A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Régészet - B. Hellebrandt Magdolna: Késő kelta - kora császárkori településnyomok a Dél-Borsodi Mezőségben
Késő kelta — kora császárkori településnyomok a Dél-Borsodi Mezöségben 103 császárkor háztípusai már nem köthetők etnikumhoz, az azonos gazdaság igényeinek feleltek meg, így azonosak a késő La Téne-kori kelta és germán telepek háztípusai. Lényegében hasonló megállapításra jutott Bóna István, aki szerint a klímaviszonyok és a hasonló életfeltételek szabták meg a kor embere számára a házépítés legcélszerűbb kialakítását (Bóna 1973, 66—67; Horváth 1987, 66). Kelta és császárkori házak rekonstrukciójával többen foglalkoztak, így Ózd (Vargha 1959, 1—12. kép, I. tábla), és Ménfőcsanak- Szeles (Tankó 2004, 3. kép; T. Szőnyi 1996. 2-5. kép) házait rajzolták meg, építették fel. Összefoglalóan Bader (Bader 1995, 149-213) és Tímár (Tímár 2007, 203—219) foglalkozott a témával. Mezőkeresztes-Fűz- fás 7. objektum háztól mintegy 250 cm-re volt a 38. objektum (17. kép 4) méhkas alakú verem, all. objektum háztól szintén 250 cm-re volt a 36. objektum (17. kép 1.) tároló verem, a többi verem 25 méteren belül helyezkedett el (5. kép). Tiszafüred-Morotvapar- ton nagyobbak voltak a távolságok, messzebb voltak egymástól a házak, és a vermek, valamint a kiszolgáló épületek (Krivktzky 1991, 78-79), például a 3. háztól 20 méterre volt a 3. gödör, a 9. és 10. ház között volt a 2. gödör. Lébényben (Pusztai 1967, 7) és a Gellérthegyen (Bónis 1969, 210) is meg lehetett figyelni bizonyos fokig a telep elrendezését. Kétségtelen, hogy ezeket a kis tanyaszerű telepeket könnyebb átlátni, a nagyobb, hosszabb ideig lakott helyeket, mint Mező- keresztes-Cethalom már nehezebb, bonyolultabb. Mezőkeresztes-Cethalom és Mezőkeresztes-Fűz- fás házainál láthattuk, hogy a patak mentén, az enyhe emelkedésű domboldalon szinte sorba építették házaikat az itt élők. Tiszafüred-Morotvaparton 100 méter hosszú, 20 méter széles sávban épültek a házak E—D irányban (Krivetzky 1991, 78). Ugyanezt figyelte meg Horváth László Balatonmagyaród-Kiskányavár „A” lelőhely öt házánál, és Nagykanizsa-Dávid-dűlő tizenegy házánál, de Balatonmagyaród-Kányavár és Szarkavár esetében is ezt láthatjuk (Horváth 1987, 6. 12. és 4. kép). Dél-Borsodban Kistokaj-Homokbánya,38 Sajópetri- Hosszú-dűlő (Czajlik—Bödőcs 2007,2. kép), Nyéklád- háza-Istvántó (Hellebrandt 2006, 1. kép 2), Gelej- Sinka-halom esetében szintén dombon volt a település, mocsaras víz vette körbe, mely védelmet biztosított a lakosságnak. Az adott viszonyokat nem ismerő idegen számára a hely megközelíthetetlen lehetett. Valószínű, hogy mocsaras terület övezte a Kácsi- és Sályi-pata38 HÓM RégAd. 890—73. Az 1972. január 7-i és az augusztusi leletmentés anyagát Sós Eszter dolgozza fel. kok szabályozása előtt Mezőkeresztes-Cethalom és Mezőkeresztes-Fűzfás késő kelta településeket. Mező- nagymihály-Nagyház-tanya késő kelta háza is mocsár közepén épült, ez a hely még a 20. század első felében készült 50 000-es térkép szerint is időszakosan vízjárta terület. Dél-Zalában a Rába, a Balaton és a Mura közti vidéken találhatók a kelta házak (Horváth 1987, 67), ahol a patakok, vízmosások, mocsaras területek között szigetként emelkedett ki például Balatonmagyaród-Kányavár, Kiskányavár, Szarkavár, Garabonc- Ófalu, a Balaton vizével körülzárva. Félszigetszerű homokdombon volt Magyarszentmiklós-Ujréti-dűlő lelőhely a Kürtösi-patak árterének szélén, Hahót-Tsz major a Nagyberek árteres részének nyugati partján, Nagykanizsa-Dávid-dűlő lelőhely dombja a Kiskanizsa és Sarmás közti árteres terület keleti határát alkotja. Ezeken a telepeken önellátó gazdálkodást folytattak. Az egész Dél-Zala kelet felé mocsarakkal határolt, Somogy megye nyugati része fehér folt a kelta lelőhelyeket tekintve, nyilván a Balaton árterületeként alkalmában volt a megtelepedésre (Jerem 1975, 274. 63. térkép; Németh 1998, 90. VIII. tábla). A külvilágtól elzárt népesség konzerválta a gazdasági-társadalmi helyzetet, a fejlődésben megrekedtek, de mint Dél- Borsodban is megfigyelhetjük, sokáig megtartották kultúrájukat. A kelták folyók menü sík területen alakították ki tanyáikat (Jerem 1975, 272), ez természetes, hiszen a földművelő életmód ezt kívánta meg. Rejtett lakóhely volt a Bükkben Szilvásváradon, ahol Salamon Ágnes ásatott, és a feltárt leleteket kisebb továbbélő kelta csoport hagyatékának tartotta (Salamon-Török 1960,158). Ugyanezt a helyzetet láthatjuk Bükkszent- lászló-Nagysáncnál (B. Hellebrandt 1992, 49), és Radostyán déli részén, ahol 1985-ben a külszíni szén- fejtésnél39 kerültek elő késő kelta leletek, így duzzadt peremű edény töredékei, grafitos oldaltöredékek és vaskés (B. Hellebrandt 2002, 352). Keletek Mezőkeresztes-Fűzfás, Gelej-Sinka-halom, Mező- nagymihály-Nagyház-tanya feltárt apró kerámialeleteiből megállapítható, hogy fazekak, tálak, csuprok, poharak különböző változatait készítették és használták az egykori háztartásban. Kelta ízlésű kerámiák a következők: Mezőkeresztes-Fűzfás anyagában 21. kép 1, 2; 22. kép 1-3, 4-5, 7; 23. kép 1-14; 24. kép 1-8,10-12; 26. kép 1, 5; 27. kép 10—13; 28. kép 13, 15; 30. kép 5; 31. kép 5. Gelej-Sinka-halom anyagában 38. kép 1, 3; 39. kép 1-9, 11; 40. kép 2, 4, 6; 4L kép 4, 5, 11, 39 HÓM RégAd. 2269-1987. Ltsz. 87.7.1-6.
