A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Hajdú Ildikó: A hegyaljai borászat társadalmi beágyazottsága

A kulturális elemzés története ugyanakkor visszanyúlik Marx fetisizmus és tárgyiasítás elemzéséig, illetve Durkheimnek a szerződések szerződésen kívüli elemeinek megfigyeléséhez. A kulturális beágyazottságot figyelembe kell venni a kultúrák közötti összehasonlítások, a nemzetközi folyamatok elemzése és a hosszú távú, drámai történelmi változások tanulmányozásánál. Szerepe a hegyaljai borászat gazdasági értelmezésében meghatározó jelentőséggel bír, rávilágít a kultúrában megjelenő hagyomány súlyára. A tokaji bor az emberek kultúraalkotó tevékenységének köszönhetően keletkezett, és az ember kultúraalkotó képességéből adódóan köré épülő szokások és hagyományok köntösében vált azzá, amit ma jelent, és ami a borkultúra definíciójában megfogalmazódik. Európa különböző pontjairól érkező emberek hozták magukkal szaktudásukat és hagyományaikat, melyek ötvözéséből, fejlesztéséből, a gazdasági innováció során, a történelem eseményeivel

1

3 együtt kialakult a Tokaj-Hegyaljára jellemző borkultúra, és egy ehhez kapcsolódó sajátos kulturális és társadalmi tőke, mely ma a turizmus alapjait is meghatározza. A gazdaságban és a társadalomban bekövetkező változások az állandóság, illetve a valamivel szembenállás tükrében ragadhatok meg, mint ahogy a szokás, hagyomány jelenléte és mibenléte is épp az újításokkal való szembenállásban jelenik meg a maga teljességében. Hegyalján ez a folyamat az innovációban, a külföldi termelési eljárás, illetve stratégiák hazai adaptációjában figyelhető meg. A borászatot évszázadok során kialakult és idővel törvényileg is rögzült, intézményes folyamatok jellemezték, melyek konfrontációba kerültek a 20. századi innováció során megjelenő új termék és termelési eljárás, de legfőképp a gazdaság pénzügyi és piaci folyamataival. Az innováció első megjelenésében divatként tételeződik a társadalomban. A divat jellemzője a szokással és hagyománnyal való szembenállás, melyet napjainkban teljes mértékben a gazdaság, a termékek eladhatósága determinál. A divattal ma minden eladható. A divat teremthető, főleg PR, marketingfogásokkal. Az innováció az előbbi példa esetében a kulturális beágyazottság során rögzült szokásokkal és hagyományokkal is szembekerült. A szőlőfajták és készítésmód technológiai meghatározásának, szabályozásának hagyományban, szokásban gyökerező jelentőségét mutatják a borok körül ma dúló viták, amelyek például az aszú érlelési ideje körül generálódnak. Ez a konfliktushelyzet jól reprezentálja, mely tényezők határozzák meg a helyi borászok identitását és borról alkotott nézeteit, a borkészítéshez kötődő hagyományok tükrében. A modernizációval szemben tételeződő és a tradicionalitásban gyökerező ellenállás épp ezt a „fékező, bizonyos állapotokat fenntartó erőt"

1

4 mutatja, amely az előző évszázadokban az aszú kialakulásával intézményesült. Az aszúbort hagyományos készítése teszi a hegyaljai borkultúra központi elemévé, amely már a kiválasztott szőlőfajtákkal, metszéssel kezdetét veszi, s megkülönbözteti a szőlő késői szürete, a botritisz penész, majd a leszüretelt szőlő feldolgozása és az annak során használt elemek, az alapbor, a puttonyszám, az érlelés ideje és módja. Az új módszerekkel szemben meghatározóbb a borászatban hosszú generációkra visszanyúlóan jelen levő tölgyfahordós érlelés, a pince és minden olyan tényező, amely az aszúbort azzá teszi, amit a piacon és a vásárlóknak jelent: egy zamatos, édes, nehéz és különleges magyar bort, hungaricumot. A kettő között húzódó ellentétet mutatja az alábbi idézet: 13 A háborúk miatt egyre későbbi időre tolódott szüretek jelentős szerepet játszottak abban, hogy felfedezték a botritiszes szőlőből készült bor különlegességét. 14 Kósa 1992. 149. 485