A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

†Udvari István-Viga Gyula: Bars vármegye 18. századi jobbágy-parasztjainak életviszonyaihoz

világjelenségeihez. Ennek hátterében elsősorban az áll, hogy a különféle térszínek településtörténete az etnikai arculattal is összefügg: a vlach jogú települések kialakulása, a 16-17. századi magyar és szlovák megtelepülés folyamatai a német bányászok közösségeivel szimbiózisban fejlődtek.

10 Bár a gazdaság és a társadalom fejlődése fokozatosan felülírta a táj és ember hagyományos viszonyának részleteit, jellemző volt - a Felföld más térségeihez hasonlóan -, hogy a völgyek aljában magyarok laktak, felső részükben pedig szlovákok, akiknek útja a természetes vizek mentén haladt a síkvidékek irányába. A természetes növénytakaró a színtvonalak mentén követi a hegyek oldalát, sorra átszelve a völgyeket." Még fontosabb számunkra, hogy a kultúrnövények müvelésének északi határa ugyancsak metszi a Garam völgyét, befolyásolva ezzel az ott élők élettevékenységét: pl. a szőlő Barsban Léváig húzódott fel, a vizsgált korszakban elterjedő kukorica termesztési határa ugyancsak a tengerszint feletti 600-700 méter. A Garam felső szakaszának településein nem ismerték a búzatermesztést sem, a rozs is csak Garamszentkereszt és Körmöcbánya térségében foglalt el nagyobb területet, a Kisalföld felé nyíló völgyekben - főleg Aranyosmarót és Újbánya térségében - az árpa foglalta el a legnagyobb területet. Észak felé haladva nem csupán a szántóföld aránya csökkent, hanem a terméshozamoké is.

12 Mindezek hatása jelentkezett a táj megtartóképességében is: észak felé meredeken zuhant a népsűrűség. Az említett adottságok erőteljesen tükröződtek a térség népeinek - a 16-17. századtól már az írásos forrásokban is bőséggel adatolt - táji kapcsolataiban, szezonmunkájában, elsősorban a búza- és szőlőtermő vidékeken végzett robot- és/vagy bérmunkájában.

13 Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy mindez nem csak történeti-földrajzi, kulturális ökológiai problematika, hanem összefügg a kulturális határok bonyolult kérdéseivel is. II. A vármegye kialakulásakor Bars vára volt a központja, 1321-től Léva (Levicky Hrad), a 16. század második felétől Tapolcsány (Topol'cianki), a 18. század végétől pedig Aranyosmarót (Zlaté Moravce) vette át a közigazgatási központ szerepét. (A vármegye területe 1923-ig a régi határok között maradt, azt követően Nyitra, Zólyom és a Vág menti megyékbe tagolták be a korábbi Bars térségét.

14

) A török hódítás során Bars is komoly károkat szenvedett: Esztergom és Nógrád eleste után a vármegye jelentős része betagozódott az Oszmán Birodalomba, az esztergomi szandzsákba. A forrásunk szempontjából legfontosabb 18. század a térségben is a termelőerők fellendülésének évszázada volt, a viszonylag békés, nyugalmas időszak észrevehető fejlődést hozott. Megnőtt a megművelt földterületek kiterjedése, az igás- és az egyéb haszonállatok száma. Amíg 1714-ben Bars 3160 jobbágyháztartása 12 680 hektár szántóföldet, 3302 hektár rétet müveit és 848 darab marhát tartott, addig 1746-ban az 5562 háztartásra 35 754 hektár szántó és 7755 hektár rét jutott, s 18 563 darab igavonó jószág. Az irtásföldek területe ebben az időszakban - a termőterületek extenzív kiterjesztésének eredményeként - 958 hektárról 3557 hektárra nőtt.

15 Az igásállatok számának rendkívüli növekedése nem egyszerűen mennyiségi változás kifejezője, hanem a jobbágy-paraszt 10 PALÁDI-KOVÁCS Attila 1994. 10. skk. 11 KÁDÁR László 1943. 77. 12 BULLA Béla-MENDÖL Tibor 1999. 248-249. 13 PRINZ Gyula 1938. III. 198., RÓNAI András (szerk.) 1945. térképlapjai. Vö. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1984. 64., KOVACEVICOVÁ, Sona 1990. (továbbiakban: EAS) térképei. 14 MaláencyklopédiaSlovenska, 546. Bratislava, 1987. 15 BOKES, Frantisek 1946. (Továbbiakban: Dejiny) 391-394. 265