A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

RÉGÉSZET - KOÓS Judit: Ujabb adatok bronzkori agyagplasztikánkhoz

Újabb adatok bronzkori agyagplasztikánkhoz 157 Feltűnésük vélhetően a földművelés megjelenésével és annak elterjedésével függ össze. A szobrok a termékenységi kultusz elemei, arra azonban nem ismerjük a választ, hogy miben állt gyakorlati felhasználásuk. Erre az ábrázolás maga nem ad választ. Visszatérve az ismeretlen lelőhelyű idolhoz (1. kép 1): hátrahajló, elvékonyodó, lapos fejformálása hasonlatos a hegedű alakú idolokéhoz. De a test további részei, a vaskos altest, a karok és a lábak kialakítása eltér a típuscsoport tárgyaiétól. Elsősorban az ülő alak a szokatlan, hiszen mint a fentiekben is láthattuk, a késő bronzkori-kora vaskori antropomorf agyagplasztikára az álló, vagy a lekerekített aljú példányok a jellemzőek. Vonatkozik mindez természetesen az ép szobrocskákra, hiszen a törött darabok esetében nem alkothatunk véleményt az eredeti formáról. Idolunk pontos párhuzamára mindössze egyetlen helyen bukkantunk, a kora vaskor egyik legnagyobb kelet-európai erődített településén, Belsk (Ukrajna) lelőhelyén (SRAMKO 1974, Abb. 6, 4). Feje, lábai és karjai ennek is letörtek, de a sajátos megformálás itt is nőalakra utal.

6 A meglehetősen szűkszavú lelőhely ismertetésből nem derül ki, hogy honnan, milyen kísérő leletekkel együtt került elő a szobrocska, valamint a hivatkozott képtáblán helyet kapott állatfigura (SRAMKO 1974, 469485, Abb. 6, 5). A település korát a szerző a Kr. e. 7-3. századra helyezi (SRAMKO 1974, 476). AZ ÁLLATSZOBROK ELŐFORDULÁSA ÉS ELTERJEDÉSE A BRONZKORI LELŐHELYEKEN Kutatásaink során arra a megállapításra jutottunk, hogy az ismeretlen lelőhelyű antropomorf (1. kép 1) és zoomorf (1. kép 2-4) ábrázolások kulturális besorolása a késő bronzkor, kora vaskor időszakában képzelhető el. Ebben döntő szerepet játszott az a körülmény, hogy a női szobrocska párhuzamát, s vele együtt egy állatfigurát az ukrajnai Belsk (1. kép 5-6) leletanyagában fedeztük fel. A kétségtelen hasonlóság a két-két lelet között meghatározta a további kutatási irányt, amely a Kárpát-medencétől keletre eső területek felé mutat. Az agyag állatszobrocskák elterjedése a késő bronzkor végén és a kora vaskor elején a Kárpát-medencétől az erdős sztyeppe területéig húzódott. A leletek koncentrálódása a Dnyeszter középső és a Szeret felső folyásának vidékén, valamint a Kárpát-medence keleti részén figyelhető meg (METZNER-NEBELSICK 1998, 397, Abb. 27; URSACHE 1999, 41-70; V. SZABÓ 2002, 55). Feltűnésükkel a Kárpátmedencén belül Erdélyben, az Alföld keleti területein, a Duna-Tisza közén és az Alpok keleti nyúlványai mentén számolhatunk. Carola Metzner-Nebelsick úgy véli, hogy tipológiai szempontból a Dnyeper-vidéki példányok mutatják a legnagyobb hasonlóságot a Kárpát-medencei darabokkal, azonban az eddig publikált leletanyagok alapján egy lehetséges tipológiai fejlődést meggyőzően kimutatni nem lehet — és talán nincs is jelentősége (METZNER-NEBELSICK 1998, 397). Az állatfigurák időrendjével kapcsolatban is sok a bizonytalanság. A zoomorf ábrázolások a régészeti leletanyagban kivétel nélkül településekhez köthetők, de kevés a hiteles körülmények között feltárt lelet. Ezen kivételek egyike a visegrád-lepencei őskori település, ahol a magyarországi és a Kárpát-medencei anyagban egyaránt szokatlan nagyszámú előfordulás (kb. 40 szobor és töredék) a kultuszélettel való kapcsolatra utal (GRÓH 1984, 5366; GRÓH 1989, 11-42) Ilyen nagy mennyiségben csak az ismert pilinyi lelőhelyen fordulnak elő állatábrázolások (NYÁRY 1909, 431, 24. kép), a legtöbb esetben ugyanis csak 6 A szerző ezt a képaláírásban is megerősíti: „tönerne Frauenstatuette (Göttin)".