A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Frisnyák Sándor: Adalékok a Gödöllői-dombság történeti földrajzához (Tájhasználata 18-19. században)

A táj első használói és átalakítói A Gödöllői-dombság és környéke a mai ismereteink szerint a neolitikumban már lakott terület volt. A tagolt dombsági táj erdős ökoszisztémája megfelelő életfeltételeket biztosított a halász-vadász-gyüjtögető embercsoportok számára (pl. a Galga-, Rákos- és Szilas-völgy). A természeti gazdálkodást (élelemgyűjtést) folytató, helyüket állandóan változtató emberek mindennapi tevékenységükkel még nem avatkoztak bele a táj természetes fejlődésébe: a tevékenységük során okozott kisebb környezeti károk gyorsan regenerálódtak. Az emberek és a természeti környezet kapcsolatában akkor következett be változás, amikor áttértek a termelő gazdálkodásra: a földmüvelésre és az állattenyésztésre. A termelő ember interaktív kapcsolatba került a földrajzi környezetével és tájformáló (környezetátalakító) tényezővé vált. A tájalakítás elsősorban az erdő-gyep transzformációt jelentette. A Kárpát-medencében az életmódváltás, az ún. neolit forradalom Kr. e. 5000-től 4200-ig tartott, melyben a belső (autochton) fejlődés és a kívülről érkező kulturális hatás (impulzus) eredményei összegeződnek. A neolitikum és a későbbi régészeti korok archeológiai leletanyaga azonban nem jelenti az ember folyamatos jelenlétét és a dombsági táj teljes térkitöltését. A prehisztorikus időkben a Gödöllői-dombság társadalmi-gazdasági jelenségeit a megszakítottság és az újrakezdés jellemzi. A termelőeszközök, a neolitikumtól a bronzkor közepéig használt kő- és csontszerszámok csak néhány hektáros területek (irtványföldek) müvelését tették lehetővé. Az apró kultúr-ökoszisztéma szigetek nem voltak hosszú életűek, a talaj kimerülése után más és más területfoltokat vettek müvelésbe, a felhagyott területek pedig visszatermészetesedtek. A kultúrtáj kialakulása és terjedése A Kárpát-medencében az ember formálta táj története a magyarság megtelepedésével kezdődik.

9 A Gödöllői-dombság benépesítése és gazdasági birtokbavétele több évszázados folyamat volt.

10 A honfoglalás és kora Árpád-kori táj már nem volt teljesen nyerstáj (őskörnyezet), mivel az előttünk élt népek termőföld és legelönyerés céljából a völgysíkok és domblejtők erdőségeit intenzíven irtották. A régi kultúrtáj-kezdemények azonban a 750-es évektől a 9/10. század fordulójáig tartó száraz (aszályos) klíma-periódus és a terület elnéptelenedése miatt megsemmisültek. A Gödöllői-dombság természeti adottságai és erőforrás-kínálata (a felszín alacsony reliefenergiája, a tölgyerdők, a lösz és egyéb negyedidőszaki üledékek talajai, a 9,510 °C-os évi középhőmérséklet, az évi 600 mm-es csapadék, a vízellátottság stb.) megfelelt a magyarság környezetigényének: a nagyállattartó és földművelő tevékenységének. Az első okleveles említések alapján a dombvidék falvainak 43,75%-a az Árpád-kori településhálózat alaprétegéhez tartozik, a többi a késő középkorban létesült.

11 Az Árpád-kori megtelepedés és tájhasznosítás az erdők irtásával kezdődött. Az irtványterületeken kezdetben szabályozatlan talajváltó (parlagváltó) földművelést és legeltető állattenyésztést 9 Bulla B.-Mendöl T., 1947. 10 Zsoldos A.. 2001. 11 PestyF, 1984.