A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)
RÉGÉSZET - SZOLYÁK Péter: Elsődleges nyersanyag-feldolgozás nyomai a szeletai kvarcporfír lelőhelyén (Bükkszentlászló)
Elsődleges nyersanyag-feldolgozás nyomai Bükkszentlászlón 53 negatív szilánkja volt. Retusálás nem látható a leleten. A szilánk disztális élén három leütés negatívja látszik, ezek azonban nem értelmezhetők úgy, mintha retusálás vagy tompítás céljával készültek volna. A szilánk méretei: 103 x 121 x 44 mm (débH x débSZ x V). Bifaciális csúcsos kaparó (Itsz.: 2011.37.3. — 4. kép) Durva kidolgozású bifaciális csúcsos kaparó. A morfológiai szempontból szakócaszerű eszköz egy nyersanyagblokkon készült. Befejezetlen, rontott darabnak tűnik. Ezt mindenekelőtt a nyersanyag rossz minősége eredményezhette. Alsó részén az eredeti nyersanyagblokknak egy 24 x 45 mm nagyságú, az elő- és hátlapra merőleges, természetes felülete megmaradt. Ettől eltekintve az eszközön körben mindenütt kaparóélt próbált kidolgozni az egykori pattintó. Először felületalakító leválasztásokkal igyekezett elvékonyítani a nyersanyagot, valamint megadni a kívánt (szakócaszerű vagy levél) alapformát. Ez az előlapon járt kevesebb sikerrel. A nyersanyag rétegzett szerkezetében sűrűn futó kvarciterek miatt a leválasztások rendre idő előtti töréssel végződtek, ezzel elsősorban a kívánt vastagság elérését meghiúsítva. Az előlap középső része, kb. 25%-a megmunkálatlan maradt. A hátlapon négy nagyobb felületalakító leválasztás látható, melyekből a disztális végen lévő teljes szélességében átéri az eszközt. A hátlap kb. 8%-a megmunkálatlan. A kaparó bal éle, különösen a proximális kétharmadban az egyeneshez igazodik. A bal él disztális harmada és a jobb oldali él teljes hosszában inkább zegzugos, szabálytalan lefutású. Az élek gondos retusálása, mely az egyenes lefutás kialakítását és a bifaciális eszköz végső formájának megadását szolgálja, teljesen hiányzik. A lelet méretei: 77 x 67 x 31 mm (legnH x legnSZ x V). Unipoláris pengemagkő (ltsz.:2011.37.4. —5. kép) Méretei: 108 x 65 x 54 mm (M x SZ x V). A leütési felszín és a debitázsfelszín között mért szög: 80°. A leütési felszínt két nagyobb, párhuzamosan és egymással szemben leválasztott szilánk eltávolításával alakították ki. A leütési felszín debitázsfelszín felőli peremének középső szakaszán prepacm 2. kép. Retusált szilánk Fig. 2. Retouched flake rációs leütések apró negatívjai sorakoznak. Nagyobb részük a debitázsfelszín felől a platform felületére fut, míg kisebbik részük a platform felől a debitázsfelszínre. Ezek egyetlen célja, hogy eltávolítsák a magkövön a korábbi leütések után maradó éles peremeket, melyek meghiúsíthatnák a következő szilánkok és/vagy pengék sikeres leválasztását. A magkő kihasználásának kezdetén kulcsfontosságú mozzanat volt az ún. créte (gerinc) kialakítása, mely a legelső, megfelelő hosszúságú penge leválasztását hivatott elősegíteni. Erre a debitázsfelszín jobb szélén került sor. A gerinc megformálása a magkő alján is folytatódott. A debitázsfelszínről a gerinc irányából, azaz jobbról balra haladva legalább két sorozatban választottak le pengéket (?) és szilánkokat. Az első sorozat szupportjai bár hiba nélkül váltak le a debitázsfelszínről, egyikük sem haladt túl a magkő magasságának a felén. A második sorozat szilánkjai néhány rövidebb leválasztás kivételével mind csapott vagy töréses hibával futottak ki. Ezek a leütések azt eredményezték, hogy a magkő már csak komolyabb megújítás után lenne használható. A megújításra valószínűleg azért nem került sor, mert a szeletai kvarcporfír gyűjtőterületének központjában, a nyersanyagbőség miatt ésszerűbb volt egy másik nyers kőtömbön új magkövet előkészíteni. A kihasználtság alacsony fokát mutatja az is, hogy a vaskos magkő bal oldala teljesen, az elejének és hátuljának alsó része pedig nagy részben az eredeti, természetesen kopott, „kérges" felületet viseli magán.