A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

KÖZLEMÉNYEK - Porkoláb Tibor: Kabdebó Lóránt „HÁRMAS OLTÁRA” Bevezető a miskolci Herman Ottó Múzeum kamarakiállításához

KABDEBÓ LÓRÁNT „HÁRMAS OLTÁRA" Bevezető a miskolci Herman Ottó Múzeum kamarakiállításához PORKOLÁB TIBOR Sokszor voltam tanúja annak, hogy Kabdebó Lóránt megnyit, bevezet, felavat, azaz celebrális körülmények között tölti be az orátor funkcióját.' Soha nem beszélt papírból. Az első benyomás szerint mintha rögtönzött volna, ám a figyelmes hallgató hamar rájöhetett: azt a retorikai hagyományt követi, amelynek tanítása szerint a szónoknak el kell lepleznie készültségét. Megértésüket kérem, hogy én e nehéz leckét még nem sajátítottam el. Kabdebó Lóránt „triptichonja" három „szellemi monstrumot", három virtuóz és teátrális játékost, három öntörvényű művészt állít elénk. Azonban ez a kis tárlat természetesen nem e három figuráról, hanem Kabdebó Lórántról, pontosabban Kabdebóékról szól. Éppen úgy, ahogy egy könyv- vagy képgyűjtemény, illetve egy zenei kollekció is magáról a gyűjtőről árul el sokat. Itt mindent kiállított darab a kiállítóhoz való viszonyában nyeri el jelentését. És - úgy gondolom - a Herman Ottó Múzeumnak Az én műtárgyam-sorozat elindításával éppen ez lehetett a célja. E képek és dokumentumok előtt állva persze sok mindenről lehetne beszélni. Fejtegetni lehetne például, hogy a kiállítás tárgyai miként értelmezik egymást, miként válik a „tragikus játék" e trialógus vezérmotívumává (Ezt egyébként Kabdebó Lóránt szép ajánló szövege már megtette.) Hálás téma lenne a kiállított kötetek autográf ajánlásainak a vizsgálata. Mi minden tárul fel ugyanis az ilyen dedikációkban: „Kacagó, szép, komédiás és mély-igaz délelőttjeink emlékére" (Szentkuthy, 1983); „Felejthetetlen Faggatómnak" (Határ, 1996); „Kabdebó Professzor Úr és a Professzorissza épülésére sok szeretettel" (Határ, 1999). És vissza lehetne emlékezni a nagy könyvélményekre, például a Szentkuthy-beszélgetéskönyvre, a Frivolitások és hitvallásokra, amelyet még debreceni egyetemistaként faltam be, és amelyről egy-két évvel később - immár pályakezdő muzeológusként - éppen ebben az épületben beszélgettünk oly' lenyűgözve Viga Gyula barátommal. Most mégsem ezt fogom tenni. Inkább néhány, számomra fontos szöveghely felidézésével szeretném ezt a kis tárlatot a figyelmükbe ajánlani. (Legszívesebben e citátumok lelőhelyét sem adnám meg - ám filológus vagyok, így ilyet nem tehetek.) Schéner Mihály (Dobos Marianne Akkor is karácsony volt. Bölcsészek 1956-ról című beszélgetéskönyvéhői) Igazában véve sok mindent végigszenvedtem, mert az én művészetem egy rendszerbe sem fért bele. [...] Hogy mertem én '63-ban három kalapos önarcképet festeni, a kommunizmus virágzása idején, amikor a kisfejű, nagy muszklis munkásideál volt az eszmény? Én pedig három kalapot tettem magamra.[...] Most, amikor nemrég a 80. évemet megértem, meghívott a Parlamentbe a miniszterelnök, gratulált a művészetemhez, 1 Elhangzott 2007. június 21-ón a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság központi épületében. 727