A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Bodnár Mónika: Serényiek a népi emlékezetben régen és ma (Történetek és azok történeti, kultúrtörténeti háttere)

a támla keretén látható virágos faragás már a neobarokkra jellemző.

75 Anyaga faragott diófa, kárpitozása új, az 1950-es évekből való. A tárgyegyüttes értékét annak komplett volta mellett növeli az eredetére vonatkozó, családi emlékezésben fennmaradt történet, mely szerint a szalongarnitúra eredetileg a Serényi grófi családé volt. A szalongarnitúra tehát a Serényi családtól került Fejes István asztalosműhelyébe, majd több állomáson keresztül a Gömöri Múzeumba. Fejes István Putnok köztiszteletben álló polgára volt, aktívan bekapcsolódott a református egyház életébe, részt vett annak világi vezetésében, presbiterként tevékenykedett. Asztalosmühelye is nagyon szépen fejlődött, megnyitását követően néhány év elteltével tíz inas és segéd tevékenykedett benne. A családi emlékezet szerint rendszeresen dolgoztak a grófi családnak is. Ám 1924 karácsonyán hirtelen, váratlanul véget ért Fejes István földi pályafutása.

76 Halála után a Kossuth utcai ház udvarán álló műhelyben egyebek mellett ez a szalongarnitúra is gazdátlanul, elfeledve maradt. Hogy hogyan, mikor, mi célból került oda, azt ma már nagyon nehéz, szinte lehetetlen kideríteni. A családi emlékezet szerint hitbizományba kapták, letétbe helyezték el náluk a bútorokat. Valószínűleg még Béla (1866-1919), vagy az ő örökösei adhatták át a jó nevű asztalosnak fizetségképpen vagy esetleg javításra, ám erre a váratlan haláleset miatt már nem kerülhetett sor. A bútoregyüttes mindenesetre a műhelyben maradt, és várta sorsának jobbrafordulását. A szalongamitúra sorsában újabb fordulat több mint húsz év elteltével, a 2. világháborút követő években következett be, amikor Fejes István fia, a családjával együtt Budapesten élő Fejes Bertalan egyik napról a másikra földönfutóvá lett. Történt ugyanis, hogy Budapest bombázásának utolsó napján az ő házukat is bombatalálat érte, s ezáltal mindenük odaveszett, mint lánya, az adományozó Fejes Klára fogalmaz, egy kiskanaluk sem maradt. Az eredetileg műbútorasztalosnak kitanult, de később Budapesten banktisztviselőként tevékenykedő Fejes Bertalan családjával együtt özvegy édesanyjához költözött Putnokra, a Kossuth utcai házba, melynek műhelyében ott porosodott a romjaiban is tetszetős szalongarnitúra. Ekkor látott hozzá az ülőgarnitúra restaurálásához, a hiányzó részek pótlásához. Az újrakárpitozásra már Budapesten került sor, amikor a család - beleértve a nagymamát is - eladva a putnoki ingatlant ismét Budapestre költözött.

77 Fejes Bertalannak és családjának egész életén keresztül féltve őrzött kincse volt ez a szalongarnitúra. Kímélték, óvták évtizedeken keresztül, míg végül a Serényi-kiállítás egyik ékessége lett / 7. Béla grófnak és családjának menekülése Amikor közeledett a front, a grófné nem akarta bevárni az oroszokat. A kastélyba német katonatisztek voltak elszállásolva. Amikor azok továbbvonultak, a grófné elment az egyik tiszttel. Magával vitte a két gyereket, Vilikét (*1936) és a kis Bélát (*1942) is. A gróf úr csak jóval később hagyta el Putnokot. Maga hajtotta a kocsit. Ahogy hagyta volna el 75 Vadászi Erzsébetnek, az Iparművészeti Múzeum muzeológusának meghatározása, amiért ezúton is köszönetemet fejezem ki. 76 A Putnoki Református Egyház vegyes anyakönyvének 3. kötetében a halotti anyakönyvi részben a 78. lapszámon található 25. sorszám alatti bejegyzés szerint Fejes István Károly asztalos mester, presbyter, Göőz Irmának 11 évig hü férje, akinek lakhelye Putnokon volt a Kossuth Lajos utcában, 1924. december 23án du. 3 órakor halálozott cl, temetésérc december 25-én du. 2 órakor került sor. A halál oka fehérvérüség és szívbénulás volt. 77 A szalongarnitúráról és az ajándékozó családjáról részletesebben lásd Bodnár 2007-2008a.