A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

INTERETNIKUS KAPCSOLATOK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON - Orosz György: Magyarok, szlovákok, ruszinok, szászok, románok, zsidók a hajdanvolt közös hazában (Nemzetiségcsúfolók)

nyes ételnek számító (hajdinából, kölesből, zabból készült) kását a szlovákokkal.

15 A kása (étel) etnikus sztereotípiaként úgy hozzátapadt a tótokhoz, és olyan szívósan fennmaradt a hagyományban, hogy még a 19-20. századi felvidéki folklórban is felbukkant.

16 A 19-20. századi magyar közköltészet és népköltészet tótcsúfolói tulajdonképpen mesterségcsúfolók, hiszen a felvidéki vándorkereskedők, a gyolcsos, drótos, üveges, kanalas tótok humoros hatású tört magyarságát idézik, mindenkor kihangsúlyozva szegénységüket és a nívósabb élet (főként a jobb magyar ételek-italok: kalács, szalonna, bor) és a vándorkereskedésnél biztosabb foglalkozások (bányász, portás, pénzverdéi munkás) utáni vágyukat. Ezáltal a funkciója szerint csúfoló dal műfaja is átalakult: panaszének, mulató-, illetve árusdal lett belőle.

17 Mindezen megállapítások alátámasztására saját gyűjtésű tótcsúfolókat idézek majd a későbbiekben, továbbá közlöm azokat a szövegeket is, amelyeket Nagy Ilona és Grynaeus Tamás néprajzkutatóktól kaptam levélben. Mindkettőjüknek ezúton köszönöm meg szíves segítségüket. Jelen írásom egy korábbinak a továbbfejlesztett változata, ami a Hajdani vándoriparosok emlékére címmel a Dankó Imre szerkesztette Rálátásban látott napvilágot 2006-ban.

18 Mindig politikai okai vannak annak, ha a közköltészetben gyalázkodást, gyűlölködést tapasztalunk a Magyarországon élő nemzetiségek, az „idegenek" ellen. A 17-19. századi közköltészet legnépszerűbb, legtöbbet gúnyolt, nemcsak kinevetett, de megvetett és utált alakja a labanc, illetve a német katona volt. Pontosabban: a Habsburg elnyomás erősödésével - gyakorlatilag az 1867-es kiegyezésig-, minden, ami idegen, német eredetű: a polgár, a németes ruha- és hajviselet, a németes szokások, ételek és italok.

19 A 18. században a közvélemény gyakran felhördült arra a hírre, hogy egy magyar nemes vagy polgárkisasszony német úrhoz, katonatiszthez ment férjhez. Még inkább gúnyolták azt, aki délceg, bajszos magyar férfiak ellenében kopasz szájú, idegen ruhákban járó, nevetséges külsejű és beszédű német udvarlót, szeretőt választott. A leghíresebb ilyen témájú pasquillus Erdélyből való: Az erdélyi úriasszonyokról, kik némethez mentek férjhez 1700-nak elején (Miksa László gyűjtése, 18. század vége - 19. század eleje).

20 A németellenes, sokszor igen durva hangvételű szatírákban a gúnyolódás mögött ott munkált a valós politikai ellentét: a magyar nemzet azóta hervad, amióta a németekkel paktál és tűri, hogy az diktáljon neki. Nyilvánvaló, hogy az idegen, zsoldos hadsereg ellátása komoly társadalmi probléma volt a 17-18. században, s ez a közköltészet különböző műfajaiban és műformáiban is megjelent.

21 A német katona tört magyarságú panaszéneke őt magát teszi nevetségessé. A makaronikus vagy rosszul beszélt nyelv az egyik legtöbbet használt humorforrás és stilisztikai fogás a 17-18. századi közköltészetben.

22 A németcsúfolók divatja - hazafias érzésekkel feldúsítva - még a 19. század végén is eleven volt.

23 A magyarok és nemzetiségeink együttélését a hajdanvolt közös hazában szülőfalum, Aranyosapáti példáján fogom a továbbiakban bemutatni. Itt nőttem fel, itt jártam 15 KüllősI., 2004. 177. 16 Küllős!., 2004. 178. 17 Küllős I., 2004. 179,182. 18 Orosz Gy, 2006/a. 19 Küllős!., 2004. 184. 20 Küllős I.-Csörsz Rumen /., 2000. 506; Küllős !., 2004. 186. 21 Küllős I.-Csörsz Rumen !., 2000. 507, 510.; Küllős!., 2004. 187., 192. 22 Küllős ! -Csörsz Rumen /., 2000. 510.; Küllős 1., 2004. 191. 23 Küllős!., 2004. 193.