A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Veres Gábor: A népi bútorkészítés központjai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ...

virágcsokor. A kompozícióból eltűntek a szárak, levelek, csak a színpompás virágzatok, szirmok látszanak, kontúrozatlanul, foltszerűen. További jellegzetességgé vált az 1870-es évektől a középső virágfüzér és a csokrok közé ékelt két aranysárga búzakalász csokor. A festés felsorolt jellegzetes díszítményei kerültek a tornyos nyoszolyákra is. Figyelembe véve természetesen az eltérő felépítést, szimmetriát. Az álfiókokon alkalmazott virágfüzérek a lábakon és a torony peremén futnak végig. A körben elhelyezett virágcsokor a torony központi motívuma.

2

2 Ha van évszám, az rendszerint a torony alatti négyzetes tábla közepén - felül vagy az alsó peremnél

2

3 - széles füzérrel futtatva jelent meg. A matyóknál jellemző volt az asztalok és a székek festése is. Az asztalok lábára kerültek a virágfüzérek, az asztallap közepére pedig a körben futtatott csokor. A festés miatt az asztalok lábát szélesebbre készítették, ívesre fűrészelték,

2

4 az asztallapon a kultikus térre, a kenyér szentségére utaló IHS monogrammal is találkoztunk.

2

5 A székeknél a széles fekete csíkokkal, habokkal futtatott vörös alapszín az ülőlap és a háttámla jellegzetessége, míg a lábak már egyszínű feketék. Az ülőlap - éppen a használat miatt - az alapszínen kívül már kevésbé díszített. A színes füzérek, csokrok az ívesen fűrészelt hátlap belső oldalára kerültek. A jellegzetes kompozíció a bútorzat szinte minden darabján előfordult, az említetteken túl a lócákon, tékákon, tükrökön, sőt még az ablaktáblákon is.

2

6 A drágább festett bútorok, a gazdagon hímzett lepedővégek, fejelhajok, párnák, dunnák nem voltak elérhetőek a matyók minden társadalmi rétege számára. A szegényebbeknek be kellett érniük egy-két darabbal és lakáskultúrájuk, szobaberendezésükk egészére korántsem voltjellemző a „matyó stílus". A tehetősebbeknél a 19. század végétől került kialakításra a reprezentatív funkciójú „tisztaszoba", ahová a mezőkövesdi bútor legszebb darabjai kerültek. Néhány mester már az 1870-es években áttelepült Mezőkövesdre, de a ládák beszerzésére még mindig átjártak Miskolcra is. A miskolci asztalosok a vásárok alkalmával a város legfrekventáltabb helyén, a Fő utca és a Mindszentre vezető utca találkozásánál pakolhatták ki a festett bútoraikat. Az 1890-es évektől ez a piacstruktúrát megszüntették,

27 melynek hatására a 25-30 virágozó asztalos nehezebben tudta bútorait értékesíteni, ami az ekkor még biztos felvevőpiacnak számító Mezőkövesdre való áttelepülésnek további lendületet adott.

2

8 A festett bútorok vásárlói köre Miskolc környékén már szűkülőben volt ebben az időszakban, a matyóknál viszont még változatlanul nagy volt a kereslet, de a 20. század első évtizedében itt is elapadt. Mezőkövesden az asztalosok hamar felhagytak a festett láda készítéssel. A Néprajzi Múzeum igazgatójához írott levél 1914-ből ugyanis már arról tudósít, hogy „Kövesden nincsen hozzáértő ember, csak egy miskolci ember szokott kettőt-hármat hozni a vásárra, s azért már a vasúti kocsiban verekednek, hogy ki veszi meg a kulcsát."

2

9 Miskolcon az utolsó virágozó asztalos - Berecz József - és a festést végző felesége 191 l-ben szüntette 22 Dobó István Vármúzeum Néprajzi gyűjtemény 1975.33.1.1-4. Tardon használva, 1895. 23 Herman Ottó Múzeum Néprajzi gyűjtemény 71.1.3. Mezőkövesd, 1913. 24 Herman Ottó Múzeum Néprajzi gyűjtemény 53.605.1. 25 Herman Ottó Múzeum Néprajzi gyűjtemény 53.606.1. 26 Herman Ottó Múzeum Néprajzi gyűjtemény 81.10.9. 27 Mai Széchenyi utca, illetve Szemére utca. Veres 2003. 390-391. 28 Szabadfalvi 1997. 244. 29 Herman Ottó Múzeum Néprajzi adattár 2970.12. 332