A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Janó Ákos: Hagyományok és legendák Sárospatak múltjából

leti részét, s ezzel az egész pataki erdőispánságot, ahol mint ifjabb király, teljhatalommal uralkodhatott, s székhelye Patak lehetett. A magyar történetírásnak ma is mellőzhetetlen összefoglaló munkájában olvashatjuk (a forrás megjelölése nélkül), hogy IV. Béla fia, a későbbi V. László egymás elleni hatalmi harcai 1264 nyarán fegyveres összeütközéshez vezettek, s ennek során az ifjabb király feleségét, Kun Erzsébetéi sógornője, Anna halicsi, boszniai és macsói hercegnő serege Sárospatakon elfogta és őrizetbe helyezte (HómanSzekfű, 2. kiadás, 1. kötet, 578. p.). Az ispán, mint a gazdasági és politikai hatalomnak a király utáni legfőbb tisztviselője is feltételezhetően itt székelt. A nagy kiterjedésű birtokok tisztségviselői számára Patak volt az egyik kifizetőhely. A Szent Erzsébet-hagyomány ápolói ezt a kúriát a mai plébánia helyén volt egykori épületben képzelik el, de ezt az elképzelést sem okleveles adatok, sem tárgyi emlékek nem igazolják. Patakon kúria meglétéről először 1427-ből származó oklevél tanúskodik 220 évvel Erzsébet születése után, mely szerint az akkori birtokos Perényi Miklós felesége Patakon „ in curia nostra" datálja oklevelét. Ez az udvarház Détshy Mihály szerint a város északi részén (Hécén) lévő építménnyel volt azonos, tehát nem lehetett az akkori falusi viszonyok között létező település központi részén. A feltevést a mai templom mellett feltárt középkori körtemplom, s az egyház kiemelt jogi helyzete (parochia exempta) sem erősíti meg. Amikor - mintegy két évtizede - a plébánia épületén nagymérvű helyreállítást végeztek, alkalom lett volna annak alapjait megvizsgálni, s a helyén állt korábbi épületek falmaradványait feltárni. Ez a kutatás azonban nem történt meg, s az elképzelés tárgyi formában sem nyert igazolást. így azokra az igen kései és kétes következtetésekre lennénk utalva, amelyek a település és az egyház egykori rangjából, királyi-királynői városi helyzetéből volnának levezethetők. Amennyiben azonban a fenti adatok alapján helyt adhatnánk ennek a feltételezésnek, a királyi kúriát, s az ifjabb király és királyné lakóhelyét nehezen képzelhetnénk el a parókia akkori épületében, együtt az egyházi szolgálatok és ügyintézések hivatalával. Az akkori lakhatási lehetőségekre gondolva ennek sokkal inkább megfelelhetett a plébánia épületével szembeni, a templom közvetlen szomszédságában álló, ma a Sárospataki Képtárat magába foglaló, boltozatos kapualjú, kétszintes, a földszinten támpillérekkel megtámasztott, az utóbbi időben erősen átalakított, de archaikus jellegében megőrzött, a város egyik legrégibb épülete, amely feltehetően már ez időben is létezett. Helyi krónikásaink gyakran hivatkoznak Sárospatak egykori királyi, királynéi városi kiváltságos helyzetére, ami a települést a kora középkori helységek fölé emelte, s ez indokolná az uralkodó család gyakori szálláshelyének megválasztásában elsődleges, kivételes szerepét. Ez az elképzelés az akkori település kiváltságos helyzetének túlbecsülését jelenti, s már a 19. század végén egyben kritika tárgyát is képezte. A „Pataki Névtelen" (G HJ.) (aki egyesek szerint Kazinczy Ferenc lehetett), arról tudósít, hogy Szétsi Miklós országbíró 1355-ben írott levelében Patakot királyi városnak mondja. Később, 1364-ben egy kisebb földbirtok-tulajdon peres ügyében Patakot a tárnokmester, mint a királyi városok főbírája képviseli. A szerző megjegyzi, hogy „A Királyi Város tsak annyiban különbözött a Királynéi várostól, hogy abbul a Király, ebbül a Királyné vette a hasznot... úgy hogy ugyanazon edj város most Királyi város volt, majd Királynéi lett, midőn azt a Király jegyben adta a Királynénak, majd a királyné halála után ismét Királyi város lett." A városoknak (pl. Szeben, Eperjes, Körmöcbánya) ilyen megkülönböztetett rangja nem jelentett mást, mint jövedelmi forrás-megosztást, amelynek a bevételeiről a mindenkori tárnokmester gondoskodott, s amely kiváltságot a király bármikor