A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

KÖZLEMÉNYEK - Szilágyi Miklós: A népviseletek a néprajztudomány látókörében

A 19. század második felében és a 20. században kialakult „új" népviseletek - a látványtárban megcsodálható öltözék-együttesek nagyobb hányada ilyen - persze nemcsak a szakiparosok (közöttük az éppen aktuális iparjog értelmében „kontár", hisz iparengedély nélkül dolgozó falusi „varróasszonyok") alakító-formáló hatásáról árulkodnak. Arról is, hogy a kapitalizálódó ipar - amellett, hogy a viszonylag olcsó konfekcionált ruhafélékkel a népviseletek elhagyására ösztönözte a parasztokat - szintén hozzájárult (akaratlanul is) a népviseletek „továbbfejlődéséhez". Hisz a kevéssé tájékozott szem is felfedezheti, hogy az újmódi népviseletekhez felhasznált drága kelmék, valamint a díszítő-ékesítő funkciójú kiegészítők (pántlikák, gyöngyök, fiitterek) nagyipari-gyári készítmények. A paraszti igények tehát, ha mindezeket a „minél drágább, minél csillogóbb, annál szebb" kelméket és csecsebecséket is felhasználták a maguk „parasztos" ízlésének a kinyilvánítására, a 20. század folyamán igencsak messze sodródtak az „önellátás" eszményétől. Bízvást megfogalmazhatom: a népviseleteknek ez a páratlan kavalkádja nemcsak a magyar parasztság hagyományőrzéséről tanúskodik. Arról is, hogy a mind díszesebbé, fényűzőbbé, a használók szempontjából mind szebbé és kifejezőbbé alakuló-módosuló viselet-együttesek a legfontosabb parasztos életeszmény, az önellátás látványos megtagadását is hirdetni szeretnék a számunkra.