A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Tarczai Béla: Fotográfia és társadalom. Fényképalbumok a Herman Ottó Múzeum Fotótörténeti Gyűjteményében

nak továbbképzését is szolgálták. Ugyanebben az évben, karácsonyi ajándékként a csoport elnöke, Vucskits Jenő gimnáziumi igazgató részére a díjnyertes fotókból albumot állított össze. A család ezt az albumot gyűjteményünknek ajándékozta. A többi album Málnásy Béla hagyatékával került a múzeumba. Málnásy Béla - egyébként a csoport legeredményesebb tagja - saját díjnyertes képeiből is összeállított egy albumot, eredeti képekkel. A hagyatékban található még 2 Kodak album is. A gyár időnként nemzetközi pályázatot írt ki fényképekre, s a nyertes fotókat papírismertető albumában leközölte. Málnásy-képek több ilyen albumban szerepeltek. Az idő rendjében ugyan korábbi, de 1968-ban állt össze a miskolci 10-es Honvéd Gyalogezred első világháborús emlékeit őrző két fotóalbum. Ez a két album tulajdonképpen kísérlet volt a második világháború idején Egerbe menekített hadimúzeum elveszett fényképanyagának pótlására. 1968-ban a még élő 10-esek a saját tulajdonukban őrzött fotókat felajánlották a dr. Simonyi Lajos, Mátray-Zachár József és dr. Thurzó Nagy Lászlóból álló bizottságnak. Sajnos az eredeti képanyagnak csupán töredéke jött össze, de így is megszülethetett egy galíciai és egy erdélyi album. Egyébként a hadimúzeum anyagával 84 festmény - Meilinger Dezső és Kövér Gyula munkái - 323 rajz és több száz fénykép tűnt el, vagy került ma még ismeretlen helyre. Nagy szerencse, hogy legalább a fotók egy részét pótolni lehetett. A felvételeket Wahl Frigyes tartalékos zászlós készítette, tehát nem hivatásos haditudósítók munkái. A MAOSz hagyományait 1945 után a Miskolci Fotóklub vitte tovább. A hagyományőrzés abban is megnyilvánult, hogy a tagok kiállításon szerepelt képeinek kisebb méretű kópiáit két albumba gyűjtötték és megőrizték. Az 1951 és 1970 között kiállított művészfotók albumait gyűjteményünk őrzi. A Miskolci Fotóklubnak kiterjedt külföldi kapcsolatai voltak és vannak. Egy időben különösen jó volt a kapcsolat a lengyel fotóművészekkel. Ennek a barátságnak jeleként Edward Moskala, a lengyel Tátra szerelmese egy 17 lapból álló, és a lengyel Tátra szépségeit bemutató albumot ajándékozott a Klubnak 1963-ban. Ez az album is gyűjteményünket gazdagítja. Egy fotócikkeket gyártó és forgalmazó német világcég reklámszövegei között gyakran olvashattuk: „Wer fotografiert, hat mehr vom Leben". Ez a jól sikerült magyar fordításban így hangzik: „Aki fotografál, kétszer él." Az érzelmi kapcsolatokat így vagy úgy hordozó fényképek gyűjtésének és albumszerü megőrzésének el nem múló divatja messzemenően igazolja az előbbi mondás igazságát. A kedves fényképeket szívesen és gondosan őrizzük, mert vagy mi készítettük őket, és az adott helyhez vagy eseményhez valamilyen emlékek kötnek bennünket, vagy mások készítették azokat szeretteinkről, netán rólunk, pózban vagy ellesett pillanatban. Ki nem élte át azt az örömet vagy megrendülést, amit évek vagy évtizedek elmúltával fellapozott fényképalbumok okozhatnak, még akkor is, ha tőlünk távol álló emberekről, helyekről vagy eseményekről mesélnek a képek. Természetes emberi kívánság, hogy ne múljunk el nyomtalanul, valamilyen kézzel fogható, szemmel látható emléket hagyjunk magunk után. Ezért készítünk fényképalbumokat, emlékkönyveket, ezért vezettek az avasi pincék körül működött asztaltársaságok feljegyzéseket találkozásaikról. Ezért születtek és születnek naplók, emlékiratok, mint a privát történelem dokumentumai. Ilyenformán ki is egészíthetnénk az előbbi mondást: „Aki fotografál és a fotográfiákat megőrzi, kétszer él." 347