A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

RÉGÉSZET - HAJDÚ Melinda: A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2009

250 Hajdú Melinda képpen kiemelendő, hogy a Merítő-bástyáról bizonyítható, hogy több periódusa van, a Vasaló-bástya hídjáról kiderült, hogy 3 szinttel rendelkezik, melyből a legalsó teljes épségben maradt fenn, illetve a belső várnak is elképzelhető, hogy van egy keleti falszorosa is és a palotaszárnyak csak ezen belül helyezkednek el. Leletanyag tekintetében pedig újra bebizonyosodott, hogy a mélyebben fekvő 16-17. századi rétegek gazdagok leletanyagban, melynek minősége is igazolja, hogy a Szapolyai korban (jelen esetben: 1459-1527), a belső vár az ország egyik királyi rangú és erősségű rezidenciája volt. Vadna- Vár-tető (Szörényi Gábor András) Szondázó ásatást végeztünk, melynek során kutatóárkokkal a teljes várbelsőt, valamint a külső védműveket és terepelemeket is átvágtuk. A kutatás során megállapítottuk, hogy egy a 13. század végén épült palánkfallal övezett nemesi erődítésről van szó, melyet a 14. század elején felhagytak, majd a 15. század közepi huszita zsoldos seregek rövid időre újrahasznosították. Mind a várbelsőt, mind a külső elemeket a 20. század közepén erőteljesen elplanírozták, több méter vastagon elpusztítva a kultúrrétegeket. A torzóként megmaradt elemekből és a másodlagos helyzetű leletekből azonban pontosítható volt a vár kronológiája (radiokarbon adatok alapján is) és története. Vatta-1. lelőhely, Dobogó (Koós Judit) Vatta-Dobogón az új patakmeder tervezett nyomvonalát kb. 800 m hosszan érinti a régészeti lelőhely, melynek keleti részén 2009. augusztusában kezdtük meg a kutatást. A helyszín vizsgálatakor egyértelművé vált, hogy a lelőhely szorosan kapcsolódik a VattaTesthalom néven ismert bronzkori telihez, annak külső telepe. A halom a 19. századtól ismert Testhalommal azonosítható. Az 1864ben feljegyzett hagyomány szerint ide temették a törökkorban elpusztult Vatta falu lakosait. 1900-ban a halom akkori birtokosa „felásatta" annak jelentős részét, s az előkerült leleteket (többek között Anjou-kori páncéling, 16. századi kard, stb.) a „borsod-miskolczi múzeumnak" adományozta. A halmot ezután elhordták, a felszínét elegyengették, az ezt követő próbaásatások már csak igen gyér eredménnyel szolgáltak. Az előkerült leletek alapján Kalicz Nándor 1968-ban a kora bronzkori hatvani kultúra teli telepei közé sorolta a Testhalmot. A környezetéből mára már csak alig észlelhetően emelkedik ki a halom. A történeti térképes anyagokból azonban egyértelműen kiderült, hogy a domb DK-i része, melyen dolgozunk, feltehetően maga a teli. Az ásatási felszínünk valószínűleg egy horizontális telep, a teli külső részén, ahol a maximális rétegvastagság 60 cm. Ebből 30-35 cm a szántott réteg, a többi pedig egybefüggő, leleteket tartalmazó, fekete réteg, melyben újabb réteget, vagy szinteket nem figyeltünk meg. Az ásatás megkezdett szakaszának D-i szélén széles árok foltja jelentkezett, amely minden bizonnyal az ásatási felülettől K-re húzódó magasabb kiemelkedésen található sáncárok részlete. A kutatás során az árok átvágásával, helyzetének tisztázásával megerősítést nyert az a feltevésünk, hogy nem a telit, hanem a külső települést övező árkot sikerült feltárnunk. Az ásatás jelentőségét is ez adja, hiszen eddig még nem ismertek olyan eredmények, amelyek egy külső sáncárok létét igazolták volna. A lelőhely rendkívül gazdag leletanyagban. Legkorábbi leleteink a késő rézkori badeni kultúra időszakához köthetők (pl. idolfej, kis füles csésze), gödrökből származnak, s keverten fordulnak elő a bronzkori leletanyaggal. A hatvani kultúra több urnasírját is feltártuk. Mivel legtöbbjük a nyesési szintben jelentkezett, ezért nagy részük a gépi földmunkának esett áldozatul. Külön említést érdemel az a sír, amelynek textildíszes urnájában találtunk két kisebb, sárga színű edénykét: egy