A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Veres János: Adatok Északkelet-Magyarország szkíta korához. Kisgyőr-Bubtető szkíta kori temető közöletlen anyagának feldolgozása

Az önálló település bizonyítására nehézséget jelent, a régészeti jelenségek teljes hiánya, azonban ennek ellenére is találunk olyan leletcsoportokat, melyek sehogyan sem illeszthetőek be a korszak temetkezési környezetébe. Ide sorolhatóak az össze nem illő és -függő, kopott, töredékes kerámiák és a - csak településről ismert - parázsborító jelenléte, melyet a szórványosan előforduló patics is alátámaszt. Kis mennyiségben ugyan, de került elő állatcsont is a szelvényekből, melyek az alábbi fajokhoz sorolhatóak: juh (Ovis aries L.) vagy kecske (Capra hircus L.), illetve disznó (Sus scrofa L.). Legközelebbi településpárhuzamként Hejőkeresztúr lelőhelyét említhetjük, ahol szintén bizonyított a juh tartása, s e mellett szarvasmarha (Bos taurus L.), ló (Equus caballus L.) és a rendkívül ritka bölény (Bison bonasus L.) csontjai is előkerültek (BÖKÖNYI 1958, 75). Az állatcsont önmagában nem bizonyítja a település létezését, hiszen az gyakran előfordul a korszak temetkezési mellékletei között is. Azonban rendkívül szembeötlő az a jelenség, hogy az északkelet-magyarországi szkíta kori temetkezésekből teljességgel hiányzik az élelemmelléklet adás szokása, mely olyan nagyobb temetőkben sem képviselt, mint Kesznyéten-Szérűskert, Muhi, (B. HELLEBRANDT 1988-87, 118), Heves (SZABÓ 1969) vagy éppen Szilvásvárad (PÁRDUCZ 1969b, 35). Egyedül az alsótelekesi temető hamvasztásos sírjaiban tűnik fel mellékletként az állatcsont, azonban itt több eltérő kulturális hatással is számolnunk kell (PATAY 1961, 45, 48; PATAY-B. KISS 2001 -2002, 128-129). A Tápiószelén is előforduló juhcomb mellékletadás szokását Szabó J. Gy. a-Mátra vidéketjellemző-preszkíta bárányáldozat örökségének tekinti (SZABÓ 1969, 75). A kiskérődzők mellett a különböző szárnyasok és szarvasmarha (Bos taurus L.) is előkerült Orosháza-Gyopáros lelőhelyen (T. JUHÁSZ 1972, 214; Uő. 1976), mely utóbbi állat húsának mellékletül adása elsősorban az erdélyi szkíta csoportokra jellemző (FERENCZI 1966, 49-73). Fentiek alapján láthatjuk, hogy az északkelet-magyarországi szkíta kori temetőket nem jellemzi az élelemmelléklet adás szokása, így valószínűleg a kisgyőri lelőhelyen jelentkező állatcsont anyag a település emlékanyagaként értelmezhető. Teljes bizonyossággal tehát nem zárható ki a kisgyör-bubtetői dombokon a szkíta kori település jelenléte az egykorú temető közelében. Amennyiben Kisgyőr-Bubtetö leletanyagát összevetjük a földrajzilag és korban hozzá legközelebb álló alsótelekesi temetővel, rendkívül szembetűnő jelenség, hogy lelőhelyünkön a korongolt kerámia teljességgel hiányzik. S alig néhány darabbal képviselt (III. tábla, 3-5) az a változatos fémanyag, amely Alsótelekesen nagy formagazdagságban és megtartásban jelentkezik. Alsótelekesen elsősorban a temetőn belüli korongolt és korongolatlan kerámiák arányából, a temető két időrendi fázisát lehetett elkülöníteni, melyben a kézzel formált technika a temető nyugati csoportját jellemezte. Itt olyan korongolatlan magasfűlü csészék kerültek elő, melyek díszítésbeli változatai széles kulturális kölcsönhatásról tesznek tanúbizonyságot. A kustánfalvi kultúra hatását képviselő kakastaréjos fúlkiképzés mellett, a karcolt háromszög, valamint ékalakú díszítés is megfigyelhető (PATAY-B. KISS 2001-2002, 128-130). Miután a legkésőbbi pre-kustanovicai leletek is a Kr. e. VII. század közepére keltezhetőek, így legkorábban ekkorra tehető a két régió közötti érintkezés kezdete (POPOVICH 1997, 95). A karcolt geometrikus minták hiányoznak a Kárpát-medence késő bronzkori, kora vaskori fazekasságából, így nem a helyi alapokból fejlődtek ki, hanem a keleti elemek szkíta kori megjelenésével tűnnek föl a Kr. e. VII. század közepétől (KEMENCZEI 1983, 64). Annak ellenére, hogy a kisgyörbubtetői leletanyagban a fentebb felsorolt kulturális kapcsolatokat tükröző leletek nem találhatóak meg, több helyi alapokra visszavezethető elemmel is számolhatunk. 66