A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Janó Ákos: Hagyományok és legendák Sárospatak múltjából

töfalak építése a torony építési idejére, a 15. század végére tehető, vagyis nem a torony építését kell időben későbbre helyezni, hanem a falak létrejöttét a torony építési idejére, fél évszázaddal korábbra tenni. Amikor ezek a lőrések felszínre kerültek, Détshy Mihály már alig fordult meg Patakon, s ha nem is kerülték el azok a figyelmét, értelmezésükre nem került sor. Kérésemre Váradi László, a múzeum restaurátor munkatársa bújt be az egyik lőrésen a fal mögé és tapasztalhatta, hogy a későbbi északi palotaszárny külső fala a korábbi lőréses falakra épült rá, s pincéjének dongaboltozata takarta el a lőréseket. Ezek nyílásai az ároknak a 19. század elején történt feltöltésével föld alá kerültek. A Műemléki Felügyelőség által 1983-ban készített felmérések szerint ez a fal csatlakozott a Vöröstorony északkeleti sarkához, másik irányban pedig a belső vár nyugati és déli palotaszárnya külső falának alapját alkotta. A földszinti alaprajzon látható, hogy a falak vastagsága mindenütt megközelítően azonos, bár a későbbi nagyfokú átalakítások miatt ez közvetlen tapasztalati lag alig érzékelhető. A földszinti teremsor alatt lévő pincékről felmérés nem történt, így saját méréseink eredményeire volnánk utalva. A két sarokbástya közötti fal vastagsága a lőrések torkának összeszűkülése miatt nem volt mérhető. A mellékelt fényképen ábrázolt falrész 4. számú lőrése torok-részében a falba hosszanti irányban beépített gerendát találtunk ugyanúgy bevésett „persellyel", amilyeneket a Vöröstorony lőréseiből ismerünk. Ezek szakállas puskák csöveinek megtámasztására szolgáltak, s ennek korát is a torony építésének idejére tehetjük. Az 1. számú lőrés mögött belül fel- és lemenő lépcső zárja el a lőrés nyílását, amely az emeleti szinten a Sub Rosa előteréből az istállóig a közvetlen közlekedést biztosította. Ez a lépcső egy nemrég még ismert hagyomány szerint az 1875-től birtokos Windischgrätz Lajos nevéhez fűződik. Mivel a lőréses fal vastagsága a legalsó szinten nem volt mérhető, a mérést a 4. számú lőrés fölötti földszinti terem külső falán végezhettük el. Itt mérésünk szerint a falvastagság - az itt már kívül-belül vakolt réteggel együtt - 315 cm. Az előre tolt védelmi falnak a torony északkeleti sarkától a palotaszárnyak északi, nyugati és déli külső falán át a torony ellenkező sarkához futó falak vastagsága mindkét csatlakozó ponton mérhető. Előbbi helyen (a Sub Rosa alatt) a fal vastagsága 260, utóbbi helyen (a lebontott Lórántffy-szárny megmaradt alapfalánál) 250 cm. A Perényi által létrehozott, a várost kerítő fal vastagsága a sarokbástya közelében ezt némileg meghaladva, 275 cm. A keleti („Perényi") palotaszárny alsó részén lévő, jelenleg kőtárként üzemelő, középpillérekkel alátámasztott tágas helyiség, amelyet a hercegek idejében istállónak használtak, s esetleg eredetileg is annak szántak, három ablaka Perényi építkezése előtt szintén lőrés lehetett, amelyeket a jobb megvilágítás céljából ablakokká alakítottak. Az északi palotaszárny és a Perényi-szárny külső falaira ráépült boltívek építészeti megoldása közötti különbség az, hogy a boltozat előbbinél a lőrések alatt, utóbbinál - a nagyobb belmagasság biztosítása céljából - az ablakokká alakított lőrések fölött támaszkodtak rá a külső falakra. A terem és az abból nyíló pinceág („praebendás pince", ma szőlészetiborászati kiállítás) padlószintje lényegében azonos, s az ablakok magassága is megfelel az északi fal lőréseinek magasságával. A kőtár külső falának vastagsága (amely eredetileg szintén az előretolt védelmi fal része lehetett), a külső-belső vakolatréteggel együtt 290 cm. Ez és a máshol mért falvastagság