A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

KÖZLEMÉNYEK - Tarczai Béla: Vae Victis - adalékok a hadifogság történetéhez

számában: „Én, mint 1945-ben szovjet hadifogságból hazatért hadifogoly... voltam az ország első, Magyar Hadifogoly Híradó c. hetilap alapító szerkesztője. Később ezután ez a lap is az MKP befolyása alá került. Címe is megváltozott, mert Magyar Hadirokkant Hadifogoly Híradó néven jelent meg." Kiadta a Magyar Hadifogolyhíradó Társaság Budapest 0 utca 12., tehát ugyanaz, ahol a Hadifogoly Iroda is működött. Felelős szerkesztőként Sziklai Sándor neve van feltüntetve. Róla tudjuk, hogy az MKP moszkvai szárnyához tartozott. 1956-ban életét vesztette a forradalmi harcokban. Sziklai személye biztosíték volt arra, hogy a lap szerkesztésében maradéktalanul érvényesüljön a párt befolyása. Ezért jelenhettek meg a lapban a szovjet fogság körülményeit dicsérő nyilatkozatok. A párt és a kormányzati szervek mindent elkövettek, hogy a mozgalom elerőtlenedjék. 1948~49-ben megszűnt a Szövetség, megszűnt a lap, felszámolt a szövetkezet és ezzel lassan a hadifogolykérdés is lekerült a napirendről. 40 évi mély hallgatás következett. A hadifogolykérdésben a társadalom és az MKP érdekei nem egyeztek. A pártnak nem volt érdeke a foglyok tömeges hazaszállítása mindaddig, amíg helyzete az országban meg nem erősödött. A hazatérők, bármennyire megígértették velük, hogy a táborbeli ügyekről nem fognak beszélni, nem igen tartották volna titokban az élményeket. Ez pedig nem használt volna a párt tekintélyének, és befolyásolhatta volna a választási eredményeket is. A családok, a hozzátartozók viszont várták vissza szeretteiket és minden lehetséges eszközzel sürgették a repatriálást. Ilyen körülmények között a hazaszállításról ígéretek gyakran hangzottak el, teljesítés azonban csak gyéren történt. 1945-ben a Szovjetunióból hazatértek a betegek és a munkaképtelenek. A következő években is folyt a hazaszállítás, de váltakozó ütemben, és mindenkor a szovjet hatóságok akarata szerint. Ennek is megvolt a maga oka. A Vae victis elve, a fegyveres harcok megszűnése után velünk szemben keményen érvényesült, megtetézve a kollektív bűnösség kimondásával. - „A magyarokat meg kell büntetni" - hangzott a sommás ítélet, és ennek súlya a hadifogolyügyben is érezhető volt. A magyar-szovjet fegyverszüneti megállapodást 1945. január 20-án írták alá Moszkvában, a békeszerződés aláírására pedig csak 1947. február 10-én került sor. Az ezt követő ratifikációs eljárások ugyanezen év szeptemberének közepéig elhúzódtak. A nemzetközi jog kívánalma szerint ekkor hadifogoly-egyezményt kellett volna kötni, de ilyen a Szovjetunió és Magyarország között sohasem jött létre, pedig az illetékes magyar minisztériumok óriási energiákat öltek bele a magyar álláspont kidolgozásába. A nyugati hatalmakkal ilyen megállapodásra már nem volt szükség, mert a nyugati hadifoglyok hazaszállítása 1946 végére lényegében befejeződött. A magyar-szovjet egyezmény hiányában a hazaszállítás rapszodikusan folyt. A jelek szerint, a háttérben titkos megállapodások is születhettek, mert pl. az 1947. augusztus 31-i választások előtt a magyar tisztek hazaszállítása szünetelt. Soron kívül jöhettek haza egyes fontos emberek, és vita volt azon, hogy az SS tagjait, a svábokat és az elszakított területekről származó magyarokat befogadhatjuk-e. Valamilyen befolyásnak kellett érvényesülni a tekintetben is, hogy a foglyokat a táborokban kategorizálják a szerint is, hogy egyesek jelentenek-e veszélyt a magyar népi demokráciára. Nem lehetett véletlen, hogy az 1950 őszén - a feltételezések szerint utolsó - szállítmányokban csupa olyan emberek kaptak helyet, akiket a hatalom ellenségeknek minősített. Ők azután Tiszalökre, Kecskemétre, Kazincbarcikára kerültek a KOMI táborok elviselhetetlen körülményei közé, amint azt már említettem. 691