A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)
RÉGÉSZET - SIMON László: Római császárkori lándzsa a miskolci Avasról.
170 Simon László kisebb méretű változatai — melyeket nem ritkán párosával tettek sírba — esetében azok csekélyebb súlya is hajítófegyverre utal. A dárdahegyek-lándzsahegyek leírásával kapcsolatosan szeretném felhívni a figyelmet a precíz megnevezések, pontos meghatározások fontosságára. A szabatos megfogalmazásra kevéssé vagy nem mindig ügyelő szerzőknél előfordul a lándzsák leírásakor a 'levél alakú' jelző használata. Minden szakmabeli tudja, mit fed ezen elnevezés, de e kevésbé precíz megfogalmazás kicsit eltávolodva a régészettől — tételezzük fel, hogy tanulmányainkat a régészeken kívül más is olvassa — elbizonytalaníthatja az olvasót, ennek okán az kétszeresen is kifogásolható. Először: a levelek (levél, lat.: filluirí) kialakulásuk, elhelyezkedésük és működésük alapján 4 típusra (sziklevél, allevél, fellevél, lomblevél) oszthatók. Ezen belül a legtipikusabb zöld lomblevelek jellegzetes, élettani funkciót ellátó szerve minimálisan három részre tagolódnak: alapra, nyélre és lemezre. A régészetben a lándzsacsúcs pengéjének leírásakor használt „levél alakú" szóhasználat egyértelműen a levél lemezére vonatkoztatható, tehát nem általában a levélre. Másodszor: a levél lemezformáinak leírásához a biológusok — akárcsak a régészek, fegyvertörténészek a fegyverek jellemzésekor — összehasonlító jelöléseket tesznek. így a lomblevél kialakulási formát a következő típusokban határozták meg: kerülékes (ez lényegében ovális), tojásdad, visszás tojásdad, hosszúkás, lándzsa alakú, kerek, vese alakú, szív alakú, nyíl alakú, dárda alakú, pajzs alakú, szálas levél, kard alakú, tű alakú, ár alakú (STRAUB 1978, 590-591, 5. ábra; SOMOGYI 1992, 701-703). Látható, hogy a levél lemezének legkevesebb 15 különféle változata van, így a „levél alakú penge" meghatározás nem segít a tárgy, ill. annak egyik részlete pontos jellemzésére, elvileg akár tizenötféle alakzatot is jelölhet. A tizenötféle meghatározásból öt különböző fegyverhez hasonlította az adott levélformát, ezen belül differenciáltan használva a lándzsa és a dárda megjelölést. A lándzsa alakú levélforma a precízebb régész szerzők babérlevél alakú lándzsáit juttatja eszünkbe (bár a babérlevél általában aszimmetrikus...), a dárda alakú levélformáról pedig a háromszög alakú pengéjű fegyverekre asszociálhatunk. További érdekességeket tapasztalunk, ha az internetes keresőbe beírjuk a lándzsa szót. Itt a biológia tárgyköréből további összetett megnevezések jönnek elő: lándzsahal, lándzsarózsa, lándzsakígyó, lándzsás útifű stb. — mindezek neve egy bizonyos fegyverfajtához való hasonlatosság alapján alakulhatott ki, s nem kérhető számon, vajon létrejöttük, megnevezésük idején miért nem vették figyelembe az asszociációt érzékeltető tárgy különböző típusait. Nyilván ugyanez elmondható a lándzsák analógiás megnevezéséről is, ám akkor, amikor megpróbáljuk tudományos alapossággal precízen leírni a vizsgálat tárgyát, célszerűbb körültekintően alkalmazni a jelzőket. Ha ez valami miatt nem lehetséges, tehát a lándzsa- és dárdahegyek leírásakor nem tudjuk konkrét levélhez (pl. nádlevélhez, babérlevéhez) hasonlítani a szóban forgó fegyvert, szerencsésebb a geometriai formákat alkalmazni az összehasonlításhoz, kerülve azonban itt is a pongyola kifejezéseket. A MISKOLC-AVASI LÁNDZSA A SZAKIRODALOMBAN Leletünk első szakirodalmi megjelenése Csallány Dezső nevéhez kötődik (CSALLÁNY 1956, 657a. sz. lelőhely), aki avar kori lelőhelykataszterében Miskolc előkerülési helymegjelöléssel szerepeltet egy sírleletet, forrásként a Magyar Nemzeti Múzeum fotóleltárkönyvére hivatkozva. Ugyanez az adat 3 tűnik fel Szentpéteri József avar kori lelőhelykataszterében is, kérdőjeles kormeghatározással (SZENTPÉTERI 2002, 242-243). 3 MNM Fotóleltárkönyv, LXXI. 7.
