A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - CSÍKI Tamás: Rendiség és polgárosodás Borsod vármegyében Lévay József életpályájának személyes tapasztalata alapján

392 Csíki Tamás fegyelmet képviselő főispánnal (Miklós Gyulával) szemben. A nyugdíjazás azonban nem jelenti közéleti aktivitásának csökkenését. Tagja marad a vármegyei választmánynak és a kórházépítő bizottságnak, 1906-ban csatlakozik a fürdőéletet támogató Kárpát Egyesülethez, részt vesz a Borsod megyei Nőegylet munkájában, ezenkívül elnöke a Miskolci Takarékpénztár igazgatóságának, de a sajószentpéteri üveggyár felügyelő bizottságába is beválasztották, amit ugyancsak a lokálpatriotizmussal köt össze: „ez az iparvállalat szülővárosom érdekeit emeli, így azt támogatni, amennyire tőlem telik, kötelességem. "

2 Végül — ahogy írja — „hűséges résztvevő tagja" egyházának: a felső-borsodi református egyházmegye munkáját segíti, és miután nyolcvanadik életévébe lép, évi 20 korona egyházi adóval (lényegében adománnyal) erősíti meg szimbolikusan a szentpéteri gyülekezethez tartozását (korábban 200 forint alapítványt tett az egyház javára) (PORKOLÁB 2001, I. 28, 65, 154, 295, 301, 361, 375; PORKOLÁB 2001, II. 12, 26, 28, 319). Ezek a magatartásformák az országos közélet és politika világának miféle interpretációjával kapcsolódnak össze? Lévay a „magyar haza panteonjában" egyenrangú „nagyságként" szerepelteti Kossuthot és Deákot, Szemere Bertalant, valamint Széchenyit és Görgeyt is. Deákot megváltó hazafinak nevezi, Görgeyről pedig, akit személyesen ismert, 1916-ban bekövetkezett halálakor hosszan emlékezik meg. „Gyémánterős jellemű ember tűnik el az ő alakjával, aki nemcsak lángoló hazaszeretettel, hanem az átható ész hatalmas fegyverzetével is el volt látva. Glóriává ala2 Az egyébként rendkívül óvatos, gondosan összegyűjtött vagyonát bankban őrző Lévay a cégben 10 db 100 forintos részvényt is jegyzett: „Megtakarított tőkémből szakítom ki ezt az összeget, azon reményben, hogy talán előnyösebben fog kamatozni, mint a takarékpénztárban négy százalékkal elhelyezett pénzecském. Nagy megrövidülésem nélkül tehetem, de az elővigyázat és a takarékosság sohasem árt." kult fején a töviskorona, mellyel dicső hadvezéri pályafutása után ajándékozta őt meg a nemzet egy részének balvéleménye." (PORKOLÁB 2001, II. 361) A hazafiság és ennek közkedvelt retorikai eleme, a szakralizáció révén teremt harmóniát Lévay az említettek között, a naplóbejegyzései ugyanakkor az 1890-es években, majd a századfordulót követően a nemzetivel szemben felülkerekedő állampatrióta értékrendről tanúskodnak. Ez szilárd erkölcsi ideáljaiból: a bölcs munkálkodásból, az állandó egyeztetésből, a megfontoltságból és a konfliktusok kerüléséből, s mindenekelőtt az alkotmányos és törvényes rend, illetve hatalom igényéből következik, amit 1867 óta a magyar királlyá koronázott Ferenc József biztosít. Ezért az 1898. évi áprilisi naplóbejegyzésében március 15-ével szemben az áprilisi törvények elfogadásának ünneppé nyilvánításával ért egyet, és ítéli el a „hazafiság egyedárusait", vagyis a Függetlenségi és 48-as Párt tagjait, akik számára a „nemzet és a király békés egyetértése csak semmiség. Nekik nagydob kell, őelőttük még most is kuruc és labanc közötti labdajáték Magyarország. Nekik még mindig kedvesebb a rombolás, mint a teremtés munkája." (PORKOLÁB 2001,1. 97-98) A függetlenségi politika kritikájára az 1905-06-os alkotmányos válság időszaka és a képviselőválasztások adnak számára újabb alkalmat. A Kossuth Ferenc vezérlete alatt „impertinenskedő" ellenzékről, a szabadjára eresztett „lázítókról" ír, akik — miként azt az edelényi választókerületben tapasztalta — „a legképtelenebb hazug beszédekkel izgatják és bolondítják az együgyű, hiszékeny tömegeket. " (PORKOLÁB 2001, 1. 295-297) Látható, hogy az egyébként önreflexív, merengő, békés és nyugodt hangulatú naplóíró ezen a ponton zaklatottá, érvelése, szóhasználata már-már szenvedélyessé válik, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a hatalomra jutott ellenzéki koalíciót — erkölcsi értelemben — illegitimnek tartja. Ám ennél többről van szó. Lévay