A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Kápolnai Iván: A mezőkövesdi kistérség népességi és lakásviszonyai a 20. század második felében

2. A népesség mozgása Természetes népmozgalom A népesség számának alakulását elsősorban a természetes népmozgalom két ágának, az élveszületések és halálozások különbözeteként adódó természetes szaporodás, illetve természetes fogyás befolyásolja. Az utóbbi a régebbi századokban főleg a gyakori járványok nagymérvű halálozásának a következménye volt, a 20. században pedig a gyermekvállalási kedv fokozatos és mind általánosabbá válásának az eredménye. Az 1895. októberben megindult állami anyakönyvezés közigazgatási egységenként (önálló településenként) ad számot a népmozgalomról, korábban az egyházi - térségünkben a katolikus és református - anyakönyvek bejegyzései a keresztelésekről és temetésekről egyházközségenként tájékoztatnak hozzávetőlegesen a népmozgalommal kapcsolatos eseményekről, kimutatva az anyakönyvet vezető anyaegyházon kívül a hozzá tartozó leányegyházak (filiák) adatait is. A fennmaradt (olykor hiányos) egyházi anyakönyveknek 1828-tól és az állami anyakönyvezés első éveinek feldolgozott adatai a 19. század több mint hét évtizede alatt térségünkben mintegy 20 ezer keresztelési (születési) többletről, vagyis természetes szaporodásról tanúskodnak. Ebből 90% a katolikus népességre esik, ami a reformátusokénál lényegesen nagyobb szaporodásukra utal. Megállapítható az is, hogy az 1872/73. évi utolsó nagy kolerajárvány utáni időszakban erőteljesen növekedett a természetes szaporodás. A 20. század első felében a két világháború emberveszteségei ellenére a térség természetes szaporodása több mint 27 ezer fő volt. A születések gyakorisága a második világháborúig jelentősen meghaladta az országos arányszámokat, és a természetes szaporodás másfélszerese volt az országos átlagnak, sőt Mezőkövesden még annál is nagyobb mértékű. A gyermekvállalási kedv fokozatos csökkenésével azonban Mezőkövesden a század elején még kiemelkedően magas, 47-48 ezrelékes születési arányszám az 1940-es évektől 20 ezrelék alá csúszott. A második világháborús évtizedben minimálisra zsugorodott természetes szaporodás után megélénkült a születési gyakoriság, különösen az 1950es évek első felében, amikor szigorú büntetőjogi szabályok tiltották a születéskorlátozás legdrasztikusabb formáját, a művi vetélést. A későbbiekben olykor szinte valamiféle sorscsapásként emlegették ezeket az éveket, a korabeli egészségügyi miniszter asszony nevét viselő „Ratkó-korszak"-ot. Valójában pedig az 1950-es évek népszaporodása még a két évtizeddel korábbi szintet sem érte el. Mikor - a világ legengedékenyebb rendelkezésével - szinte minden korlátozás nélkül lehetővé vált az abortusz, a születési arányszám az 1960-as évtized elején a világon a legmélyebbre zuhant, és Magyarországon a termékenység Európában elsőként esett a népesség egyszerű újratermelési (reprodukciós) szintje alá. Az 1960-as években a népesség szaporodása az öt és fél ezret meghaladó előző évtizedbeli szintről 2300 közelébe esik, és három alföldi községben (Ivánka, Lövő, Négyes) már több a halálozás, mint a születés. Az 1970-es évtizedben alig 900 fő a népszaporodás. Az alföldi részen Nyárád és Keresztes kivételével minden településen negatív előjelű a születések és halálozások különbözete, a Bükk vidéken Geszt és Cserépfalun kívül Cserépváralján és Tardon is halálozási többlet mutatkozik, 1978-tól pedig a térség egészében negatív előjelűvé vált a természetes népmozgalom mérlege. A népesség természetes fogyása tehát 3 évvel korábban kezdődött, mint az országban, ahol 1980 no-