A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

KÖZLEMÉNYEK - FEHÉR József: Bodrogközi anekdoták és igaz történetek

514 Fehér József Érdekes módon inni csak társaságban szeretett. Legjobb „partnere" Anna néném volt (merthogy rokonság voltunk, apám unokatestvérei), borissza, elég csúnya szájú unokatestvére, aki nyugdíjfizetés körül a 2-3 napot ott töltötte nála, elitták a pénzt, s közben "épületes" beszélgetéseket folytattak, nem minden bölcsesség nélkül. így teltek az évek, míg Pityi aztán eme életmód mellett lassanként elerőtlenedett, nem érve meg a 60-at, elbúcsúzott az árnyékvilágtól. Elérkezett temetése napja. Édesanyám, aki többször táplálta ennivalóval, töltött káposztával (ez volt a kedvenc étele), meg galuskafélékkel (szerette és tisztelte is anyámat, ő volt az egyetlen „szent" előtte az egész rokonságból) — már indulóban a temetésre, feketébe öltözve, virággal a kezében, amikor a kapunk előtt megy el Anna néném, hétköznaplósan, karban tett kézzel, kicsit talán italosan is, mert a fejkendője félre van csúszva. Anyám megszólítja a kapun át: — Anna! Hát nem gyösz a Pista temetésére? — Hogyne! Ű se gyött az én uram temetésére! Köccsön kenyér visszajár! Hozzátartozik, hogy a férj előbb esett áldozatul a fentieknek — rendszerint hármasban ittak. Isten nyugosztalja mindhármukat. Én szerettem őket, nekik a rokonságban én voltam a „drága Józsikájuk". IGNÁTHSANYI Kedves cimborám Ignáth Sanyi, ikonfigurája a faluközösségnek. Mindenki ismeri, ő is ismer mindenkit. Nagy intelligenciájú, gyors eszű, mezőgazdasági gépész szakmát tanult eredetileg. Katona korában, egy hadgyakorlaton felrobbant közelükben egy akna, két ujját elvitte. Leszerelt, most mihez kezdjen? Vett egy pár lovat, szekeret, szerszámokat, és fuvarozott, kertet szántott, szállított, amit kellett. Az idők múlásával igazi kocsis lett belőle, a káromkodást kivéve. A másik két jellemző: a nagy munkabírás és az italozás szokása maradt rá, mint kikerülhetetlen tényező. — Tudnád, hogy jártam tavaly húsvétkor! — meséli kertszántás közben, amikor szuszszan egyet. Én vezetem a lovait, merthogy a mi kertünket szántja. A sört üvegből issza, míg én hallgatom boros pohárral a kezemben. — Húsvétkor úgy berúgtam, hogy még! Kora reggel színjózan voltam, átmentem Magdihoz, ismered, a szomszédasszonyhoz. Meglocsoltam, ittam egyet az egészségére, megtöröltem a számat, továbbmentem. Egész nap öntözködtem, estére úgy berúgtam, azt se tudtam, hol jártam. Megint bementem Magdiékhoz: szabad-e locsolni? Magdi azt mondja: — Sanyi, ma már vótál itt egyszer! — Na jól van, tőccs valamit, oszt jövőre nem gyövök! Számtalan emlékezetes cselekedete közül nagyon kedves számomra az, amikor a volt Gépállomás, később tszcs Gépjárműjavító Műhely kapujára kiírta: ISENN! Olyanfajta megoldással, ahogyan a temető főbejárata fölé szokták: FELTÁMADUNK! Vagy ami a rosszemlékű munkatáborok bejáratánál díszelgett: ARBEIT MACH FREI! A munka szabaddá tesz! Még akkor, fiatalon, túltengett benne a köztulajdon védelme. — Mit jelentett ez? Mit rövidítettél vele? — Innen Semmit El Nem Vihettek! — Mi lett a felirat sorsa? — Sokáig gondolkodtak rajta, fejtegették, nevetgéltek, végül egy jóakaróm a kapuval együtt elvitte, hátha egyszer felhasználhatja ellenem a marha. Még most is gondolkodhat rajta... Sanyitól sok mindent tanultam. Például: — Tudod, hogy tejből is lehet pájinkát csinálni? — ??? — Reggel elvittem 10 liter tejet a tejcsarnokba, oszt megittuk az árát! HÁNY HORDÓ BOROK LETT? A szüret nagy esemény a faluban. A jobbmódú gazdáknak van szőlője és bora,