A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Tóth Péter: Az önkormányzat és a városigazgatás jogi háttere a középkori Miskolcon
Az önkormányzat és a városigazgatás jogi háttere a középkori Miskolcon 223 tékokról való egyezségeket rögzítő városi oklevelek, amelyekből az is kitűnik, hogy a végrendeletek meghallgatására a tanács rendszeresen kiküldte tagjait. Ha más város kérte, tanúkihallgatásokat is végeztek (ez történt Eperjes város kérésére 1522-ben egy kezességvállalási ügyben8) és arra is van példánk, hogy a tanács Bártfa város elöljáróit buzdította 1525-ben, hogy védjenek meg egy volt itteni lakost azokkal szemben, akik méltatlanul rágalmazzák.9 Ezeket az okleveleket — amelyek egy része feltűnően igényes kiállítású — a tanács a város pecsétjével hitelesítette, amely Szent László királyt ábrázolta — legalábbis aló. századi lakosok tudomása szerint.10 * AZ ÖNKORMÁNYZAT KORLÁTÁI Nem lenne teljes azonban a kép, ha elkerülné a figyelmünket, hogy a mezővárosi autonómiának és ön- kormányzatnak lehettek és voltak is korlátái. Erre a tényre már az is figyelmeztet, hogy — mint fentebb láttuk — királyi kiváltság kellett az asylum jogának korlátozásához annak érdekében, hogy a városi bíráskodás a város egész területére és összes lakosára kiterjedjen. Miskolc esetében ez különösen fontos privilégium volt, hiszen már a középkorban elkezdődött a nemesek betelepedése a városba, sőt talán a polgárok nemességszerzése is: márpedig a nemesi előjog magától értetődően megakadályozhatta vagy korlátozhatta a város jogainak az érvényesítését. Ugyancsak korlát lehetett a fellebbviteli jog kérdése. Láttuk, hogy Miskolc „anyavárosa”, amelynek a jogkönyvét használhatta és amelynek tanácsa elé fellebbezhetett, nem ismert. Ugyanakkor a város királyi birtok volt, a diósgyőri királynéi uradalom része, lakosai tehát jobbágyok lévén, a fellebbezési fórum az úriszék lehetett. A késő középkorban azonban a diósgyőri várnagyi intézmény összekapcsolódott a vármegyei főispánság tisztségével, így — és tekintettel a nemesek növekvő számára is a városban — az úriszéki bíráskodás és a vármegyei törvényszék nem kis mértékben átfedte egymást. Ennek a jelenségnek érdekes bizonyítéka egy 1516-ban történt konkrét jog8 MOL DF 229 673. sz. 9 MOL DF 218 337. sz. 10 Amikor 1909-ben Miskolc törvényhatósági jogú várossá lett és az uralkodótól címert kapott, e címerbe Szent István alakja került, azzal az indoklással, hogy a középkori királyfejes pecsét csakis őt, mint az „oppidum vetus” plébániatemplomának — ez a mai avasi templom — patrónusát ábrázolhatta. Van azonban adatunk arra, hogy e templom a szent királyok tiszteletére volt szentelve: valószínű tehát, hogy aló. század második felében élt miskolciak azonosították helyesen a pecsétjük ábráját. Minderről részletesen: Tóth 1996b, 379-382. eset, amelyet csak királyi parancs11 tudott megoldani a hatáskörök rögzítésével és a fellebbezési fórum meghatározásával. Az eset a következő: Csabai Horváth Gergely egyik jobbágya Miskolc oppidum igaz határain belül megvert egy miskolci lakost és elvette tőle azt a fát, amelyet az a saját használatára szedett. A sérelmet szenvedett lakos az egyik miskolci esküdt polgár, név szerint Szalonnás Bálint által elfogatta a jobbágyot, mire Horváth Gergely a diósgyőri várispán bírósága elé idéztette jobbágyának a letartóztatása miatt a nevezett Szalonnás Bálintot: a várispán pedig „a mondott panaszosok régi szabadságai és kiváltságai ellenére nem Miskolcon, a bíró és más esküdt polgárok által, s nem is a mondott Diósgyőr vára tartozékainak a bírái és esküdt polgárai által, hanem közvedenül összehívva és egybegyűjtve azon Borsod vármegye némely nemeseit”, azok által tétetett törvényt az ügyben és ítéltette igen súlyos pénzbüntetésre a város törvényei szerint eljáró esküdtet. Miskolcnak a Magyarország egykori királyaitól nyert szabadsága tehát — ugyanennek az oklevélnek a szavai szerint — abban állott, hogy bárki nemes vagy nemtelen személy indítson is pert a miskolci lakosok ellen, illetve a miskolci lakosok közül ugyancsak bárki pereljen, az ügyet először Miskolcon, a város bírája és esküdtjei előtt kell tárgyalni, s ha valamelyik fél nem elégszik meg az itt hozott ítélettel, akkor azt fellebbezés útján a diósgyőri várispánok jelenléte elé kell vinni: a várispán pedig a várhoz tartozó mezővárosok és falvak bíráit és esküdt polgárait maga mellé véve tartozik ítélkezni, s nem úgy, hogy csupán nemesek vannak mellette a bíróságban. Más szavakkal: a miskolci lakosok fellebbezési fóruma nem a vármegye, hanem az uradalom egyes településeinek választott elöljáróiból álló úriszék, amelyen a diósgyőri várnagy is csak a földesúr képviselőjeként, nem pedig a vármegye ispánjaként elnökölhet. — Ennek a régi szabadságnak megfelelően a király megsemmisítette a Szalonnás Bálint ellen hozott ítéletet és Miskolc bírósága előtt új eljárást rendelt el az ügyben, azzal, hogy ha valamelyik fél fellebbez az ott meghozandó ítélet ellen, akkor a fent írt módon tartozik a várispán a fellebbezést tárgyalni. Egy másik intézmény, amely csorbíthatta a mezővárosi autonómiát, az egyház volt. A szabad plébánosválasztás jogát Miskolc feltűnően korán megszerezte: 1411. március 3-án kelt Zsigmond királynak az a kiváltságlevele,12 amely O-Miskolc és Új-Miskolc tórájának, esküdtjeinek, polgárainak és vendégeinek a kérelmére " MNL BAZMLt XV. 1. 113. sz. Közli Szendrei 1890,158-160. 12 MNL BAZMLt XV. 1. 120. sz. Közli Szendrei 1890,493M94.
