A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Tóth Károly: Tornyai János művei a Herman Ottó Múzeumban. Adatok és megfigyelések a Petró-gyűjtemény Tornyai-képeiről

október-novemberében megrendezte retrospektív, áttekintő életmü-kiállítását.

3 1912-ben megalapították a Művészek Majolika- és Agyagipar Telepét, melyet az első világháború söpört el, mint magát a vásárhelyi művészkört is. A háború előtti helykereső évek Tornyai számára új értékek felfedezésébe csaptak át, csodálta egykori cselédlánya, Kovács Mári festészetét és mindent megtett művei bemutatása és megismertetése érdekében. A háborús nélkülözések és a magyar állam totális összeomlását követő zűrzavarban el kellett hagynia vásárhelyi műtermét, Budapestre költözött. Élete végén, a harmincas években festészete megújult, az addigi sötét, földszínekre épülő népi életképeit és a nagyon gyors, könnyed festésű, majdnem gesztusértékű megoldásokkal felépített plein-air képeit egy, a festőiségben tobzódó, színeiben is megújuló, Szentendrére lokalizálható korszaka váltotta fel. Az utolsó években több jelentős elismerés és kitüntetés is utolérte, ám így is szegényen és nélkülözések között hunyt el 1936-ban. Nem ismerek olyan forrást, amely arról tanúskodna, hogy Tornyai valaha Miskolcra látogatott, ám kiállított ott és levelezett Balogh Bertalannal,

4 a BorsodMiskolczi Közművelődési és Múzeum Egyesület vezetőjével, aki 1906-ban az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat felvidéki vándorkiállítását szervezte.

5 Egyik, Balogh Bertalannak írott levelében

6 található egy, később sokat idézett gondolatmenete, mely szerint, ha képeire „szerényebb sorsú" magyar vevő akad, akkor nyugodtan eladhatja őket Balogh az eredeti ár alig tíz százalékáért. Az eredeti levél teljes szövege: Igen tisztelt, Balogh úr! Örvendek rajta, hogy b. körlevelével alkalmat adott nekem, hogy őszinte szívből üdvözöljem! En a Kegyed szép tervét nagy dolognak tartottam még a kezdet kezdetén, s örülök, hogy sikerült is nyélbe ütnie. Soká éltesse Önt az Isten édes hazánk javára, amelynek bezzeg szüksége van az ilyen fajú emberekre! B. levelében foglaltakat is mindenben helyesnek tartom (s mint kiállító: belegyezem) És - hogy nagyon idealistának ne tartson! - egyben jóakaratú gondoskodásába ajánlom szerény szülötteimet és kérem, ha lehet, adja el őket. Kassa városában reménykedem, mikor útnak indítottam a Rákóczit, de ha talán ott nem tartanák elég komoly dolognak és akadna jó magyar, de szerényebb sorsú ember, a kinek megtetszik, adja oda neki - előleges megkérdezésem nélkül is, - a mennyi pénze van. (400forinttól, le egész 40-ig!) Gazdagra azonban ez nem áll. Attól csak vasaljunk ki, a mennyit csak lehel. Szép vállalkozásához Isten áldását és azonfelül (Magyarországon) sok szerencsét kíván őszinte tisztelője: Tornyai János A miskolci kiállításon végül két műve szerepelt. Az egyik a Rákóczi Rodostóban

7 című nagyobb méretű vászon, mely 174-es katalógusszámmal szerepelt a kiállításon 3 Tornyai 1911. 4 Zsadányi G., 1963. 5 Balogh Bertalan kiállításszcrvező munkájáról lásd: PirintA., 2006. és korábban: Zsadányi G, 1964. 6 Tornyai János teljes levelezésének feldolgozását Kőszegfalvi Ferenc, hódmezővásárhelyi helytörténész és jelen sorok szerzője végzi. Itt is szeretném megköszönni Fülöp Erzsébet és Kőszegfalvi Ferenc támogatását, és hogy felhívták figyelmem ezen levél létezésére is. 7 Tornyai János: Rákóczi Rodostóban, 1904. (olaj, vászon, 95 x 134 cmj.n.) Magyar Nemzeti Galéria, Ltsz.: 57.72 T.