A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Hajdú Ildikó: Szokás - jog - hagyomány Hegyalján. Formális és informális korlátok a hegyaljai borászatban

a szabályalkotásnak, intézményesülésnek a folyamata. Ahogy Bodó Sándor is említi Hegyalja területi lehatárolásának folyamatos alakulásáról írt tanulmányában, „a XVI. század közepétől tehát már nem csupán a jogszokás irányította a szőlőmunkák menetét, hanem a mezővárosok egyenlő akarattal hozott írásos végzése is."

37 A szabályalkotás ezen folyamata már a hegyaljai, tokaji bort készítő településeknek a borkészítésére vonatkozó egységesülését mutatja, amelyben már látható a közös érdekek által elérhető eredmények fontosságának felismerése. Szintén még ebben a században kell megemlíteni azt az országgyűlési törvénycikkelyt, amely a hegyaljai szőlőtermesztésre és borkészítésre vonatkozott. Az 1655. évi országgyűlés 79. cikkelye legfelsőbb szinten szabályozza a hegyaljai termelést. A cikkely rendelete szerint „ a hegyvám beszedése, valamint a fekete és aszú szőlő begyűjtése körül becsúszott némely visszaélések megszüntetendők": „A hegyaljai városok előadják, hogy a polgároknak, meg a nemeseknek is, a földesurak szőlőhegyein levő szőlőikből, amaz urak tisztjei nemcsak hegyvám fejében a kitűnőbb borokat választják ki és foglalják le az edényekkel együtt, és hogy nagyobb mértékeket szoktak használni; hanem visszaélésképen fekete és aszú vagy kitűnőbb szőlőket is szoktak szedni és elvinni: 1. § Határozták, hogy ezek, mint sérelmesek, jövőre szűnjenek meg. "

38 Tehát itt is egy visszaélés kapcsán kerül szabályozás alá a hegyaljai szőlőtermesztés, amely már az aszú különválogatásáról, mint szokásról tesz említést. Azt a nemesek tisztjei külön szedetik és elviszik a gazdáktól. A 16. század közepén meginduló folyamat tehát egy évszázaddal később már általános gyakorlatot mutat. Az 1650-es évekből származó, Szepsi Laczkó Máté nevéhez kötődő feljegyzések is ezt támasztják alá. Az aszú tényleges megjelenését azonban nem lehet pontosan meghatározni, mint ahogy azt sem, mikortól jelenik meg a szamorodni jellegű bor. A 16. század elején, 1524-ben a vidéken átutazó Paraceulsus már megemlíti a hegyaljai bor különlegességét, akárcsak a szintén ebben az évtizedben a vidéket bejáró Oláh Miklós püspök. 1536-ban írt Hungária című munkájában a legnagyobb elismeréssel illette Liszka, Tarcal és Tállya borait: vini optimi feracia, azaz mint legjobb, legerősebb borokat említi. „... a hegyek körül Tarcal, Füzér, Újhely, Sárospatak, Buldókő [Boldogkő], Tállya, Szántó, Liszka mezővárosok, mind kiváló bort termő hely.''''

39 A vidék borai tehát nemcsak jó minőségűek voltak már ekkor is, hanem neves, elismert bortermő helyeket jelöltek.

40 Szirmay Antal azonban csak az 1560-as évek körüli időszakra helyezi mind a szüretelés késő őszi bevezetését, mind a háromszori kapálás által elérhető minőségi javulás általánossá válását.

41 Szintén az egységes, az aszúszemek különválogatása nélküli szüretelésre és borkészítésre utal Draskovics György által a pápának kínált bor. Balásházy János szerint az 1562-ben Draskovics György által a pápához eljuttatott bor szamorodni volt, azaz az aszúsodott szőlőszemekkel együtt szüretelt és érlelt bor.

42 37 BodóS., 1988. 14-15, Dongó Gy, 1915. 155, 160. 38 1655. évi LXXIX. tc. 39 Oláh M., 2003. 40 Zelenákl., 2006. 41 Feyér R, 1970. 30. Szirmay Antal: Notitia topographica politica inclyti comintatus Zempleniensis 1803. 42 Feyér R, 1970. 30.