A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

KÖZLEMÉNYEK - Boros László: Néhány adalék Tokaj gazdasági, társadalmi életéhez (1850-1950)

5. ábra). Ezeken a szakosodott piacokon az 1950-es évek végéig 6-8 település lakói kínálták portékáikat. Tiszaladányból, Tiszatardosról, Rakamazról, Tiszanagyfaluból, Tímárról, Szabolcsból tejet, tejterméket, zöldségféléket, élő baromfit, gyümölcsöt, Erdőbényéről, Erdőhorvátiból, Háromhutáról fát, Nagycserkeszről, Rakamazról dinnyét, Zalkodról szénát hoztak a tokaji piacra hetente öt-hat alkalommal. Az üzletek nagyobb hányada szakosított (vas-müszaki, textil, ruházati, rövidáru, cipő, háztartási (vegyi, gyógyszertár), részben vegyes élelmiszer (szatócs). Itt volt a bank, a vendégfogadó (Arany Sas), az orvosi rendelő. Tokaj 6-10 környékbeli településnek volt állandó kiskereskedelmi központja (az említett piacozófalvakon kívül ide jártak iparcikket vásárolni Bodrogkeresztúrból, Bodrogkisfaludból, Taktabájról, Csobajról és részben Tárcaírói). Állat- és kirakodóvásárait 40-50 km-es körzetből keresték fel. Tokaj társadalmi élete A sokáig mezővárosi jogállású Tokaj lakossága már a 18-19. században is a szőlő- és bortermelés mellett egyre nagyobb arányban foglalkozott iparral, kereskedelemmel, s igazgatási funkciót is elláttak. Már a 19. század második felében jelentős számú köztisztviselő élt a városban. Tokaj 1917-ig kiterjedt nagyságú járás székhelye volt. Hozzá tartozott Tarcal, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Szegi, Szegilong, Erdőbénye, Olaszliszka, Tolcsva, Vámosújfalu, Erdőhorváti, Háromhuta, Komlóska, Bodrogolaszi, Bodrogzsadány és Sára. 1917-ben az utóbbi nyolc községet az akkor megalakuló sárospataki járáshoz csatolták.

7 Tokaj népessége a kis számához viszonyítva elég jelentős ingadozásokat mutatott a vizsgált évszázad alatt: 1870-ben 5012, 1880-ban 4479, 1890-ben 4815, 1900-ban 5110, 1910-ben 5105, 1920-ban 5073, 1930-ban 5844, 1941-ben 5903, 1949-ben 5074 fő. Az 1880. évi népességcsökkenést az Észak-Magyarországon akkor pusztító kolerajárvány, néhány évvel később a szőlőállomány pusztulása (filoxéravész), s a nyomában járó elvándorlás okozta. A századfordulóra már valamivel meghaladta az 1870. évit, mivel a szőlőállományt lassan újratelepítették, és a gazdaság tőkés fejlődése is megindult. Az első világháború nem csökkentette jelentősen a lakosságszámot, s így a trianoni békediktátum utáni betelepítések és a nagy világválság utáni fellendülés következtében Tokaj lakossága megnőtt. A népességcsökkenés 1944-ben kezdődött, amikor több mint 900 zsidó lakost hurcoltak el. Nem sokkal később az oroszok több száz tokaji nőt és férfit vittek el a Szovjetunióba, kiknek többsége soha nem tért haza. A népesség csökkenése hatására a születések száma is visszaesett, ami a lakosság további fogyását eredményezte. A második világháború után szűkült az ipari munkahelyek száma, visszaesett a szőlő- és bortermelés, aminek eredményeképpen 1949-1959 között 238 fős vándorlási veszteség érte a községet. 1952-ben megszüntették a tokaji járást, beolvasztották a szerencsibe. Megszűnt Tokaj közigazgatási központi szerepköre, a járási hivatalok tisztviselői elköltöztek a településről. Tokaj elvesztette értelmiségi foglalkozású lakóinak majdnem felét. 7 Mosolygó J., 1930. 58-59.