A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

RÉGÉSZET - CSENGERI Piroska: Középső neolitikus arcos edények Garadnáról (Hernád- völgy)

86 Csenge rí Piroska rások közül Rákóczifalváról ismerjük a legtöbb darabot (szakáiháti kultúra, 6 edény és kb. 15 edény töredékei, SEBŐK-KOVÁCS 2009, 81), valószínű azonban, hogy a Polgár környéki lelőhelyek anyagának közlése jelentősen megnöveli majd az AVK és az esztári— szakáiháti leletek számát. Úgy gondoljuk, hogy az arcos edények használata az AVK 34. fázisában az északi tömb településein is gyakori lehetett, előfordulásuk jelenlegi aránytalanságai a kutatás hiányosságaiból fakadnak. Végül meg kell említenünk, hogy a garadnai leletek között nem találjuk meg az ugyancsak a kultikus szférához köthető, az északi településterületen többször a „sarlómotívumos" arcos edényekével megegyező szimbolikus jellel ellátott idolokat. A tény nem meglepő, mivel a kutatás eddigi megfigyelései szerint az AVK legkorábbi és korai fázisában a települések lakói nagy számban készítettek és használtak ember (esetleg állat) alakú szobrokat, míg a késői időszakban kevés a plasztika (BÁNFFY 1991, 188 az egész vonaldíszes körre vonatkozóan írja; HANSEN 2001, 110114; 2007, 188;). Érdekes, hogy eközben a nyilvánvalóan eltérő funkciójú, de hasonló szimbolikájú arcos edények használata csupán a késői AVK idején (3. és 4. fázis) vált gyakorivá (RACZKY-ANDERS 2003, 159; HANSEN 2007, 190). A Hejőpapi-Hulladéklerakó 1. és 4. lelőhelyről újabban előkerült, a legkorábbi AVK-hoz köthető néhány lelet azonban arra utal, hogy több, klasszikusan idol részének tartott töredék valójában olyan korai arcos edényhez tartozhatott, amelynél a fejet nem az edény síkjában, hanem a peremből vagy az edényoldalból kiindulva, önálló plasztikaként képezték ki.

6 Az említett lelőhelyek feldolgozása előtt egyelőre nem tudhatjuk, hogy ezen új leletek milyen arányban növelik a korai arcos edények számát, de mindenképpen növelik. Az idolok számának drasztikus visszaesése az AVK 3-4 időszakban valószínűleg rítus-, vagy hitvilágbeli változás(ok)ra utal. Az újabban feltárt, bükki kerámiastílussal jellemezhető lelőhelyek közül itt kell megemlíteni Sajószentpéter-Kövecsest, ahol 4 arcos edény darabjai mellett idolok nem kerültek elő (CSENGERI 2002; 2003a csak 3 töredéket közöl), valamint Sarisské Michal'anyt/Szentmihályfalvát, ahol a nagyrészt feltárt tiszadobi és bükki településen egy lapos idolt (SISKA 2000, 378, Obr. 1, 1) és 8 arcos edényből származó töredéket találtak (SISKA 1986, 442, 446, Abb. 2, 1-5; 1989, 107, Obr. 39-40; 1995, 36, Obr. 19, 1-5). A lelőhely arcos edényeinek számát növeli a fent leírt, eddig nem elemzett bomba formájú edény (SISKA 1982, Obr. 146, 12; 1986, Taf. III, 1; 1995, Obr. X). Összefoglalásként elmondható, hogy a Garadnán előkerült arcos edények és töredékek jelentősen bővítik az AVK 3—4. fázisából származó tárgyak körét, és az edényformák, valamint az arc kidolgozása terén néhány új elemmel bővítik eddigi ismereteinket. A sírból előkerült 2. sz. arcos edény, valamint az S22 jelenség részeként napvilágot látott 1. sz. edény újabb adatokat szolgáltat az arcos edények használatának rituális vonatkozásaihoz. A garadnai darabok ugyanakkor igazolják azt a megállapítást, miszerint a szimbolikus jellel ellátott arcábrázolásokat meghatározott szabályok szerint készítették, és hozzájuk feltehetően azonos jelentéstartalom kapcsolódott az AVK északi tömbjén belül a kultúra kezdetétől annak végéig. 6 A fenti megfigyelést Homola G. Krisztinával tettük 2010-ben. A megfigyelés közléséhez való hozzájárulást köszönöm a feltárást 2009-2010-ben vezető Makoldi Miklósnak. Itt említhetjük Csalog Józsefnek a késő neolitikus kökénydombi I. Vénusz fejrészével kapcsolatos általában vitatott rekonstrukcióját is (CSALOG 1955, 27-29).