép fel ellenük, jönnek azok a külföldi érdekeltségek, ez pedig körülbelül a Rotschild, Kahn, Kohn és más efféle hatalmak. Nekünk ezt tudnunk kell, ez a végzetünk. Ez a harc ránk van kényszerítve, és ebben vagy megálljuk a helyünket vagy el kell pusztulnunk. Mi ezzel a nagy áramlattal szemben így állunk nemzeti szervezetlenségben, erkölcsi fegyelmezetlenségben, a nemzeti érzés éredenségével. Ha meg akarjuk állani helyünket, akkor ebben a tekintetben egészen más felséges regisztereket kell kiküzdeni, főleg a nagy szervezkedésnek jegyében és irányzatában. Hiszen nekünk 39 Prohászka itt tévesen hivatkozott (vagy a beszéd leírója értette félre), Kossuth 1848. július 11-én elhangzott, szállóigévé vált mondása ugyanis: „Leborulok a nemzet nagysága előtt.” 60 A Nép tudósításában a mondat vége: „[...] légyen az akár Mussolini, akár Hider, akár Ludendorff, ázsiai, félvad vagy egész barbár lesz belőlük a zsidó sajtón keresztül.” 61 A Fejérmegyei Napló szerint ez utóbbi félmondat: „amelyek a bankokrácia járszalagján rángatóznak”. nem is volt időnk erős nemzetté lenni. Mikor még a nemzet szinte pihent a XV. századig, ránk jött a török, a német ránk tette a kezét. Voltunk valamik, de nemzeti értelemben semmik. Hogy lehetett akkor nemzeti érzés, nemzeti öntudat? Nekünk nem volt magyar történelmünk igazán! Az a magyar történelem lezáródott a vegyesházi királyokkal. Azután jött egy lehetetlenség, melyet Széchenyi István is szerencsétlen vegyes házasságnak mond,62 nemzeti tekintetben valami termékeden három százados fejlődés. Pedig, ugye a nemzed gondolat, ez valami oly természetes, mint ahogy természetes az egyed, a család. Aki tagadja a nemzetet, vagy jogosultságát kétségbe vonja, méltán tagadja a családot, de nem találja helyét az igazán nemes egyéniségekben sem. Az Isten gondolata az, amint Milotay barátunk is kifejezte, hogy az emberiség differenciálódjék, hogy a világtörténelem gazdagodjék, hogy az emberiség szelleme törjön ki, virágozzék ki az isteni gondolat az emberiség megfogalmazásában. Nekünk ezt az isteni gondolatot kell megfognunk, és azt mondanunk: magyar vagyok, magyarnak lenni kötelességem, a magyar gondolatot, a magyar konstrukciót felépíteni, annak lappangó erőit kifejleszteni, a magyar életet, ezt a fel nem használt terepet63 öntudattá fejleszteni és emelni: ez a mi kötelességünk! Ha a hungarizmusban ez a szenvedély feltámad, akkor beszélhetünk nemzetről, remélhetünk szebb, biztosabb és hozzánk méltóbb jövendőt. Azt mondják, hogy a nemzeti és erkölcsi eszméket azzal a rettenetes áramlattal szemben, amely bennünket környékez, meg kell mentenünk. Kérdezem: hogyan mentsük meg a nemzeti és erkölcsi eszméket? Hová akarjuk beleakasztani? Filozofálásokba, absztrakt kulturáltságba? Hallgassanak a nagy Goethe szavaira: Der Storm, in dem ich bade Ist Überlieferung und Gnade.64 A természetnek felséges árama, amelyben az élet hatalommá lesz, vagy ha belőle kikapcsolódik, elszáradjak] a nagy tradíciók, nagy hit és nagy fegyelem. Szemben állok kegyetekkel, nem volt még szerencsém kegyetekhez, fogadják tőlem azt a goethei szót: kegyetek vagy a Krisztushoz 62 Széchenyi a Magyar Királyság és a Habsburg Birodalom közötti közjogi kapcsolatra használta a vegyes házasság kifejezést. 63 Megjegyzés: a Fejérmegyei Napló itt a „telepet” kifejezést használja, valószínűbb, hogy ez volt Prohászka eredeti, pontos megfogalmazása. 64 Itt vagy Prohászka idézte pontadanul Goethe Gott, Gemüt und Welt c. költeményének szavait, vagy a krónikás örökítette meg rosszul, eredetiben ugyanis a hivatkozott versrészlet: „Ich wandle auf weiter, bunter Flur, / Ursprünglicher Natur; / Ein holder Born, in welchem ich bade, / Ist Überlieferung, ist Gnade.” Ld. Johann Wolfgang von Goethe: berliner Ausgabe. Poetische Werke. [Band 1-16] Band 1. Aufbau, Berlin, 1960. 423-431. Magyarul: „Az ős természet ligetén / Mint hímes réten járok én. / Szép forrás üdít szüntelen: / A hagyomány, a kegyelem.” (Dóczy Lajos fordítása.) Ld. Isten, kedély és világ. In: Goethe költeményei. Ford.: Dóczi Lajos. Bp., 1905. (Dóczi Lajos munkái, X.) (Online: http:// mek.oszk.hu/07200/07217/ - 2013. június).
