A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Spóner Péter: A mezővárosi jogszolgáltatás egy speciális területe. Miskolc céges iparosok jogszolgáltatási (igazságügyi-büntetőjogi) eseteinek vizsgálata a Városi Jegyzőkönyvek alapján (1770-1820)
234 Spóner Péter újra a város elé került, mint aki „megrögzött szokása szerint megrészegedvén”, elfogatása során mocsko- lódott, káromkodott és másokat megbotránkoztatott. „Többrendbeli büntetése után is ezt elkövetni bátorkodott, mint megjobbulni nem akaró” személy, de elfogásakor már megverték, másoknak pedig kárt nem okozott, ezért kétheti áristomra ítélték.51 A város ítélkezési gyakorlatának érdekes eleme volt, hogy a mesterek esetében kiszabott testi fenyítéseket lehetőség volt átváltani pénzbeli büntetésre. Minden bizonnyal ez esetben is az adózóképesség megőrzése lehetett a cél, hiszen egy büntetett előéletű iparos nehezebben találhatott munkát, elveszthette megrendelői bizalmát. 1847-ben Fukker József puskaműves kérte a várost, hogy ugyan 24 órai elzárásra ítéltetett, de minthogy ezáltal „egész életére kiható szégyen és leromlás háramlanék, ily esetekben másokkal is éreztetett és gyakorlatba lévő testi büntetését pénzbüntetésre kéri változtatni”. A város a kérést támogatta, mert mint írták, „az ilyen esetekben fennálló gyakorlatnál fogva, folyamodó tisztesebb állása tekintetbe vétetik”.52 Az ítélkezési gyakorlat vizsgálata azt mutatja, hogy a vagyon elleni bűntettek vonták maguk után a legsúlyosabb ítéleteket. A tanács számára a polgárok vagyonának védelme kiemelt feladatnak és célnak minősült. E tekintetben nem tettek különbséget legény és mester között. A vagyon elleni bűncselekmények száma az iparosok gyarapodásával egyenes arányban növekedett. Az elkövetőket minden esetben súlyos testi büntetéssel sújtották, még abban az esetben is, ha beismerték tettüket. Ugyanakkor nem tekintették enyhítő körülménynek, ha az elkövető megtérítette az okozott kár összegét. Az ítélet meghozatalánál a vizsgált esetek tanúsága szerint a kár nagysága esett döntő súllyal latba. A kár pontos meghatározásához, az ingó és ingatlan vagyonhoz hasonlóan, a város a céhek szakértelmére is támaszkodott, amelyek mintegy szakértőként működtek közre. 1805-ben Fricks^er Krisztián asztaloslegény mesterét, Filep Zsigmondot a „kezére bízott materialekben a céh becsűje szerint 5 Rftokig meglopni bátorkodott, mint házi tolvaj, és a kezére bízott mestere javának lopója, s maga hasznára fordítója”, a kár megtérítésén kívül 25 botütésre ítéltetett.53 A nagy értékű lopás már több rendbeli büntetést vont maga után. 1807-ben Bállá József vargalegény Göböly András vargamestertől „a vízből két marhabőrt, 51 Esetében figyelembe vették, hogy „testiben is nyomorult”. MNL BAZMLt IV. 1501/a. 28. köt. 120. (1802). 52 Az ítéletet 6 forint pénzbüntetésre változtatták. MNL BAZMLt IV. 1501/a. 73. köt. 239. (1847). 53 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 31. köt. 98. (1805). amelyek könnyen 30 Rftokat megértek” ellopott. Az ellopott bőrök megkerültek, így büntetése „kétízben 30, két hét alatt elszenvedendő 60 botok ütése” volt.54 Egy példamutató eset leírását olvashatjuk 1793-ból.55 A visszaeső tolvaj, sikkasztó iparosok börtönbüntetésre számíthattak. Vopos^tik Jakab „órás több rendbeli számos zsebbeli és falra való órák elsikkasztásáért, már törvényszékünk elébe sokszor idéztetvén, most újjólag egy zsebbeli és egy falra való órának elsikkasztásáért” került a város elé. Az ellene hozott ítélet szerint, „hogy többé tetemes károkat a publicumnak ne tehessen, áristomban tétettni rendeltetik”.56 A vagyon elleni bűnesetek áttekintése során csak egészen ritka kivétel volt, hogy a vétkes legényt vagy mestert mindössze pénzbüntetéssel sújtották. Erre csak abban az esetben került sor, ha az eltulajdonított tárgy értéke olyan csekély volt, hogy a testi fenyítés nagyobb kárt okozott volna a meglopott mesternek, mintha pénzben térítették volna meg a kárát. Makai Dániel csizmadiamester nevében eljáró csizmadia-fő- céhmester, Danavár Sámuel a város előtt bepanaszolta Berta István csizmadialegényt, hogy az mesterétől ellopott „egy pár talpat, egy darab szattyánt és egy darab kéregalját, melyek értéke összesen 2 Rft 30 kr”. Az ítéletben figyelembe vették, hogy ellene még nem volt semmilyen eljárás és nem nagy értékről volt szó, ezért a rabok tartására fordítandó 3 Rft megfizetésére ítélték. Korszakunkban a céhek ritkán, de eljártak vétkes legények olyan ügyeiben is, melyek büntetési tétele meghaladta a két forintot, így a városi gyakorlattal és az országos törvényekkel szemben saját hatáskörükben szabtak ki súlyos büntetéseket.57 1800-ban a la54 A testi fenyítés mellett az elkövető még „közmunkára is ítéltetik”. MNL BAZMLt IV. 1501/a. 33. köt. 172. (1807). 55 „Lengyel Sámuel takács mester és felesége, Osgyányi Susánna, akikhez számos darabból álló fonalaikat városunk lakosai a megszövés végett vitték, és gondviselésük alá bízták, melyeknek megszövését és gondviselését magukra is vállalták ugyan, de nem hogy kötelességüknek eleget tettek volna, hanem számos és majd 200 darabból álló keservesen szerzett fonalaikat egynek másnak, mint magukét adogatni és elvesztegetni, s eképpen jóttevő felebarátaikat keservesen sok idők alatt szerzett fonalaiktól megfosztani, s ily alattomban való hamisságban járni, s elkövetni bátorkodtak. [A mester és felesége tettét elismerte és] az elprédált fonalakért ki- nek-kinek eleget tettek... mivel mind azon által ezen törvénytelen cselekedeteket behunyt szemmel elnézni nem lehet. [A büntetésük, mert] szántszándékkal elkövetett alattomos ravasz cselekedet, fejenként Lengyel Sámuel ugyan 24 botoknak, Osyyáni Susánna pedig 24 korbácsoknak a piacon elszenvedendő kemény ütések alá ítéltetnek.” MNL BAZMLt IV. 1501/a. 19/a. köt. 53-54. (1793). 56 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 20. köt. 292. (1794). 5' Az 1813. évi céhügyi rendelet már országosan szabályozta a céhek ítélkezési jogát. E szerint a céheknek joga volt arra, hogy
