A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)
NÉPRAJZ - BODNÁR Mónika: Felföldi gyolcsosok és leszármazottaik térségünkben. Adatok a Putnokon letelepedett gyolcsosok történetéhez és a Gömöri Múzeum textilgyűjteményéhez
412 Bodnár Mónika lemző például a kor férfi viseletének elengedhetetlen darabjára, a gatyára. Ezek nagyobb szélessége hatott a gatyák szabására, az ünnepi gyolcsgatyák szélességét 12-16 szélig megbővítette. Gyolcsból készültek az ún. bőgatyák, amelyeket a derékban sok apró ráncba szedtek (ORTUTAY 1979, 268-269). Érdekes módon a Magyar Néprajzi Lexikon csupán a gyolcsgatya kifejezést ismeri, a gyolcs, gyolcsos tót címszavak hiányoznak (ORTUTAY 1979, 366). A len hidegtűrő növény, ezért a történeti Magyarországon elsősorban az északi régiókban termesztették. Nem véletlen, hogy az árvái gyolcsosok igyekeztek minél nagyobb piacot lefedni, hiszen a térségnek, egy-egy adott falunak gyakran ez jelentette az egyetlen bevételi forrást, a megélhetést (FLLOVÁMJARTAN 1975, 804). Az 1884. évi statisztika 106 ezer háziiparosról tesz említést a mai Szlovákia területén, közülük 86200 volt a gyolcsosok száma. Az árvái gyolcsipar fejlődésére jótékony hatással volt az 1884-ben hozzájuk érkező sziléziai takácsok tevékenysége (LUKNIS-PRINC 1974, 351-352). A megnövekedett árumennyiség távolabbi vidékek lakosságának igényeit is bőségesen kielégítette. Magyarországon is ekkortájt erősödött meg a gyolcsos tótok jelenléte, bár minden bizonynyal korábbi időkben is kereskedtek már vidékünkön is, nemcsak távolabbi tájakon. Hiszen a szakirodalomból ismert, hogy a nyitrai és árvái gyolcsosok Bulgáriába, Moldvába és a Krím-félszigetre is elmentek, a Sáros megyei bártfaiak Lengyelország felé folytattak kereskedést, az árvaiak Romániába, Oroszországba, Balkánra, Kis-Ázsiába, sőt Egyiptomba is jártak. 1830-ban az egyik árvái gyolcsosnak Alexandriában és Jeruzsálemben volt vászonraktára. Az árvái gyolcsosokra vonatkozó legrégibb ismert adat 1265-ből való. (GUNDA 1954, 83-84). Kail Katalin leírja — aki maga is egy gyolcsos, az Árva megyei Vavrecskából (Vavrecka, SK) Miskolcra származott Sznagyik (Snadik) család leszármazottja —, hogy dédapja, Sznagyik Ignác zemkárkval, kisegítő társával, Herkely (Herkel' vagy Hrkel') Andrással 1880-ban érkezett Miskolcra. Felesége otthon maradt, az ő feladata volt az áru beszerzése és továbbítása a Miskolcon tartózkodó férj részére. A beszerzés nagykereskedőtől történt, a továbbítás pedig postai úton, vagy nagyobb tétel esetében vasúton, teheráruként. Miután az 1870-ben, szintén Vavrecskán született István nevű fia beletanult a mesterségbe, az apa végleg hazament, és a miskolci lerakat árukészletével a fiú folytatta a kereskedést. Sznagyik Istvánhoz házasságkötésüket követően néhány évvel már felesége, a szomszédos námestói születésű (Námestovo, SK), szintén gyolcsos családból származó Kovalik Paulina is Miskolcra érkezett (1896-ban kötöttek házasságot, s 1902ben telepedett Miskolcra az addig megszületett gyerekekkel együtt). Ettől kezdve az ebben az időben hazatelepült apa, Sznagyik Ignác segítette a fiatalok üzleti tevékenységét, ő intézte az árukészlet felvásárlását és továbbítását Miskolcra, a szekerek elhasználódott alkatrészeinek a pótlását, a szükséges lószerszámok beszerzését és a vásározáshoz szükséges segítő alkalmazottakról is ő gondoskodott, ő küldött megfelelő személyeket a faluból. Tette mindezt 1918-ban Vavrecskán bekövetkezett haláláig. 1 Trianon után, a határ megvonását követően változtak az árubeszerzés körülményei, de a gyolcsos családok tagjai általában továbbra is textilkereskedéssel foglalkoztak (F. KAIL 1978). A Sznagyik család mellett további Árva és Zólyom megyei gyolcsos családok is tevékenykedtek és megtelepedtek Magyarországon. Kail Katalin kutatásai nyomán tudjuk, hogy Miskolcon Sznagyik Ignác és Sznagyik István, valamint segédjük, Herkely András, 1 Sznagyik (Snadik) Ignác temetési helyét jelölő sírkereszt ma is megtalálható a vavrecskai temetőben. Lásd: http://www.cemeterysk.sk/index.php?doit=P&qid =11514 4 (2012. január 15.)
