A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

János István: Esze Tamás irodalmi recepciója

regisztere, Árpádtól kezdődően ösztönző erőként, megmaradásunk zálogaként, majd új jövőnk előképeiként sorakoztatja fel irodalmunk nemzeti héroszainkat. És joggal. Történelmünknek szüksége van - mindig is szüksége volt - kimagasló egyéniségekre, különösen önbizalomhiányban szűkölködő, frusztrált korok idején. így sorakoznak fel a középkori szentek kultusza mellé a nemzeti prosperitás és szabadságeszme nagy héroszai: Szent István, Szent László, Nagy Lajos, Mátyás, Zrínyi, Rákóczi. Különösen II. Rákóczi Ferenc és a hozzá kapcsolódó történelmi személyiségek kaptak kimagasló szerepet a nagy történelmi narratívákban: a nagy egyéniség átsüt a történelem kárpitján, s glóriájába vonja környezetének jelentéktelenebb szereplőit is. Hogy aztán egymás mellett emlegessék őket. Örökre eggyé válva a nemzeti identitás históriájában. Rákóczi kultusza a 18. század végétől egyre erősödő, fokozatosan, lassan, de egyre nagyobb teret követel magának a magyar irodalomban. Legutóbb Pomogáts Béla utalt arra, hogy Rákóczi alakja fokozatosan vált a magyar irodalom és közélet alakító tényezőjévé,

3 később pedig Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi és Arany tollán az egyre nyíltabban és markánsabban kifejezést követelő szimbólumává, s miként a folklórszövegek sokasága bizonyítja, otthonra talált a néphagyományban is, mely szinte napjainkig sajátjának tudja a kuruc kor hőseit, olyannyira, hogy tájegységenként szinte önálló mondai hagyomány képződik a fejedelem és harcostársai köré.

4 Rákóczi nemzeti hérosszá vált, hiszen a kortárs kuruc költészet is már terebélyesen és esztétikailag is magas szinten emlékezik meg róla, utókora pedig a magyar szabadságeszme fáklyájává emelte. Karizmatikus nemzeti hős lett. A magyar romantika irodalma és természetesen nem kis részben Thaly Kálmán mítoszteremtésének köszönhetően a magyar közvéleményben egy meglehetősen egyoldalú recepciója alakult ki a kuruc kornak, és ebben a narratívában Rákóczi majdnem mindenkit elhomályosított, szinte alig jutottak szóhoz a kortárs történelem egyéb alakjai, vagy ha mégis, csupán mellékszereplőként. A romantika még nem vett tudomást - talán nem is ismerte - a kurucságnak talán kevésbé dekoratív, de társadalmilag annál kényelmetlenebb rétegét, a népi kurucságot, a szegénylegények világát, amelyet Thaly is ki akart rekeszteni a kurucmozgalmak költészetéből, pedig jól tudjuk, Esze Tamás történész majd Varga Imre teljességre törekvő szövegkiadása óta, hogy a kuruc világ költészete leginkább azokról szól, akik rongyos szegénylegényekként hullatták vérüket Rákóczi pro libertate feliratú szűzmáriás zászlai alatt. Akárcsak Bocskai hajdúi, ők is reménykedtek valamiben. Nos, ennek a dekoratív-nemzeti kuruc romantikának az ellenpólusa, a mezítlábasok ezredese, a szegénylegények vezére: a tarpai Esze Tamás. Nem tisztünk most Esze Tamás történelmi szerepét, tetteit és érdemeit felemlíteni, tudós történészeink, Esze Tamás, R. Várkonyi Ágnes, Köpeczi Béla és mások megtették már,

5 irodalmi utóélete viszont korántsem olyan problémamentes, mint a nagy fejedelemé. Esze Tamás valahogy kívül maradt a kuruc nemzeti romantika napjainkig is elható édesbús nosztalgiáján, nem illett bele alakja az előre gyártott irodalmi kánonba. A szegénylegény, akármely jó ügyet szolgál is, mindig számkivetett, osztályon kívüli, parasztnak nem paraszt, úrnak nem úr, pedig „ Várad alját is sok szegénylegény / Vérével festé sok helyét szegény. / Hogy úr esett volna nem látta napfény. / Nosza szegény / Vitéz legény /légy hü halálig" Az ún. kuruc költészet jórészt a sokáig figyelmen kívül hagyott sze3 Pomogáts i. m. 4 Magyar 2000. 5 Eszc-Köpcczi 1951.; Eszc-R.Várkonyi 1952, 117-139.; Molnár-Somogyi (szerk.) 1966. 264