A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Pirint Andrea: Szelencék „meséi". Petró Sándor szelencegyűjteményének válogatott darabjai

SZELENCÉK „MESÉI" Petró Sándor szelencegyűjteményének válogatott darabjai PIRINT ANDREA A Petró-gyüjtemény említésekor mindenekelőtt azok a képzőművészeti alkotások jutnak eszünkbe, amelyek a magyar festészet legtöbbet reprodukált és legtöbbször kiállított műkincsei közé tartoznak, így Keleti Gusztáv Tátrai vízesése, Szinyei Merse Pál Mezője, Gulácsy Lajos Tavasza, Csontváry Kosztka Tivadar Öreg halásza, és még sorolhatnánk. A kiemelkedően gazdag gyűjtemény édes átka, hogy a védett műkincsek árnyékában akaratlanul is háttérbe szorulnak a halkabb húrokat pengető képzőművészeti darabok, valamint a gyűjteménynek ugyancsak részét képező iparművészeti tárgyak. Az utóbbiak alatt konkrétan arra a közel kétszáz darabos szelencegyüjteményre gondolunk most, amellyel e sorok szerzője évek óta foglalkozik. Egy ilyen gyűjtemény katalogizálása sok mindenre megtanítja (vagy legalábbis próbálja megtanítani) az embert, hiszen a meghatározások megkövetelik az alaposabb tájékozódást valamennyi kézműves technika terén, legyen az ötvösség, keramika, elefántcsont-, drágakő-, szaru- vagy teknőchéj-megmunkálás, ugyanakkor igényli a vonatkozó szakirodalomnak és az egyéb szelencegyűjtemények anyagának minél behatóbb ismeretét is. Ki kell mondani: a katalogizálás korszaka tulajdonképpen ma sem zárult le. Több meghatározást (datálást, származási helyet) jelenlegi tudásunk alapján csupán kérdőjelesen kockáztathatunk meg. Van tehát még tennivaló, elsősorban olyasfélék, amelyek orientalista szakemberekre és egyéb specialistákra várnak. Részünkről ez a dolgozat egyfajta összegzés és számadás. Nem tételes felsorolást, gyűjteményi katalógust nyújtunk (arra e hely nem is volna alkalmas), hanem olyasféle interpretálást, ami a tárgyaknak egy másfajta, a puszta nyilvántartásba vételen túlmutató szemléletét képezi. A szelence ugyanis egy olyan tárgytípus, amely nemcsak ipartörténeti, használati ill. értéktárgyként, de művelődéstörténeti forrásként is felfogható. Az alábbiak a Petró-gyűjtemény szelence-kollekciójának „beszédes" emlékeiről szólnak. A szelencékről a mai kor embere leginkább csak múlt időben beszélhet, hiszen funkciójukat régen elvesztették. A 19. század második felétől más tárgyak vették át a szelencék helyét: tégelyek, flakonok, szivardobozok, cigarettatárcák... Ma már minden terméket praktikus csomagolóanyagban kapunk: cukorkás zacskóból kínáljuk meg egymást, kompakt púderünket tükrös műanyag dobozban vásárolhatjuk meg, gyógyszereink papírdobozban lapulnak a táskák alján. A termék elfogyasztásával aztán repül a csomagolóanyag is... A szelence leggyakrabban dohány, édesség, gyógy- és szépítőszerek, szépségtapaszok tárolására szolgáló apró doboz, melynek egykori divatját a tényleges funkció mellett e tárgytípus szép mívű kidolgozása, tehát dísztárgy volta is magyarázza. A szelencék anyaga, formája - akárcsak rendeltetése - rendkívül változatos. Készülhettek fémből, drágakőből, porcelánból, papírmaséból, fából, elefántcsontból, szaruból... Az anyagtól függően díszíthették öntés, vésés (gravírozás, gillosálás), préselés, zománcozás, festés útján, de a szelencetestre applikált díszítmény alkalmazása szintén gyakori. Formája a