A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Spóner Péter: A mezővárosi jogszolgáltatás egy speciális területe. Miskolc céges iparosok jogszolgáltatási (igazságügyi-büntetőjogi) eseteinek vizsgálata a Városi Jegyzőkönyvek alapján (1770-1820)
A mezővárosi jogszolgáltatás egy speciális területe 231 nézve őt mint rendetlen és botrányos viseletűt, aki a céh szabályainak is eleget tenni nem akar az ezredéhez utasíttatni kérik”.25 A legényekkel szemben alkalmazott legsúlyosabb büntetést szintén egy ilyen esetben szabta ki a város. 1794-ben Sgabó István Szendrőládról származó csizmadialegény az „Istent káromlotta”, amivel „a keresztyén füleket megbotránkoztatta”. Cselekedetéért és a „zabolátlan indulatú céhbeli legénytársainak rémítésére, egy hónap alatt két ízben, első ízben a piacon el szenvedendő 40, más ízben a csizmadia társaságban comissarius úrnak jelenlétében elszenvedendő 40, mind összve 80 botoknak ütései alá ítéltetik”.26 A káromkodáshoz hasonlóan szigorúan büntették a testi erőszakot is. Kris János posztóműveslegény mesterét, Miller János posztócsinálót „minden igaz ok nélkül ököllel a vak szeme tájékán dühös módra verni bátorkodott, s megvérezni nem iszonyodott”, ezen tettéért „15 kemény páltza ütésekre” ítélték.27 A legények nemcsak mestereikkel kerültek konfliktusba, de a kocsmázások során is sok esetben fajultak tettleges- ségig az egymás közötti nézeteltérések. Arrai György fésűslegény a kocsmában egy másik fésűslegény fejét beverte és nyilvánosan káromkodott, amiért 50 pálca büntetésre ítélték.28 A legények közötti verekedések esetében azonban nem mindig alkalmaztak testi fenyítést. A mesterelmek különösen, de a városnak sem volt érdeke, hogy legényeik hosszú időre kiessenek a munkából. így a kialakult kisebb nézeteltérések esetén a felek közötti békés megegyezésre törekedtek és megelégedtek pénzbeli jóvátétellel, vagy ha arra lehetőség volt, a kölcsönös bocsánatkéréssel.29 1780-ban Fisser Gergely lakatoslegény pofon ütötte Passil Ferenc cipőcsinálólegényt. A felek pénzbeli kártérítésben egyeztek meg.30 A legények közötti lopásokat is a város bírálta el, ezekben az esetekben a pénzbeli kártalanítástól, a testi fenyítésen keresztül egészen a városból való kiutasításig terjedtek a büntetési tételek. 178825 A város a szabadságos katonát ezredéhez visszautasította. MNL BAZMLt IV. 1501 /a. 71. köt. 162. (1845). 26 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 20. köt. 207. (1794). 27 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 16. köt. 29. (1790). 28 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 6. köt. 302. (1771). 29 Ezt a gyakorlatot a mesterek közötti kisebb viták során is alkalmazták. Keller Adóm és Benkotíj János kordoványosmesterek között tetdegességig fajuló nézeteltérés támadt, amiért a város elé „törvényesen citáltattak, bizonyos részegeskedés és verekedés iránt”. A város az ügy kivizsgálása után kimondta, hogy „abban mindketten oly egyformának találtattak, hogy méltók lettek volna a büntetésre, azért arra disponáltattak, hogy békéljenek meg, amint hogy egymást megkövették.” MNL BAZMLt IV. 1501/a. 11. köt. 29. (1785). 30 Fisser 3 Rft-ot fizetett tettéért. MNL BAZMLt IV. 1501/a. 7. köt. 589. (1780). ban Hermel György Rozsnyóra való szűcslegény Molnár Mihály Tállyára való szűcslegénytől ellopott egy „világos kék lajblit és egy kék köpönyeget”. A lopást nem tagadta, az eltulajdonított ruhákat is megtalálták nála, ezen „cselekedetéért katonának adatott, magának is kedve lévén rá; úgy mindazonáltal, hogy ha a katonaságra alkalmatos nem lészen, méltó büntetésit el fogja nyerni”.31 A verekedések és a dorbézolások során keletkezett kárért a legények anyagi felelősséggel tartoztak. Az okozott kár megtérítése azonban még abban az esetben sem jelentette a testi büntetés megváltását, ha azt a legény önként magára vállalta. 1772-ben He\emberg Andor „cipőcsináló” legény vasárnap éjszaka, a tilalmas órákban a mészárszék előtti uradalmi kocsmában asztalt, korsókat és palackokat tört össze, továbbá az utcán lármázott. Az okozott kárt ugyan önként megfizette, de mert a tilalmas órákban másokat „megbotránkoztatván” viselkedett, 40 pálca büntetésre ítélték.32 A legények csak ritka esetben mentesülhettek a testi fenyítés alól. A testi büntetés kiszabásánál gyakorlatilag egyeden szempontot vettek figyelembe enyhítő körülményként, mégpedig ha a mester nem tudna a vétkes legény helyett másikat fogadni. Kutatásaink szerint azonban erre csak kevés példát találtunk, ezek egyike Klauß Károly tűműveslegény esete 1797-ből.33 A városi jogszolgáltatás egy sajátos vonása volt, hogy az enyhébb bűntetteket elkövetők számára a város engedélyezte, hogy börtönbüntetésük ideje alatt is dolgozhassanak, legények esetén pedig folytathassák mesterségük tanulását. Ezzel a gyakorlattal minden bizonnyal az volt cél, hogy az elítélteket segítsék abban, hogy később vissza tudjanak illeszkedni a mindennapi életbe, de valószínűleg legalább ilyen fontos szempont lehetett, hogy a város rabtartásra fordítandó költségeit is csökkentsék. Legény esetében szükség volt egy mesterre, aki egyrészt alkalmazta őt, másrészt kezességet vállalt érte. Tekintettel arra, hogy korszakunkban az egyre növekvő számú kézművesek mind nehezebben jutottak legényhez, ezért a legtöbb esetben lehetett olyan mestert találni, aki alkalmazta az enyhébb — nem vagyon, illetve élet elleni — bűntettet 31 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 14. köt. 16. (1788). 32 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 6. köt. 477. (1772). 33 „Klauß Károly tilalmas órán városunk utcáján kivont karddal járkált, a strását megtámadni, és eképpen a közbátorságot fenekestül felforgatni nem iszonyodott, azon tekintetbül, hogy gazdája legényt majd nem kapna, a testbeli büntetés alól feloldoztatik, hanem 3 Rftoknak megfizetésére ítéltetik, melynek két forintja a tűzi cassába befizettetik.” MNL BAZMLt IV. 1501/a. 23. köt. 115-116. (1797).
