A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Kornyáné Szoboszlay Ágnes: Száz éve indult a 125 éve született Kós Károly pályája (Gondolatok egy hosszan kísértő olvasmányélményemről és a magam életútjáról 2008-ban)

Constantinapolis elbukott akkor, de Bizánc életben maradt, és él mind e mai napig. Lelke ott bolyong a nagy szarmata síkságokon, benne lakozik az aranykupolás, homályos orosz templomokban, a száztomyú cári palotákban és a szláv parasztok lelkében. Művészete is elszállott oda, hogy ott megtermékenyülvén Közép-Ázsia nomádjainak friss színeivel, ősi erejével, valamikor talán kivirágozzék és gyümölcsöt hozzon. Constantinapolis elbukott, de feltámadt Sztambul; a harangszó elnémult, de a muezzin hangos éneke egy új hatalom, új kultúra diadalmas győzelmét hirdette a minarékról. [!] A város, mely egykor azért alapíttatott, hogy Keleten őrizője legyen Nyugat művészi hagyományainak, mint Constantinapolis közvetítője és feldolgozója lett az Európába törekvő ázsiai művészeteknek, de mint Sztambul, Ázsia művészetének Európa keletén való győzelmét dokumentálta. Constantinapolis az Ázsiától termékenyített Európa művészetét, Sztambul a Bizánctól termékenyített Ázsia művészetét jelenti" (Sztambul. In Hármaskönyv 24). Az idézett példán az artisztikus és érzékletes jelleg jól megfigyelhető; népiesnek nemigen bukkanunk a nyomára, hacsak a kivirágozzék vagy az őrizője szóalakokat nem vesszük annak. Bizonyos régies hangulat a szenvedő igealak használatában van: alapíttatott. Van azonban egy olyan sajátossága, amely a „keményen koppanó" szépírói stílusnak nem jellemzője. Ez a többszörösen összetett mondat. Bár ha ennek főként mellérendelő voltára gondolunk, akár még „koppanó"-nak is érezhetjük. Ha ezt a passzust csak egy gyors átolvasás erejéig összevetjük egy hasonló terjedelmű résszel a Varjú nemzetségből, a rokon vonások mellett a különbségeket is érzékelhetjük. „Kisanna nagyot sóhajtott. Olyan jó volt a sok-sok új mese. - Mikor jössz megint hozzánk? - Nem tudom. - Gyere jövő vasárnap. Hogy a fiú hallgatott, Basa Tamás úr szólott: - Ha nincs jobb dolgod, gyere. Sose gondolkozz rajta. - Eljöhetek. Varjú Gáspár vasárnaponként pontosan beállított és ott ebédelt Basáéknál. Ebéd után a kisleánnyal eljátszogatott, elolvasgatott. Ha tél volt: benn a nagy ebédlőházban, de tavaszkor inkább a kertben, kinn a réten, a virágos hegyoldalon, vagy éppen az erdőben. Ha holdvilág volt, estig ott maradt. Néha átaljött a pap; akkor Gáspárnak sakkozni kellett. Mert ehhez is értett... O, a fehérvári nagy oskolában sok mindent megtanul az ember. Egyszer-másszor leveleket írt az öreg úrnak" (381). Rövidebb, néha mellérendelésekkel bővített mondatok (a kertben, kinn a réten); enyhe archaizálás [ebédlőház, oskola, átaljött); mellékmondatok önállósítása (Mert ehhez is értett...); a kipontozás, ami esszéstílusára is jellemző; az átképzeléses előadás (0, a fehérvéri nagy oskolában). Ebben az elbeszélői modorban nem támad rés. A beszéltetés és a narráció tökéletes nyelvi összhangban van. Tehát azok a „nekifutások", amelyekre Fábián Pál Gulácsy Irén regényének, a Fekete vőlegények megbeszélésén R. Molnár Emma dolgozata kapcsán utalt, nevezetesen, hogy Gulácsynál nagy nekilendülések vannak, amelyek során az írónő szinte halmozza a cselekmény korára utaló, főleg lexikális elemeket, de aztán mintegy megfeledkezve az igyekezetéről (azt már én fűzöm hozzá, hogy esetleg kifogyva a felhasználható eszközökből), visszatér egy 20. századi elbeszélő tónushoz. Kós Károlynál