A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Spóner Péter: Tűzvész, tűzoltás, céhek (Tűzvédelem Miskolcon a 18. század második felében)

Mihálynak, aki tűz által elvesztette minden vagyonát az alamisna kéregetés városunkban megengedtetik és a jót tevőknek kegyességekben ajánltatik*

5 Tanulmányunk végén külön kell szólnunk az e században széles körben elterjedő, a lakosság jelentős körében a mindennapi élet részét képező pipázás szokásáról, mely az egyik legtüzveszélyesebb tevékenység volt a korszakban. A 18. század második felében több alkalommal is összeírták a pipásokat.

86 Számuk 4-6 száz körül mozgott - bár valószínűleg számuk ennél is magasabb lehetett, de a rájuk kivetett különadó miatt sokan nem vallották be szenvedélyüket - köztük számos kézművest is találunk.

87 Miskolcon több jól menő pipakészítő műhely is működött, ami a szokás gyors terjedését mutatja.

88 Az 1746-os tűzrendészeti statútumban már külön foglalkoztak a pipásokkal. Az éjszakai őrök kötelességévé tették, hogy az utcán pipázókat, dohányzókat azonnal fogják el.

89 Számukra a későbbi évtizedekben is tilos volt az utcán és gyúlékony anyagok mellett hódolni szenvedélyüknek. Azonban mint arra Fazekas Csaba rámutat, a hatóságoknak egyrészt nem volt kellő apparátusa mindenkit megfigyelni és minden esetben eljárni, másrészt az emberek magánéletébe, viselkedésébe sem akartak túlzott mértékben beavatkozni. 0 mindössze egyetlen pipázó megbüntetéséről tud korszakunkban, azonban a Városkönyvekben ennél több esetet találunk, igaz valóban ritka alkalom, ha valakire kifejezetten csak pipázásért szabtak ki büntetést. Általában más törvénytelenségekkel együtt büntették ezt a szenvedélyt. Mint fentebb is láttuk, Molnár Mihály esetében sem a pipázásért, hanem a segítség elmulasztásáért szabtak ki büntetést. 1775-ben Korányi Istvánt káromkodásért és nem különben az uttzákon szélűben, noha sokszor meg intetett pipázni bátorkodott, ezen tselekeditéért 30. pálcza ütést szenvedett.

90 1793-ban ritka kivételként Kozi Ujj Lakost a Major Uttzában a szeles időben törvénytelenül dohányozván, mások példájára méltó, hogy megintessen. Az idézésre azonban nem jelent meg, nem helybeli lévén, minden bizonnyal a várost is elhagyta, így a büntetés végrehajtása is elmaradt. Meghagyták azonban, hogy ha elfogják a törvény kijátszásáért és a dohányzásért áristómban való tétele determinál'tatik.

9] Összefoglalásként megállapítható, hogy a 18. század folyamán annak ellenére, hogy háborús cselekmény nem sújtotta Miskolcot, a tüzesetek száma folyamatosan emelkedett és bár mind a vármegye, mind a város sokat tett a város tűzvédelmének hatékonyabbá tételéért, nem tudta jelentősen visszaszorítani a tűzesetek számát. A korabeli tűzoltóeszközök nem tudtak megfelelő védelmet biztosítani a gyorsan növekvő, túlzsúfolt és többnyire igen gyúlékony anyagokból épült város számára. Korszakunkban számos rendeletet hoztak a tűzmegelőzés területén, szigorították a büntetési tételeket, mégis hatékony tűzoltó szervezet híján több alkalommal is leküzdhetetlen csapást jelentett egy-egy tűzvész. A legnagyobb, mely 1781-ben pusztított, pedig az egész várost porig égette, bár Miskolc fejlődését nem tudta megtörni. Távolabbra tekintve azt látjuk, hogy ez nem egyedi jelenség volt, e korszakban majd mindegyik magyarországi település hasonló gondokkal nézett szembe. Jelentős változás a 19. század első felében sem történt a tűzoltás, tűzvédelem 85 IV-1501/a. 22. köt. 1796. 139. 86 A korszakból származó pipásösszcírásokat közli Rcmiás Tibor. Rcmiás 2004. 101-103. 87 Rcmiás 2004. 102. 88 Fazekas 1994. 101. 89 Tóth 1981. 53. 90 IV-1501/a. 7. köt. 1775. 184. 91 IV-1501/a. 19/a. köt. 1793.29.