A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)
Frisnyák Sándor: Adalékok a Gödöllői-dombság történeti földrajzához (Tájhasználata 18-19. században)
térbeli rendje állandósult, a történetileg kialakult szerkezetet nem, vagy csak kivételes esetekben (pl. a vasútépítéssel kapcsolatosan) módosították. Magyarországon a 18. században (és korábban is) a földművelés legfontosabb területei a dombvidékek, az intramontán kismedencék és a kisalföldi tájak voltak. (Az Alföld ez idő tájt a monokultúrás állattenyésztéssel, a kárpáti hegységkeret az erdőgazdálkodással, a bánya- és feldolgozó- (montán-) iparral épült be hazánk földrajzi munkamegosztásába). A Gödöllői-dombság falvai - hasonlóan az ország többi dombvidékéhez vegyes (polikultúrás) gazdálkodást folytattak. A környezetgazdálkodásnak ezt a típusát az erdőgazdálkodás, a földmüvelés és az állattenyésztés komplexuma jellemzi. A dombvidékek önellátó területek, de egyes mezőgazdasági termékekből, amelyek termelésének kedvezőek a természeti vagy a közgazdasági feltételei, értékesíthető többletmennyiséget állítanak elő. A Gödöllői-dombság gazdaságföldrajzi helyzetét a 18-19. században két tényező határozta meg: (1) a közeli fogyasztóközpont (Pest-Buda) és (2) a mikrorégión áthaladó ősi stratégiai-kereskedelmi út, amely a centrum-térségből Miskolcra, onnan a Hernádvölgyén és a Duklai-hágón át Lengyelországba vezet. A nyugat-kelet irányú közlekedési folyosó település- és területfejlesztő hatása már a 18. században, a szekérforgalom idején is érvényesült, majd a vasútépítéssel (1864-1867) jelentősen felerősödött. A dombságon belül helyi földutak létesültek, amelyek kapcsolódtak a Cserhát, a Galga-völgy, a Jászság és a Pesti-síkság hasonlójellegű útjaihoz. A kisrégiót elkerülték azok az észak-dél irányú utak, amelyek a Felvidék bánya- és kereskedővárosait és az alföldi mezővárosokat kötötték össze. A Galga mentén kialakult közlekedési hálózat sem tekinthető ilyennek, mivel nem volt közvetlen kapcsolata a Felvidék gazdasági erővonalaival és központjaival. A Galga völgynyílásában, az alfóldperemi vásárvonalon Aszód piaca közvetítette a kistérségek, a Cserhát, a Gödöllői-dombság és a Jászság árucsere-forgalmát. 20 A kistáj terményfeleslegét, mint a korábbi történelmi korokban is, elsősorban a pesti és váci piacon értékesítették. 1763-ban Gödöllő - mint uradalmi központ - mezővárosi rangra emelkedett és évenként négy országos vásár tartására kapott engedélyt. A mezőváros piacfunkciója alapvetően nem változtatta meg a gazdasági javak korábban kialakult áramlási irányait, maga az uradalom, mint a hadsereg szállítója szintén a régióközponthoz (Pest-Buda) kötődött. k földhasznosítás 18. század végi ágazati szerkezetét a történeti statisztikai források alapján lehet rekonstruálni. 2 ' Az 1789-es adatok szerint a Gödöllői-dombság 43,2%-át a szántóföldek foglalták el (2. táblázat). A szántóterület aránya Maglódon (63,7%), Úriban (59,6%), Csornádon (53,8%) és Pécelen (52,8%) volt a legmagasabb, Gödöllőn pedig a legalacsonyabb (28,8%). A szántók tényleges mennyisége Isaszegen (3589 kh), Pécelen (2682 kh) és Gödöllőn (2678 kh) volt a legnagyobb és Menden a legkevesebb (444 kh). A mikrorégió környezetgazdálkodásában számottevő volt a rét (6,1 %) és a legelő( 17,7%). Az állattenyésztés alapját képező gyep (= rét és legelő) aránya Kistarcsán (53,8%), Őrbottyánban (42,3%) és Mogyoródon (36,2%) volt a legmagasabb, míg Isaszegen mindössze 6,9%-ot ért el. A szőlő és kert 4%-kal részesedett a dombvidék földalapjából. A szőlő és kert területe Veresegyházán (403 kh) és Gödöllőn (398 kh) volt a legnagyobb, a legkevesebb pedig Kistarcsán (26 kh). A százalékos arány Szadán a legmagasabb 20 Asztalos/.. 2004. 21 SzaszkónéSinA., 1988.
