A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

KÖZLEMÉNYEK - FEHÉR József: Bodrogközi anekdoták és igaz történetek

Bodrogközi anekdoták és igaz történetek 513 bizalmi állás is volt, az öreg munkásmozgalmi ősökkel rendelkezett, bár sohasem dicsekedett vele, hogy rokonai közül valaki az első világháborús orosz hadifogság ideje alatt „vereskatonának" állt. Más rokonai viszont később sokat profitáltak a létező vagy nem létező partizán ősökből... Szóval, sánta Koleszár ott kapálja a kukoricát a kijelölt temető területén; a temető "be nem lakott" része mindaddig az ő járandósága, amolyan háztáji föld, amely bizony egyre szűkült, zsugorodott. — Hó! - rántja meg Andris bátyám a lovai gyeplőjét, felneszelve félszendergéséből, megszakítva gondolkozását az élet múlandóságáról. Ostorral a kezében lelép a szekérről, grumáncon ragadja a sánta Koleszárt, s húzza magával a temető legmagasabb részére, a szélső sorhoz. — Ide figyelj, Jóska! Itt legyen az én sírom! Jól jegyezd meg az anyád mindenét, mert különben agyonütlek most, vagy a túlvilágról is visszagyövök! Látod? — mutat ostorával —, ott a házam, a portám, az udvarom! Mindennap haza akarok látni! Andris bátyám sírja ott is van, a kijelölt helyen. Minden nap hazalát. Bár portája már nem az övé. Utódai eladták... Még egy ember volt, aki ilyen konkrétan kijelölte a sírhelyét az új temetőben: Trikó Bandi. Még fiatalkorában kérte sánta Koleszárt, hogy temettesse őt az első sor második sírhelyére. Kérdezték tőle: — Miért éppen ide, Bandi? — Mert az első hely legyen Bányácski Jóska bácsié. Ő a kocsmáros. Elsőként támad fel, legyen ideje, hogy kinyissa a kocsmát, mire én odaérek! Bandi különben fiatalon halt meg, "kiitta magát", ahogy a faluban mondják. Miskolcon dolgozott valamelyik ipari üzemben. Hétvégén járt haza, s kérdezte tőle az édesanyja: — Kaptál-e fizetést fiam, hol van? — Kaptam anyám, de elkötöttem. Vettem érte inget! — Milyet vettél? Hol van? — Nem olyat, anyám! Rizlinget! Emlékezet szerint Bandi volt a legnagyobb szóművész a faluban, minden idők legszellemesebb, legviccesebb figurája. Százával keringenek róla az anekdoták. Tőle nagyobb csak egy volt, az apja, Trikó Pali bácsi, aki kevés beszédű volt, de... egy hangsúlyt sem veszejtett el, mindig telibe talált. Tőle való, amikor a szomszédjával beszélget: — Tudom már, miért éneklik a kommonisták az internacionáléban, hogy „csak összefogni hát"! Mer' magának is egy tehene van, nekem is maradt egy, így tudunk összefogni a szekérbe! KŐCCSÖN KENYÉR VISSZAJÁR! Öreg legény volt Pityi, sohase házasodott meg, így élte le az életét. Nemigen érdekelték a nők, vagy a nőket nem érdekelte Pityi. Máskülönben jól megtermett, bivalyerős ember volt, jámbor természettel megáldva. Faluvégi kis házában egyedül lakott, miután anyja, aki rendet tartott körülötte meghalt, majd öccse is elköltözött, más faluba házasodott. Pista a bodrogközi állami gazdaság zsarói üzemegységében dolgozott, mígnem egy balesetben elveszítette félszemét, leszázalékolták, s egyedül maradva egyre inkább elhanyagolta magát. Keveset evett, egész éven nem gyújtott be — minek bajlódjon vele —, inkább csak ivott, annyit, amennyit csak lehetett. A faluban minden építkezésen megjelent, három ember helyett dolgozott, pénzt sohasem fogadott el, csak azt kérte, adjanak neki inni meg enni, jólesett neki a meleg étel, hétszámra nem evett ilyet. Nyugdíja két-három nap alatt elfogyott, nem számolgatta a pénzt. Egyébként így, ahogy elmondtam, igen jól érezte magát, senkitől sem függött, senkihez nem kellett alkalmazkodnia. Az gondoltam mindig, ma is azt gondolom: boldog ember volt.