A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Spóner Péter: Tűzvész, tűzoltás, céhek (Tűzvédelem Miskolcon a 18. század második felében)

TŰZVÉSZ, TŰZOLTÁS, CÉHEK Tűzvédelem Miskolcon a 18. század második felében SPÓNER PÉTER A középkori és újkori Magyarország városai és falvai számára az egyik legnagyobb természeti csapást, az árvizek, áradások mellett a tűzveszély jelentette, utóbbi azonban a földrajzi fekvéstől függetlenül minden települést fenyegetett. Rettegett ellenség volt a gyorsan terjedő, nehezen megfékezhető, ugyanakkor rövid idő alatt hatalmas károkat okozó tűz. A háborús időkben történt szándékos gyújtogatásokon kívül gyakran pusztították kisebb-nagyobb mértékben az ország településeit tűzvészek. Miskolc mezővárosa sem volt kivétel. A városra örökös veszélyforrást jelentett a víz, különösen az egységes vízrendezés nélkül a Szinvára telepített malmok miatt, de hasonlóan hatalmas károkat okoztak a városban gyakran pusztító tűzvészek. E két tényező jelentős mértékben fonuálta a város történetét, döntő szerepet játszott a városszerkezet alakulásában.

1 A török korban többször is felégették Miskolcot, első alkalommal 1544-ben. Az utolsó háborús gyújtogatás 1706 szeptemberében történt, amikor a császári csapatok borították lángba a várost. A 17. század folyamán a katonai cselekményektől függetlenül is számos alkalommal sújtotta tűz Miskolcot. A legnagyobb pusztítást okozó tűzvészre 1672. július 30-án, ismeretlen okból került sor, melyet az „évszázad tűzvészeként" is említhetünk. A város jelentős része megsemmisült és a tűz következtében kisded gyermekek, szopósok és élemedett emberek is, betegesek lévén, utcákon megégtek és a lakosoknak is többire minden javok.

2 A 18. századtól azonban Miskolcon és általában Magyarországon megfigyelhető, hogy a békeidő ellenére megnőtt a városokat és falvakat pusztító tűzesetek száma. A hazai városfejlődésnek sajátos vonása e korszakban a tűzvészek hirtelen megszaporodása és az általuk okozott károk mértékének ugrásszerű növekedése. A miskolci tűzvészekről számos szerző publikált, köztük legnagyobb részletességgel Fazekas Csaba 1994-ben megjelent tanulmányában, melyben részletesen elemezte a 18-19. századi helyi tűzeseteket és azok kiváltó okait, jellemzőit és igyekezett azokból országos következtetéseket levonni.

3 Jelen tanulmányunk e témához szolgáltat a szakirodalom

4 mellett elsősorban Miskolc Városkönyveit forrásként felhasználva további adalékokat. Ezen túl egy konkrét társadalmi réteg, a kézművesiparosok szerepét vizsgálja, mind a tüzek keletkezésében és kiváltásában, mind az oltási folyamatban betöltött szerepük szempontjából. Tanulmányunkban teljes terjedelmében közreadjuk Miskolc 18. századi történetének legnagyobb tűzvészéről készült, a Városkönyvben található részletes leírást, mely megítélésünk szerint nem csak elengedhetetlen forrás e téma feldolgozásához, de rendkívül fontos várostörténeti dokumentum is. 1 Fazekas Csaba a Históriában közölt átfogó, országos vonatkozású tanulmányt a 18-19. századi Magyarország tűzvészeiről, azok okairól, a tűzvédelemről és annak eszközeiről. Fazekas 1993. 32-35. 2 B.-A.-Z. m. Lt. IV 150l/a. 1. köt. 363.; A tüz pusztításának teljes leírását Gyulai Éva közli „Víz és tűz" című tanulmányában. Gyulai 1998. 150. 3 Fazekas 1994.99-111. 4 A szakirodalom áttekintésében az Országos Tűzoltó Múzeum könyvtára szolgált fontos segítségül.