A Herman Ottó Múzeum évkönyve 51. (2012)
IRODALOMTÖRTÉNET - BÉKÉSI Gábor: Regős Sándor (1917-2002) költészete
202 Békési Gábor tam, hol lakik, nem lehetett eltéveszteni.) Egy megállóban szálltunk le. Lesegítettem. Közben megkérdeztem azért: — Ugye Sándor bácsihoz van szerencsém? — Igen, de honnan ismer? — Már régen történt, hogy találkoztunk, egyébként éppen múlt héten olvastam egy versét. (Igaz is volt ez!) — Versemet? Én már régen nem írtam verset. — Lehet, de amit régen megírt, az megmarad! Kissé befelé fordult bölcs arcára ekkor hihetetlen boldogság költözött. — Őt még olvassák? Talán el se hitte. További utunk kétfelé vitt. Sokáig néztünk egymásra, féltem, talán még baleset érheti. Élete hű párjának biztosan elmesélte... Három hónap múlva meghalt. Levelét géppel írta, aláírása híven tükrözi az érthetőségre törekvő, nem hivalkodó, az értékeket helyén kezelő, visszahúzódó írót. (Könyve nem jelenhetett meg, versei, novellái az Észak-Magyarország, és a Napjaink folyóiratban voltak olvashatóak.)" 9 ÖNÉLETRAJZOK A hagyatékban Regős Sándortól nem is egy, hanem rögtön két önéletrajz, vagy inkább önéletrajzi esszé található. Ezeket teljes egészében idézem részben az eddigiekkel, részben az egymással való összehasonlíthatóság kedvéért. Az elsőt 1976-ban, 59 évesen készítette, és inkább a származását, a költői indulását részletezi meglehetősen a tényekre szorítkozva. Curriculum vitae „Sors bona, nihil aliud. Jó szerencse és semmi más. Panaszkodnom kellene eddigi szerencsémre, de nem tehetem, mert akkor eszembe jut, hogy két világháborút és egy ellenforradalmat vészeltem át karcolás nélkül. Az írói pályán nem volt eddig valami nagy szerencsém. Ötvenkilenc éves vagyok, és bár sok írásomat publikálhattam szépirodalmi lapokban és újságokban, kötetem eddig nem jelent meg. A lillafüredi író-olvasótalálkozón, melyen Rákos Sándorral és Földeák Jánossal együtt vettem részt, és az Aradi-féle kóreset című novellámból Ruszinkó Mária előadóművésznő olvasott fel részleteket, a találkozó lezajlása után a könyves asztalok mellett ácsorogtunk feleségemmel és barátaimmal. Hallottuk, hogy az olvasók »valami« könyvet kértek Regős Sándortól. Az eladó — gyakorladan, társadalmi munkás — sokáig keresgélt a könyvek között, aztán sajnálattal kijelentette az érdeklődőknek, hogy Regős Sándortól jelenleg nem kapható könyv. Pedig eleve művész családból származtam. Szépanyám somogyi parasztasszony volt, nagy mesélő tehetség. Apám állítása szerint, aki még mint kis gyermek ismerte őt a fonó' Csabai Lajos blogja (Irodalmi találkozásaim 6.): http://blog . xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=4260&n=csabailajos&blog_ cim=Irodalmi találkozásaim 6. (Letöltés időpontja: 2012. szeptember 1.) ban, estétől hajnalig mondta a saját maga gyártotta meséket a hallgatóság nagy gyönyörűségére. Apai nagynéném, Riba Margit (egyébként én is Riba voltam azelőtt, ami horvátul apró szemű halászhálót jelent, tehát valamelyik ősöm a dalmát tengerpartról származhatott be Dél-Somogyba - de eredeti nevemet a harmincas években magyarosítanom kellett akkor, amikor Scitovszky és Sztranyavszky miniszter uraknak nem kellett!) —, szóval ennek a széplelkű nagynénémnek saját kiadásában a kaposvári Szabó Lipót nyomdájában nyomva Néha esténként címmel verseskötete jelent meg, melyben nagyon szép háborús versek találhatók. Unokanővérem pár évvel ezelőtt meghalt férje a Szarvasi Hírlap főszerkesztője volt, több verseskötete jelent meg ebben az időben. Unokaöcsém, Orosz György a miskolci Déryné Színház főrendezője volt sokáig, jelenleg Debrecenben és Győrben rendez. Unokabátyám leánya, Piros Ildikó a Madách Színház művésznője. Ennyit a családról. Az én első novellám huszonnégy éves koromban Zilahy Lajos lapjában, a — sajnos — rövid életű Hídban jelent meg 1944-ben. Ebben a számban Németh László, Kassák Lajos, Nikolaj Ljeszov [Ljeszkov] prózai írásai találhatók fel, és Zilahy Lajos akkor híres színdarabja, a Syépanyám. Mást a Horthy-fasizmus idején nem publikálhattam. A háború után, a személyi kultusz korában hallgattam. 1953-ban kezdtem el újra publikálni. Ez évben egy novellapályázat első díját nyertem el a Tékosjó apa c. írásommal. A balszerencsém akkor jelentkezett először: a terjedelmes novella a papírhiánnyal küzdő Kilátóban — a Napjaink elődjében — nem jelenhetett meg. 1956-ban viszont rossz időben jelent meg egy versem az Észak-Magyarországban és ezért tizennégy hónapi börtönbüntetést kaptam. Ebből pár hónapot Bihari Sándorral együtt töltöttem Vácon. 1 0 Szabadulásom után kitanultam az épületüveges szakmát és öt évig az építőiparban dolgoztam. Hálás vagyok ennek a sorsfordulatnak, mert hosszú ideig igazi munkások között élhettem és ez jó iskolának bizonyult. Legjobb írásaim ebből az időkből valók, mint például a szintén pályadíjat nyert Százhuszonöt syabadsyombat, mely már meg is jelent, igaz, hogy csak folytatásokban az Észak-Magyarországban. A 60-as években rehabilitáltak. Egyre-másra jelentek meg verseim és novelláim a miskolci lapokban. Mint a „pályázatok specialistája" 1963-ban az Aradi-féle kóreset című novellámmal újra első díjat nyertem. A novella 1 0 Nyilatkozat c. verse (1957. február 27. In Versek 1956-1958, 39. vers, HOM IGy. 2006.2.6.) miatt szenvedett 14 hónapnyi börtönbüntetést 1957 és 1959 között. Egy ideig együtt raboskodott Bihari Sándor költővel is. Tököli {Levelezőlap, 1957. július 7. In Vegyes versek, 15. vers, HOM IGy. 2006.2.3.) és váci (Üzenet, 1958. február 21. In Vegyes versek, 16. vers, HOM IGy. 2006.2.3.) keltezésű verse a börtönben született.
