A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Csíki Tamás: Család és háztartás - struktúrák és tapasztalatok a két világháború közötti falusi társadalmakban

Hasonlóképpen, a családi státus reprodukciója mellett (az otthon maradt két fiú, Ferenc és Gergő kapta a legtöbb földet), más mobilitási minták is érvényesültek (a legidősebb fiú vincellérnek tanult), amihez eltérő házassági stratégiák kapcsolódtak. Ferenc mostohatestvérét vette feleségül, míg két bátyja (József és Simon) vőnek ment, ami - a minden bizonnyal túlzó korabeli néprajzi értelmezések szerint - a lány családjával szembeni vagyoni és személyi kiszolgáltatottságot jelentett.

34 Az említett alternatívák a családi-közösségi szándékok mellett vagy azzal szemben megjelenő egyéni akaratok érvényesülését és nyíltabb artikulációját is lehetővé tette, amire az emlékezetben megőrzött és elbeszélt konfliktusok utalnak. Tamás Julianna emlékezett arra, hogy az első világháború idején sógorai nem voltak hajlandóak az anyagazdaságban segíteni (illetve azt vonakodva, az öreg gazda utasítására tették), és konfliktus vezetett - Palotai Vén János halála után - a féltestvérek különválásához is. Az öreg gazdát tehát az emlékezet családfői tekintéllyel („igen szigorú ember volt") és a hagyományos irányító-koordináló szereppel ruházta fel, ami, a felidézett kisebb konfliktusok ellenére, a generációk együttélésének idealizálásával egészült ki. Ehhez azonban feltehetően hozzájárult az 1950-es, '60-as évek tapasztalata a családok gyakoribb felbomlásáról, ami az emlékezetet strukturáló oppozícióban: a jelen és a múlt szembeállításában fejeződött ki. „Nem úgy volt mi ma, hogy különülnek, ott voltak a szülőkkel... volt olyan hely, ahol három menyecske is volt, meg három fijj is volt."

35 Az utoljára bemutatott gútai család története mindenekelőtt azt jelzi, bár hosszú ideig három generáció élt együtt, ezek egymástól elkülönülő háztartásokat alkottak. Id. Öllé Gábor mindössze 10 magyar holdas (kb. 7 és fél kataszteri hold) kisgazdasága viszont a családtagok munkájának kihasználását igényelte, amivel szemben fia önállósulási igénye fogalmazódott meg. E konfliktus alakította a családi gyakorlatokat: a megtakarításokat pl. nem a föld gyarapítására, hanem könnyebben mobilizálható egy-egy csikó és borjú vásárlására fordították (ennyit a fiú maga is el tudott látni), vagy a családtagok közötti bérmunka is ebből következett. (Ifj. Öllé apja földjét harmadrészért művelte, miután az a kért 700 négyszögölnyi szántódarabot megtagadta.) A törzscsaládot tehát ezúttal sem egységes kritériumok szerint, a nukleáris családoktól markánsan eltérő szervezetként, hanem az egymással szembekerülő egyéni akaratokból következő generációs kényszerként értelmezhetjük. Ezzel összefügg, hogy a családi státus reprodukciójának stratégiái, kulturális mintái sem alakultak ki: id. Öllé Gábor fiatal korában a bérbe adott föld mellett részesmunkákat vállalt, majd önállósulása után pár évvel, amikor a fia 15-16 éves lett (ő ekkor csupán 40 éves), „az állatok ellátásán kívül a határbeli munka nagy részét is rábízta." Ifj. Öllé Gábor pedig, akinek házasságakor nem volt különvagyona, nem tudott önálló gazdaságot létrehozni. Ehelyett, mivel a termelés mindenekelőtt az önellátást szolgálta, illetve bizonytalan és hiányos bevételeket tett lehetővé, a fő cél a család következő termésig való élelmezésének biztosítása volt. Ami a rendelkezésre álló szűkös javakkal való megelégedés ismert mentalitását alakította ki, s ami - id. Öllé szavaival - a „csak abban dolgozz rendesen, ami van" normában nyert kifejezést. Az egyéni akaratok utalt szembenállása nemritkán nyílt generációs konfliktusokat eredményezett. Ifj. Öllé Gábor 20 éves korában határozta el, hogy otthagyja apját és cselédnek megy (erről végül anyja beszélte le), de a házassága utáni önállósulási kísérletek és azok kudarca is gyakori konfliktushelyzeteket teremtett. (Ellentétek az idősebb 34 Kodolányi 1942: 99, Fél-Hofer 1969: 131-132, Fél 2001a: 43-44. 35 Tóth 1971:88. 352