A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Spóner Péter: A mezővárosi jogszolgáltatás egy speciális területe. Miskolc céges iparosok jogszolgáltatási (igazságügyi-büntetőjogi) eseteinek vizsgálata a Városi Jegyzőkönyvek alapján (1770-1820)
A mezővárosi jogszolgáltatás egy speciális területe 229 esetükben. Előbbiekkel kapcsolatban túlsúlyban volt a testi fenyítés, míg utóbbiak esetében inkább a pénzbeli büntetés volt a jellemző. Ebben, a szokásjog mellett, bizonyára a város érdekei is szerepet játszhattak, hiszen nem lehetett célja a tanácsnak, hogy egy-egy mester a testi büntetés következtében hosszabb időre kiessen a munkából, és ezzel adófizetői képességét veszélyeztesse. Ettől a gyakorlattól általában csak a súlyos bűnök esetén tértek el. Igyekeztünk olyan tipikusnak mondható, esetleg többször is tárgyalt eseteket kiválasztani, melyek hosszabb, esetenként szó szerinti idézésével egy konkrét ügyön keresztül mutathattuk be az igazságszolgáltatás működését. A város elöljárósága a 18—19. században szigorúan őrködött az egyes mesteremberek, legények és inasok magánéletének tisztasága felett. Büntették a házasságtörést és a házasságon kívüli kapcsolatot is. Ez utóbbit különösen abban az esetben, ha a viszonynak gyermekáldás lett a következménye. 1787-ben Tamáskovics Mihály csizmadialegény Mályiba való Rab Zsugát teherbe ejtette — amit ugyan nem tagadott —, de feleségül venni nem akarta. Cselekedete elbírálásánál figyelembe vették, hogy tettét önként bevallotta, és ezért „a mesterlegény testbeli büntetésnek felváltására 6 Rftban az Rab Susannának pedig gyermektartásért 14 Rftban in summa 20 Rftoknak fizetésére büntettetik”,6 A házasságon kívüli testi kapcsolatok vizsgálata esetén a tanács döntés- hozatalát bábaasszonyok „szakvéleménye” segítette. 1785-ben Jó István Debrecenből származó lakatoslegény Miskolcon teherbe ejtette Nagy Mária leányzót, aki azonban tagadta, hogy a gyermek az övé lenne. A város által felkért bábaasszony ugyan nem tudta minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy az említett legény lenne-e a gyermek apja, ennek ellenére a legényt paráznaságért elítélték.7 Szigorúan megtorolták az éjszakai kóborlást, kicsapongást, káromkodást, verekedést, azaz a közösség nyugalmának megsértőit. A város, a céhek articulusai- hoz hasonlóan, tiltotta a legények számára „az éjszakai barangolást és a kocsmákon tíz óránál tovább való mu- latást”.8 Ezekben az esetekben széles skálán mozogtak a város által kiszabott büntetési tételek. A legenyhébb ítéletek azoknak a legényeknek az esetében születtek, akik ugyan vétettek a szabály ellen, de tettükkel nem okoztak közbotrányt. Számos esetben szóbeli figyelmeztetés után elengedték a vétkest, súlyosabb esetben egy forintig terjedő pénzbírsággal sújthatták. 1771 -ben 6 MN]. BAZMLt IV. 1501/a. 13. köt. 30-31. (1787). A legényt paráznaságért 30 pálca büntetésre ítélték. MNL BAZMLt IV. 1501/a. 11. köt. 32. (1785). 8 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 13. köt. 181. (1787). Klein András fésűs és Gronner Gáspár nyereggyártólegények a „tilalmas óra után kóboroltak”, de egyéb kihágást nem követtek el, tettükért pénzbüntetésre ítélték őket.9 Hasonló büntetést szabtak ki Marton János ötvös („rác legény”) és Gyöngyösi István asztaloslegényekre, akiket együtt fogtak el az utcán, de nem lármáztak, az ún. „nyargaló pénz” — amely egyfajta helyszíni bírság volt, és az ügyben közreműködő pandúr, hajdú kapta díjként költségei fejében, s nem a joghatóság pénztárába került —, ez esetben fejenként 8 krajcár megfizetése után szabadon engedték őket.10 11 A nyargaló pénz összege különbözött az egyes esetekben, mértékét minden bizonnyal csak a helyszínen állapították meg. 1783-ban Sgamec János és TrajterPál csizmadialegények „tilalmas órák után a városon kóborolván és az éjjeli vigyázok által befogatván, minthogy nem lármáztak, most egyszer négy négy garasban fizetendő nyargaló pénzre bűntetteinek”.11 A kocsmázást akkor is pénzbeli büntetéssel sújtották, ha ugyan megengedett időben történt, csak egyszerűen zavarta a város lakóit. Eberhold János, Riedl József és Raforn Mátyás „cipő csináló” legények a kőpo- rosi kocsmából hazafelé fellármázták az egész utcát, és ezen tettükért, mely ugyan „nem a tilalmas órák után történt”, de törvénytelen volt, egyenként 1 Rft-ra büntették őket.12 Ritkán, de előfordult, hogy csupán „éjjeli kóborlásért” testi fenyítést alkalmaztak.13 A megengedett időn túl azonban már testi fenyítés vagy elzárás járt a kocsmázásért. Grosz Jakab gyapjú- kártoló több más kézműves legénnyel, a strázsaházzal szembeni kocsmában vasárnaptól egészen hétfőig ré- szegeskedett és verekedett, ezért a cselekedetéért, „nevezetesen a blaumontágnak [= hiányzás a munkából ivászat miatt] gyakorlásáért, mely a te[kinte]ttes nemes vármegye által keményen tiltátik”, 24 pálca büntetésre ítélték.14 Enyhítő körülményként egyes esetekben figyelembe vették, ha első alkalommal történt az eset. Girch Péter, Rosen Platt József asztalosmester legényét, aki több legénytársával együtt „az Lutziné kocsmájában blaumontagot, vagy is korhely napot tartott”, a város reggel 10 órától este 6 óráig terjedő áristomra 9 Fejenként egy, összesen 2 Rft büntetést szabtak ki. MNL BAZMLt IV. 1501/a. 6. köt. 284. (1771). 10 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 9. köt. 206. (1783). 11 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 9. köt. 51. (1783). 12 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 6. köt. 477. (1772). 13 Purcman Pál suszterlegényt ezen tettéért, 12 pálca büntetésre ítéltek. MNL BAZMLt IV. 1501/a. 6. köt. 77. (1769). 14 MNL BAZMLt IV. 1501/a. 12. köt. 219-220. (1786).
