A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - SÜMEGI György: Szalay Lajos háborúja. A fegyverek közt (sem) hallgatnak a múzsák

A Herman Ottó Múzeum Évkönyve L (2011), 457-456. SZALAY LAJOS HÁBORÚJA A FEGYVEREK KÖZT (SEM) HALLGATNAK A MÚZSÁK Sümegi György „Inter arma silent musae!"— Cicero szállóigévé vált megfogalmazása vonatkozhatott a korabeli római harcokra, a múzsák fegyverropogás alatti csendes elhúzódására, művészeti alkotások létrejöttének szünetelésére. Ám nem — vagy csak erősen megszorítva — vonatkozik a 20. század háborúi alatti alkotói magatartásokra. Az első világháborúban haditudósítók raja (írók, újságírók, festők, rajzolók stb.) dolgozott a frontokon, az első és második vonalban. A nagy háború világának vizuális megrögzítői (Mednyánszky László, Nagy István, Vaszary János stb.) valószínűleg világszínvonalon, vagyis a legmagasabb művészi szinten tudták visszaadni a háború okozta döbbenetet: a földúlt országok, népek és emberéletek kataklizmáját. Szőnyi István festőművész a második világháború idején, 1943-ban megjelent könyvének utolsó fejezete az Inter arma silent Musae! címet viseli (SZŐNYI 2006, 68-69). Szerinte „az ismert és sokszor idézett közmondás annak a felfogásnak tömör kifejezése, amely azt vallja, hogy a művészek alkotni csak nyugodt, békés korokban, gazdag, jólétben élő társadalomban, minden megrázkódtatástól mentes, viharoktól védett légkörben tudnak". Hozzáteszi még, hogy „eszerint a művészet nemes, finom virága langymeleg, párás üvegházban tud csak teljes pompájában kibontakozni" (SzŐNYI 2006, 68). Közép- és újabb kori művészettörténeti példák bemutatásával eljut addig a fölismerésig, hogy ,,»a régi jó idők« egyáltalán nem voltak olyan nyugodtak és gondtalanok, mint amilyeneknek hinni szeretjük őket" (SzŐNYI 2006, 69). Saját korában széttekintve már merőben máshová, a cicerói mondással ellentétes oldalra teszi a hangsúlyt: „A mai élet sem nevezhető nyugodtnak, nem heverünk rózsaágyon s korunk felettébb sűrű történésű. [...] Az élet nem tűr halogatást, nem vár, elmúlik. Nincs módunk magunkat időben sem előre, sem hátra helyezni; vállalni kell korunkat s helytállni azért az eszményért, amelynek szolgálatára a tehetség kötelez." (SzŐNYI 2006, 69) Szőnyi István summás megfogalmazásának két karakteres sarkpontja: vállald a korod és kövesd tehetséged kijelölte eszményeidet. Szalay Lajos (1909-1995) festő- és rajzolóművész, valamint nemzedéktársai néhány évesek voltak az első világháború idején, ám a másodikat fiatal felnőttként — jobbára hadkötelesként — élték át. Közvetlen emlékeik, emlékfoszlányaik lehettek, vagy közvetettek születhettek már az első világháborúról is. Szalay részt vett egy első világháborús rajzpályázaton, amelynek sikeres darabjait — így Szalayét is — bemutatták Bécsben. Az első rajzolói sikere azonban ellentmondásosan, rossz emlékként rögzült benne: „En is bevittem a többi gyerekkel együtt rajzot a háborúról — ahogy azt én láttam. A tanító úr