A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Tarczai Béla: 150 éve született Gálffy Ignác (Emlékezés és főhajtás)

békebeli Magyarország területén mindenütt szép számmal megtalálhatók. Ignác édesapja főszolgabíró, majd királybíró (a főispánnal egyenrangú székely tisztség) volt. Édesanyja a szintén nemes Miklós Abrissza, nagy műveltségű, több nyelvet beszélő, zeneszerető és értő asszony volt. A családban 4 fiú és két lány nevelkedett, Ignác volt a legfiatalabb. A család nemesi státuszát több okirat bizonyítja. A legrégebbi ismert latin nyelvű közjegyzői okirat 1770-ben, Székelyudvarhelyen keletkezett és igazolja, hogy a szombatfalvi Gálffy család Bethlen Gábor rendeletére 1614-ben a magyar nemesek közé felvétetett. 1913. december 12-én Miskolc város polgármestere tanúsítja, hogy Gálffy Ignác és az 1890. március 6-án született Mariska, az 1894. július 6-án született Imre és 1899. július 18-án született Anna nevü gyermekei nemesi származásúak, miskolci illetőségűek és magyar honosak. Egy harmadik okirat a m. kir. Belügyminiszter 1933. XI. hó 15-én kelt 53851/III sz. rendelete, mely szerint dr. Gálffy Imre miniszteri titkár, budapesti lakos Magyarország területén a nemesi jogokat biztosító, ősi székely főnemesi (primőr) rangját és a „szombatfalvi" előnév használatára való jogát igazolta. (Ebben az okmányban Gálffy Ignác fiáról van szó, aki 1944-től 1949-ig Miskolc polgármestere volt.) A „primőr" cím a székelyek hadiszolgálatát szabályozó rend szerint azt a nemest illette meg, aki saját költségén kiállított lovas csapattal vett részt a harcokban. „Lófő" cím járt annak a székely nemesnek, aki saját lovával és személyesen teljesített szolgálatot, megkülönböztetendő a gyalog székelyektől. Gálffy Ignác 9 éves koráig nevelkedett a családban. Ez idő alatt egész életre ható benyomások érték. Édesapja fontos közigazgatási tisztségei nyomán megismerkedhetett a székelység problémáival. Édesanyjától a tudományok és művészetek iránti vonzalmat örökölte. Már ifjú korában feltűnt matematikai tehetsége és érdeklődése az irodalom és történelem iránt, amit a későbbiekben sikeresen kamatoztatott. Jól beszélt latinul és németül, egy keveset franciául és természetesen magyarul. (A kollégiumban a diákok hetente egy napon, egymás között is latinul voltak kötelesek beszélni. Aki ezt a szabályt megszegte, az büntetést kapott.) Családjához és szűkebb hazájához való kötődését erősítette a „székely vértanúk" néven ismertté vált rokonok tragédiája. Martonosi Gálffy Mihály és Török János belesodródott a Kossuth-Makk összeesküvésbe. Az 1851-52-ben folyt szervezkedés értelmi szerzője és vezetője, Makk János volt egykori honvéd tüzér altiszt Kossuth Lajost is félrevezette a Magyarországon készen állt hadsereg, a külföldi segítség, pénz meglétének meséjével. Kossuth 1851. június 17-én Kiutahiában (Kisázsiában) aláírta Makk János részére a felhatalmazást a szervezkedés folytatására. Az ügyetlenül kezelt mozgalomra fény derült és 1854. március 10-én Gálffy Mihályt, Török Jánost és Horváth Károlyt Marosvásárhelyen, Bartalis Ferencet és Várady Józsefet április 27-én Sepsiszentgyörgyön, mint az összeesküvés vezetőit kivégezték. Makk János nyomtalanul eltűnt, utólag felmerült olyan vélemény is, hogy provokátor lett volna, és Kossuth lejáratása érdekében tevékenykedett Bécs megbízásából. Gálffy Ignácot szülei - a kor szokásaihoz igazodva - 9 éves korában beadták a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Kollégiumba, ahol 1877-ben kitűnően érettségizett. Itt találkozott össze a vele egykorú Benedek Elekkel, akivel Benedek haláláig (1929-ig) tartotta a kapcsolatot. 1876-77-ben az udvarhelyi kollégiumban már mint „magántanító" is működött, 1878-79-ben a budapesti Tanítóképzőben a „köztartást vezette", vagyis olyan gondnokféle volt. Budapestre azért került, mert a Műegyetemen építőmérnöki szakra iratkozott be. Szembetegsége miatt azonban ezt a pályát el kellett hagynia. Áttért a matematika-fizika szakra.